Danger is real. But fear is a choice.

Visszanéztem és egészen pontosan - 2012. NOVEMBER 12., HÉTFŐ - óta nem volt egy pozitív hangvételű bejegyzésem se. Akkor kezdtem el dolgozni és még nem tudom miért, de eddig azt hittem, ha elég akaratosan ellen állok és hangoztatom mennyire szar ez így nekem, akkor talán történik majd valami csoda?? Nos csoda az történt, csak nem épp pozitív, ennyi idő negatív gondolkodás bőven elég volt, ahhoz, hogy a minden napi kedvemet elrontsa, ez megérződjön a Dórival lévő barátságunkban, aztán ez tovább fokozódva, ingerülté, idegessé, hirtelen indulatúvá végül, de nem utolsó sorban boldogtalanná tegyen. Mindez egy apró gondolat magvacskából gerjesztve, amit én magam ültetek el a fejembe és hatással lett az egész életemre. Ennek mától vége. Nem élhetek önsajnálatban, nem vágyódhatom nyári emlékek vagy akár csak mostani hétvégék emlékei mögé, minden egyes napot meg kell ragadnom, pont úgy mint ezelőtt, de ha nem is megragadni, de első körben legalább csak annyit tenni, hogy nem tudatosan, direkt szétrombolni, mintha nekem az annyira jó lenne, hogy elbaszhatom a saját napomat és ezzel másokét is. Mit gondoltam eddig? Miben reménykedtem? Komolyan nem értem magamat, hogy tehettem ezt eddig ilyen kitartóan. Azt gondoltam, hogy majd bárki is megsajnál vagy együtt fog érezni velem? Vagy nem is értem. Egy darabig érez sajnálatot az ember, de ennyi ideig senki sem és nekem a sajnálattól nem lesz se jobb se rosszabb. Nekem attól lesz jobb, amitől, nyáron vagy bármikor máskor is jobb volt, hogy ha én jól érzem magam. Ha vicces vagyok, ha a társaság közepe vagyok, ha segíthetek másnak, ha azt érzem fontos vagyok másnak, és nem azért, mert megszánnak, mint valami kutyát, hanem azért, mert boldog mellettem. Ha 22 évig nem bántam, hogy nem érzem azt, hogy lenne családom nem hinném, hogy épp most kéne annyira bánnom ezt, megtanultam másból merítkezni, saját magamból. Az nem érdekelt eddig se mást ki és mennyire szeretett, örökké találtam rá módot, hogy boldognak érezhessem, magam hiszen még most is itt vagyok.
Féltékenykedhetek én itt amennyit csak akarok, saját magam alatt vágom vele a fát, soha se tudnám birtokolni Dórit és soha nem is akartam, amíg nem olyan voltam mint az utóbbi időben, mert addig fel se merült még a gondolat se, hogy engem bárkire is lecserélne, mert annyira közel voltunk egymáshoz, hogy lehetetlen lett volna. Saját magam toltam el magamtól és talán joggal érezhettem, hogy nem vagyunk olyan közel, mert én löktem el a viselkedésemmel. Amíg magabiztos és boldog voltam egy percig nem aggódtam semmi miatt, most se kéne és soha nem is kell, ha nem én vagyok az, akinek gondoltam magam az ő életébe ezzel úgy se tudnék mit tenni, az pedig, hogy mással mit csinál nem az én dolgom, ha nem is ismer másokat azt se tudná értékelni, hogy én milyen vagyok vagy bárki más milyen márpedig az nem választás, ha csak 1 dolog közül lehet választani.Még a rövid távú vereség se jelent "vereséget" hosszú távon akár csak az előnyömre válhat.Vissza kell találnom önmagamhoz, ahhoz az emberhez, aki mellett igazán szabadnak érezte magát, mert akkor éreztem magam én is annak és nem egy olyan sötét gondolatokkal leláncolt alaknak, amilyen most voltam. Soha többé nem akarok ilyen lenni, soha többé.