1 óra és 30 perc

Ennyi időbe telt rájönnöm, hogy vannak érzéseim mások iránt is magamon kívül és véget is ért a szánalmas kis szökési tervem. Nem fogok elfutni, többé már nem, mától komoly változások lesznek a családi légkörben, mert az első dolgom lesz, hogy édesapámmal tisztázzam a viszonyunkat, Dominak már megmondtam, hogy szeretem, amikor elindultam, annyit mondott rá, hogy "oké", de nem baj tudom, hogy ő is szeret, emlékszem a legutóbbi lelépésemre, hogy zokogott, nem tudok így elmenni, hogy csupa fájdalmat és kételyt hagyjak azokban az emberekben, akik számítanak nekem. Erát is szeretem és Pityukát is és mindent átbeszélek vele, és még jobban szeretni akarom, a kis malőrömről pedig nem fogok egy szót se szólni nekik. Biztosabb családi háttért fogok teremteni magamnak, ha beledöglök is, ezt a tanácsot kaptam Tőled, igen Tőled téged se tudlak magadra hagyni a bűntudattal, ha valakinek bűntudata kell, hogy legyen az én vagyok, hogy ide jutott a barátságunk, de egy biztos, nem foglak még jobban büntetni az én hülyeségem miatt, eleget kaptál már így is és vállalom a tetteim következményeit bármi is legyen az, de akkor is szeretni foglak. Küzdenem kell, hogy jobb életem lehessen. Küzdeni, és nem bedobni a törölközőt és elfutni...

Fél tőlem és a legszomorúbb, hogy teljesen megértem, én is félek magamtól, nekem biztosan nincs minden rendben a fejemben, egészen biztos, szomorú vagyok és utálom magam, azért, amit tettem, ami lett a barátságunkból, ami lett belőlem, ki ez az ember? Mégis, hogy várhatok el mástól olyat, amit én se tudok megadni neki? Annyira undorító vagyok és gyenge, azt érzem összedől minden, ami kialakult 1 év alatt és azon - Nevermind- csak futni akarok, sajnálom
http://www.youtube.com/watch?v=HU8sd8uNBxY

Work work work

Az igazság az, hogy teljesen boldognak érzem magam még most, tegnap is majd kicsattantam hazafele menet még beszélni is más volt Dórival, bár az is könnyen megeshet, hogy az volt az utolsó normális beszélgetésünk.
Akárki akármit mondd, engem a munka boldoggá tudott tenni az, hogy sikerült valami, a sikerélmény, és ehhez nem kellett senki csak én, csak én magam miatt voltam saját magam boldog és ez baromi jó dolog, hogy nem függött senki mástól a boldogságom, még akkor is jó erre gondolni, ha viszonylag hamar (pár óra után) véget ért egy kibebaszott vitával, amit én már baromira nem bírok tolerálni egyszerűen, már lassan 3 napja csak a szidalmazás és a sárdobálás megy magamból kiindulva a kimondott dolgok nagy többsége alaptalan és nem is gondolja komolyan az ember vagy csak rövid ideig. A vitaindító témában én még mindig azt vallom nekem volt igazam, persze az más kérdés, hogy ettől még talán finomabban is lehetett volna ennek hangot adnom, de egyszerűen nem bírom tartani magam emberi hangnemhez amikor lassan egész héten csak ez megy és teljesen cserben hagyva és átverve érzem magam, nem birtokolni akarok én senkit se
de ezt nem érti meg Dóri egyszerűen csak az ember szavának legyen már értéke és ne csak üres hitegetések legyenek, mert így nem lehet adni az illető szavára, ha mondok valamit, ha megígérek valamit, akkor utána azt fejben tartom persze lehetnek kivételek, de egyszerűen az utóbbi időben lassan már csak a kivételek vannak és totál hülyére véve érzem magam, mint valami palimadár, akit füttyszóra ugráltatnak. Semmi bizalom nem maradt bennem, de benne se amennyire én látom. És ez így nem mehet tovább, hogyan csináljak bármit is egy olyan emberrel, akinek nem tudom elhinni, amit mond mert minden egyes vita alatt megcáfolja a szavát, vagy pont ezért alakul ki vita. Én ismerem magam, tudom milyen vagyok nem épp egy mintapolgár, de egyszerűen nem tudom kezelni a kiszámíthatatlanságot és ezt a káoszt ami van ebben az egészben. Mégis kinek kéne hinnem? Annak az embernek, aki hiteget, hogy így meg úgy lesz a közös jövőnk vagy annak, aki azt mondogatja, hogy mennyire elviselhetetlen ember vagyok és csak hagyjam békén? És ez az ember egy és ugyanaz. Alapokat kéne teremteni vagy hagyni az egészet veszni a francba, de így semmiféleképp nem maradhat, ez csak rossz mind a kettőnknek. Ideje lenne egyszer végre úgy összeülni, hogy őszintén tudjunk beszélni arról, hogy mégis mi ez az egész, mit várhat tőle az ember és mire számíthat ha ennek a részese. Egyszerűen bizalom kell, ahhoz, hogy ha azt mondják nekem, hogy várjak, mert együtt utazunk majd ki Kanadába, akkor várjak és ne csak azon töprengjek, hogy na vajon melyik nap jön majd egy olyan vita, ami után huss megszakad minden kapcsolat. És én már tényleg nem tudok még csak abba se hinni, ha hét elején még azt mondod, átjössz, akkor azt nem fogod lemondani előtte egy nappal. Én nem a testvéred akarok lenni, nem az, aki elszigetel tőle, csak valaki, akit megbecsülsz annyira, hogy, ha ígérsz valamit akkor fontos neked annyira, hogy nem ülteted fel. Nekem ez jelenti a bizalom alapját, a szavahihetőség. Hiába tudom, hogy szeretsz vagy hiába tudom azt, hogy én mennyi mindent érzek irántad, ha egyszerűen azt látom, hogy nem számíthatok rád. Egész héten 1 rohadt nap van, amikor láthatlak normális körülmények között és persze, hogy szarul esik, ha ez a nap elmarad. Mindenre van megoldás én azt vallom, csak akarni kell. Ha igazán akarok valamit, akkor azt elérem és, ha igazán fontos nekem valaki, akkor tudok rá időt fordítani, hogy lássam még akkor is ha a názánál dolgoznék. És nincs a kezedben az életem, tudom, hogy így tűnik sokszor, főleg viták alkalmával, de ezek is pillanatnyi dolgok azért ennyire ne nézz hülyének, egyértelmű, bármi is van, utána egy ideig még próbálkoznék megoldást találni, keresnélek, írnék, bármi. Egy olyan ember, mint én nem egyik percről a másikra dönti el, hogy akkor én most ugrok e vagy sem.
Mérlegelek, terveket készítek, próbálkozok és, ha már végképp semmi esélyt nem látok, talán akkor tenném meg, de ez is csak TALÁN, eddig még nem tettem meg, pedig voltam már igazán szomorú körülmények között. Úgy tűnik, mintha minden boldogságom a Te személyedhez kapcsolódna, de inkább ahhoz, amit érzek irántad, hogy amikor este lefekszem az ágyra és becsukom a szemem, akkor azt érezzem, hogy vagy nekem és tudom, hogy egyszer a jövőben még ennél is jobb lesz és hogy örökké ott leszünk egymásnak, hogy nem számít a sok szívás mert tudom, hogy ott vagy valahol és gondolsz rám, még akkor is ha nem látsz. Igazából ilyenkor jövök rá, hogy valami bizalom azért mégis csak van bennem, de ez addig tart, amíg
nem tör ki valami balhé és nem kezd el az ember dobálózni a szavakkal. Péntek-Szombat-Vasárnap-Hétfő olyan közelinek éreztelek bármi is volt, ezekre a napokra kéne gondolnom a nehéz napokon, arra az érzésre, amit, akkor éreztem. És közbe arra gondolni, hogy azóta nem változhatott, olyan dolog, amiért mást kéne éreznem, egy ember nem napról napra változik, maximum a hangulata az ami így változhat, de nem az érzései. Csak az a baj a hangulat kihat mindenre és könnyebben
kialakulnak azok a bizonyos teljesen értelmetlen veszekedések. Sokat kell még tanulnom a saját magam önkontroljában, főleg stresszhelyzetek alatt/után/közbe, egyszer talán én is olyan ember lehetek, akire felnéz valaki, ha nem adom fel.

Tévedtem?

Eltörtem, elég szar érzés azt érezni, hogy csak a bajt hozom más nyakára, amikor tegnap még azzal nyugtatgattam magam naivan, hogy ugyan, talán lehet olyan valaki, aki nem csak a probléma forrást látja belőlem, de mostanra már ennek az ellenkezőjét látom csak, talán túl naiv voltam és vagyok is. "Egy kupac fos az egész" és teljesen igaz, mivel a bizalom még nyomokban sem található meg ebben a "barátságnak" nevezett nem tudom miben. Ha csak egy apró szikrája ott lenne a bizalomnak, akkor nem kéne hússzor átgondolni mégis mit és hogyan merjek leírni, hogy ne kelljen attól félnem, hogy majd mégis, mi módon lesz az amúgy ártalmatlannak ítélt dolog kiforgatva felnagyítva, a lehető legnegatívabbnak beállítva, az még csak fel se merül, hogy esetleg nem úgy gondolja az ember, amíg meg nem cáfolom, mert ha nem cáfolok az olyan, mintha elismerném a gondolataim megerőszakolását. Én próbáltam némi bizalommal élni és nem komolyan venni a sértegetéseket, a baszkodást, csak egy idő után, amikor ez már túl sűrűvé válik nem tudok másra gondolni csak arra, hogy igen is probléma vagyok és mint minden problémát, az ember nem szívesen lát a mindennapjaiban, és bárki bármit mondd, amikor már a másik is elismeri és utalásokat tesz erre, miért is gondolnék mást? Borzalmasan kurvára szar ez az érzés főleg, attól, aki értelmet ad a dolgoknak és tudom, hogy nélküle belőlem nem lenne szó szerint semmi se, de még ennél is rosszabbul esik, ha vele lehetek, de úgy, hogy közbe azt érzem és azt éreztetik csak egy eltűrt probléma vagyok.

Sleeping Beauty

Most vagyok önmagam, még érzem a tudatom, bár hiányzik valami vagy inkább valaki, remélem te és te, megjavultok, kár lenne neveden szólítani, az túl személyes lenne. Én nem haragszom ti rátok, nektek van bajotok velem?! Örökké csak a baj van velem, csak a helyzet változott, mivel talán elhiszem, hogy nem csak én lehetek a baj, mert valakinek én nem csak baj vagyok, nem úgy mint nektek. Szóval majd egyszer rájöttök, nem voltam tökéletes, de akkor sem ezt várná az ember tőletek, senkitől, sohasem. Ébren álmodom most, még, amíg el nem alszom a hazaúton, sajnálom, hogy elhalkultam, igyekszem, de fáradok. Most üzenek neked, amíg erőm engedi, szeretlek és hiányzol, víg időkre gondolok, feltölt és mesél a lelkemnek, olyan mesét, ami elaltatja a kételyt és felébred a remény.

No Mercy

Fenn lüktet az égen, parázslik a hamu, mely maga alá temet. Meghasad a föld!
Ember embernek ellensége vér szívja vérét, belőled táplálkozik, a gyűlölet élteti?
Léptem után nyom marad, hirdeti utamat, eltörölni nem tudod, meghasadt a föld.
Nyomtalanul létezem, hátad mögött vétkeztem, kiszúrja a szemed, visszaszúrsz.
Fáj az igazság fáj hogy létezem zavar ha lélegzem, léptem után meghasad a föld
Én én vagyok, te nem én vagy és te se! Csak megrázol, felkavarod a gyomromat.
Ha jót akarsz remélem csak buta vagy, azok vagytok, már nem kell a segítség
Egyszer elmegyek, de addig lássatok, lássátok ki voltam és ki leszek.
Mert más leszek, ha mással lehetek, olyan, mint veletek soha, némán irigykedhetsz
Örülnöd kéne, nem bántani, eleget bántottál már nemde? Kegyetlen!

Freelancers

Elhalkultam? Folyik az élet.

Nevess csak!

Egyre kínosabb és kínosabb ez az egész, ma túl vagyok életem legcikibb kiakadásán, ugyanis az angol óra fele azzal telt, hogy István próbált meggyőzni arról, hogy minden jobb lesz, csak szokjak bele a helyzetbe, miután elbőgtem magam és annyira gáz istenem, Domi meg végig ott ült kussba és most várhatom, hogy vajon majd mikor fogja Eráéknak nevetve tovább adni, hogy az ő kis életképtelen szarjuk mennyire selejt egy faszkalap, hogy sír a munka miatt, hogy nyávog, mert nem tud annyi időt együtt tölteni Dórival, mint ezelőtt. A nagy tanács, amit kaptam, hogy szedjek c vitamint és, hogy majd beleszokok, csak legyek kitartó és minden jobb lesz... igen ám, de ezt mégis honnan tudod kedves István? Honnan? És szerinted hetek kérdése és már nem lesz ilyen rossz, csak hogy valamiért én ebben nem tudok hinni és amíg én nem látom a végét, olyan mintha nem is lenne vége. És eddig se a türelmemről voltam épp híres, főleg azután nem, hogy mostanában olyan, mintha minden megsemmisült volna Dóri és köztem. Bár már beszélünk, de mintha tagadnánk a tényt, hogy bármi baj is lenne, olyan érdektelen szarokon témázunk, hogy csak fogom a fejem utólagosan, ugyanis a fő téma a baszás, a dugás, a fantáziálás, a maszturbálás és a pornó nézés, a bulizás és a tököm tudja mik lettek mostanában, mintha ebből állna az élet. És én is belemegyek ezekbe, mert fogalmam sincs miért, talán nem merek komolyabb dolgokról beszélni én se és ezekben el lehet bújni anélkül, hogy bármi olyat is érintenénk, ami kényesebb téma. Bár kicsit abszurd, nem mintha ezek nem épp kényes témák lennének. De az az igazság beszélhetünk ezekről bármennyit, de az a fura szorító, kellemetlen érzés még ezek után is bennem lesz, mert ha kimondjuk, ha nem kurvára nincs rendben semmi, legalábbis én biztosan nem, elpoénkodok én, meg tudok vicceskedni ideig óráig, de basszus ettől még semmi nincs megbeszélve, nincs semmiféle kommunikáció még neten se és olyan mintha mindent csak halogatnánk, gyűlik a sok szar és addig meg elpoénkodunk, már ha persze beszélünk egyáltalán. Már odáig jutottunk, hogy inkább el se olvasod, amit írok, hogy kíméld magad, én meg még amiatt is kurva szarul érzem magam, hogy ez van, de talán a Te érdeked szembe áll az enyémmel, neked az a jó, ha nem olvasod el, ha nem húzlak vissza, nekem az lenne jó, ha beszélni tudnánk és mivel egyértelműen mindenki saját maga dolgait teszi előre, zsákutcába jutunk és megreked minden és szép lassan eltűnik az egész, csakhogy ha én ezt hagynám, akkor az az én végemet is jelentené. Én nem tudnék így élni, ha valaminek nem látom értelmét én nem csinálom, ilyen vagyok, és ha nem látom értelmét dolgozni nem fogok, ha nem látom az értelmét annak, hogy éljek, akkor azt se fogok. Én szenvedtem már épp eleget, sajnálom, de a türelmem elfogyott én nem tudok ezzel a tudattal élni, ami az utóbbi 1 hétben alakult ki bennem, hogy minden nap értelmetlen szar és csak a munka köré épül, ha dolgozok azért, ha nem, akkor meg azért, mert előre siratom a napokat, amikor fogok. Már hétvégém sincs azt érzem, már tegnap sőt ma is csak arra tudtam gondolni, mennyire nem várom a jövő hetet, és a munkát, hogy bármit megtennék, hogy elkerüljem, hogy késleltessem, de már a vasárnapot se várom, mert nekem ez a nap jelenti a hétnek a végét, mert ez az a vonal, amin túl mi már nem találkozunk személyesen. És várhatok egy újabb hetet, hogy újra élhessek úgymond. De a mostani hétköznapok már azt is tönkretették, hogy akkor éljek, amikor veled lehettem, elrontanak mindent, belefolynak a gondolataimba, megfertőzik az elmém, tönkretesznek mindent. És akárhogy gondolkozom is csak arra jutok, hogy szinte semmi nem lett letisztázva, és nem értem se magamat se Téged, akkor most ebbe belenyugszunk és így fog már menni? Vagy ehhez idő kell? De az idő, hogy oldana meg bármit is, ha nem beszélünk semmiről? A legszomorúbb, hogy nekem már az felüdülés, hogy ezen elmélkedek, mert addig se azon gondolkozom, hogyan menekülhessek el az élet elől. István azt mondta, ha van közös álomvilágunk mindent tegyünk meg, hogy azt fenntartsuk. Én esküszöm próbálkozok, de ehhez én egyedül kevés vagyok, gyengének érzem magam, annyira gyengének, nekem nem megy, hogy ne engedjek negatív gondolatokat a fejembe (István szerint ez a legfontosabb) egyszerűen nem megy, és mivel már benn vannak, rákként terjednek szét az agyamba, megfertőzve minden gondolatom és egyre csak elburjánzik, ha nem teszek sürgősen valamit, már késő lesz, ki kell irtanom  ki KELL irtanom  különben ő fog engem.

Elveszek a homályba, nem tudok önmagam lenni, vagyok valaki, de ki? Rettegek a hétköznapoktól, félek, utálom, nem várom. Már előre megnyomorítom magam, pedig még el se jött a pillanat. Forgolódok a síromban, kriptaszökevény lettem. Nem találom a kapaszkodót, egyszerűen nem megy, változok és félek saját magamtól, az irány, melyet veszek egy hasadék fele vezet és nem lassítok... Mi lesz velem? Mi lesz, ha ilyen maradok? Mi leszek, ha nem akarok ilyen maradni? Mit fogok tenni magammal? Annyira féltem magamat, önnön magam mérgező gondolataitól. Hova tűnt a mi? Hogy tehetem ezt magammal? Sós víz önti el a tüdőmet és fuldoklok, fuldoklom és nem akarok levegőt venni. Mi lesz ha elfogy az oxigén? Pislákol a fényem már...

Éld túl a mát, éld a jövőt

Sokat gondolok a jövőre, főleg mióta boldogtalannak érzem magam a jelenben, mióta az lett a legnagyobb célom, hogy túléljem a jelent, az adott napot. Csak az a gond, hogy ez a küzdelem minden nap újraindul, én bevallom azt gondoltam eddig, hogy a munkahelyről majd, boldogan fogok kilépni az ajtón, elégedetten vagy tudom is én, de pozitívan az a lényeg és örömmel jövök majd haza egy olyan helyre, ahol jól érezhetem magam, ahol boldog vagyok, ahol szeretet ölel majd körbe, de a valóságban semmi se ilyen az a helyzet, nem jövök ki boldogan, persze örülök, hogy vége az adott napnak, de facsarú képpel lépek be a lakásba, ahol semmiféle megértésre vagy tudom is én mire nem számíthatok, ők nem szeretnek, bevallom én is közömbös vagyok velük, sőt inkább már-már ellenséges. Milyen lehetőségeim vannak? Beszélhetek Dórival telefonon vagy írhatok neki, esetleg találkozhatok, ha nagyon úgy van, de az igazság az, hogy neki is megvan a saját baja, a tanulás például, ami mellé ezek a dolgok nem férnek be igazán vagy nem annyira, mint amennyire szeretné az ember. És mégis ennek így mi az értelme? Egyszerűen rossz a hangulatom, nem látom a fényt az alagút végén, mikor vagy mitől lenne ez jobb? Legyenek barátaim a munkahelyen? Olyanok úgy se lennének, mint Dóri. Szerettessem meg magam itthon? Esélytelen és képtelenség. Költözzek el? Akkor még ennél is jobban egyedül lennék. Várjak, amíg Dóri végez a sulival, és utána hátha több ideje lesz? A sok tervezés, a jövőt illetően annyira csábítóan hangzik, egy otthon, ahova hazamenve Te várnál engem, ahova szívesen mennék, de annyira nehéz a jelen, nehéz erre várni és  legrosszabb az egészben, hogy mélyen ott lapul az emberben, hogy mi lesz, akkor ha ebből nem lesz semmi? Ha bármi közbejön? Ez az egész Kanadás dolog is, őszinte leszek, hogyan? Szerintem Kittitől 1 hetet nem voltál még távol, mi lesz ha pár nap után inkább visszacsinálnád az egészet? Vagy ugyan ez érvényes lehet, akár a közös albérletre is. És akkor én mit fogok csinálni? Ott fogok állni egyedül mindennek a közepén? Annyira sok minden van, amit még nem gondoltunk át rendesen, olyan sok buktató, de még ezekkel együtt is ez az egyetlen egy dolog, ami táplálhatja bennem a tüzet, hogy van miért túlélni a holnapot.

Hallom a hangod akkor is ha fáj, ha nem szabad

Nem az en világom ez, nem az otthonom, egyedül vagyok, nincs családom nincs senkim, egy házban elek idegenekkel teli házban, nem szeretnek és ezért en is közömbös lettem. Nekem nincsenek barátaim mert nem akartam hogy legyenek nekem nincs senkim csak egy valakim volt egesz életemben és most o akar elhagyni engem. Robotolok o miatta hogy bizinyitsak hogy büszke lehess hogy ne egy senkinek láss, de nem tudok átállni mert évekig szabad voltam és most 2 hete mar bezárva elek és csak az tartja a reményt ha hazaerek és beszelek csak egy valakivel beszelek csak neki. Mások süketek és erdektelenek nem akarok senki mást. En hittem benned, ittam minden szavad, elhittem minden hitegetesed hogy ez lehet másmilyen is, hogy ez lehet jo is, hogy lehetek boldog, veled bárhol is legyek. De eltolsz magadtól en nem tehetek mást te bantasz talán en is bantottalak csak pont ugy nem láttam mint Te, felhős az ég nincs mar vihar csalódottság tölti meg a szívem, miért? Ezt kérdem, közbe ertem, ertem hogy sose fogom megérteni. Talán ennyi idő volt kiszabva, de ez oly kevés volt nekem en nem állok készen erre, sose fogok azt ígéreted sose lesz ez, megígérted és en voltam olyan bolond, hogy elhittem, érted. Narancs és sárga sotetlik előttem minden ami voltam miattad voltam megnyíltam átadtam magam és te szíven szúrtal és nem is egyszer, hogy teheted ezt? En vagyok a fűszal a réten, hajladozok érted minden nap és te tápláltál engem de elrohadok nélküled. Kinek kell hinnem? Mikor kell hinnem? Mit kell hinnem, mikor mindig mást mondasz, szeszélyes vagy mint egy nyári zápor, belémcsapasz, keményen de megis szeretem az eső illatát. Tul sokat tudsz rólam és megis annyira keveset Te azt hiszed tudod amit tudok, de közben sejtelmed sincs csak rosszul gondolod. Itt vagyok és itt voltam, érted voltam, de most még en is elfáradtam és lenyelt a bánat mocsara, ami lerant. Te azt hiszed nem értelek, hogy nekem nem lehet szar az életem? Feladtam mindenem hogy elfogadhass valtoztam ezer oldalról. Hajnalba kelek és este érkezem és Te magamra hagysz ebben, en is tudom milyen nehéz, mar tudom, ujra tudom a lelek mit tápláltál kiapad nélküled mi értelme az életnek ha nem oszthatom meg veled? Neked van családod van testvéred, nekem senkim sincsen rajtad kívül, egyes egyedül vagyok. Nem sajnálom nekem eddig is jo volt így csak épp azzal nem számoltam, hogy eljöhet az a nap amikor elengeded a kezem. Nem vagyok a gyereked nem tartozol ertem felelőséggel, nem varhatom hogy mindig mellettem állj csak azt várom, hogy ne háttal állj. Neked ez semmiség, talán üres szavak miért is kene hogy megértsd nekem te minden vagy és voltál de te ezt ugy se tudod elhinni mert nem hiszel nem hogy nekem de magadnak sem. Eltorzított valóság ez amelyben élünk kinek mi a fontos csak maga tudja nem varhatom el hogy megérts bár rosszul esik talán sose értettel igazán? Azt hittem ismersz de ha ismernel nem tennél ilyet en se tennék ilyet, kegyetlen vagy és könyörtelen megadom magam és eltiporsz nem tehetek mást en elgyengultem megöl a magány bánt a gondolat, gond a gondolat talán nagyobb mint eddig bármikor. A fejem hamis üzeneteket küld a szívemnek megis kinek kell hinnem? Miből meritkezzek ha nincs erőm mert szenvedek, nélküled ez vagyok en, egy üres váz erős szívvel de nem hajtja semmi ezt a szívet ha nem lehetsz benne. De nem tarthatlak láncon örökké hamis illúzió volna ha csak így maradnal mellettem akkor lenne csak igaz ha messziről is visszajönnel és vallon csapnal hogy te idióta nem vagy egyedül sose voltál mert en mindig rad vártam te talán azt hiszed csak képzelem hogy Te vagy az, de en meg tudom amit tudok. És nem jo hogy te nem hiszel nekem, pedig sose altatnalak soha nem hazudtam még. Kergetem az almomat hogy boldog legyek és ez borzalmas, osszeroppanok a teher alatt, ami pont akkora mint a tied csak nem érzed mert nem mondok semmit mert te se mondasz semmit miért en kezdjem el? Akárhogy szeretnem megosztani mennyire bánt csak az jut eszembe neked sem könnyű, de valahol el kell kezdeni különben megszakad minden, de felek tőled, egy felenk kisegér vagyok és felek ha kiontom a lelkem beletaposol. Hiába jöttem ki az odumbol meg mindig felek, jobban mint valaha, nehéz a változás, főleg nekem, de a legnagyobb változás megis az ami köztünk történik és ez áll mindenek felett. Ha sarokba szorulok tamadok, Egér vagy farkas? Nem mindegy de mindkettő vagyok, magányos farkas aki belefáradt a magányba és ha nem bujhatok melléd megfagyok egyedül. Kerülöm az embereket, a magány az en formam a vadon az en hazám és a szabadság a vezetőm, de megis melled szegultem és követlek bárhova melletted szabad lehetek és nem is fázom a fagyos esteken, felhevül a szívem ha rad gondolok ha messze vagy meg jobban hajt az ösztön, kereslek ha nem látlak, de többnyire te találsz vissza, nem vagyok szelíd de téged nem bantanalak soha megis neha oda kapok reflexbol akaratlanul sose lehetek házi kedvenc sose leszek olyan mint mások épp ezért vagyok veled, mert te is annyira mas vagy mint mások, biztonságban érzem magam, szabadon, ugyanakkor az egér énem még nem tűnt el, talán sose fog teljesen csak ha megolom, de szeretem öt nem végeznek vele soha o is en vagyok bár neha hátrány de akkor is hozzam tartozik. 

Én ezt nem bírom tovább, jobban fáj, mint bármi más valaha

Széljegyzet a semmibe

Épp az ebédidőmet töltöm egy üres irodában, a többiek elmentek enni kajárdákba, nekem erre sajnos nincs pénzem így forever alone-ba töltöm ezt az időt, amit annyira nem is bánok, jó néha egyedül lenni, most még fáradt se vagyok, de még hátra van 5 óra és addigra mindig el szoktam fáradni főleg hazafele a buszon, na ott már arra szoktam ébredni, hogy zuhan a fejem. Próbálom elterelni a gondolataimat arról a tényről, hogy fingom sincs mi lesz Dórival és Velem ez a túlzott kötődés talán már beteges, de én egyszerűen tényleg nem bírnám ki enélkül, nem látom értelmét semminek, eddig is csak a remény tartotta bennem a lelket, de tegnap megtörtem azt hiszem, illetve már előtte is párszor, de az volt a vége, próbálok türelemmel lenni, de nagyon nehéz, főképp, hogy az ember elsőként magát sajnálja meg és én most igazán sajnálom magamat, olyan szomorúnak és esetlennek érzem, hogy ezért képes vagyok megzavarni még akkor is, ha esetleg ő egyedül szeretne lenni. Én őszintén szólvai irigylem ezért, hogy ő önállóbb tud lenni vagy igazán elfelejteni engem abból a szempontból, hogy nem azon jár minden gondolata mi van épp a másikkal vagy miért nincs itt. De mindegy is nem is értem hogy keveredtem ebbe az eszmefuttatásba, most sírni támadt kedvem ismét, szerencse hogy senki nincs itt.. najó asszem el kell vonulnom a wcbe.

Ha ma nem élsz, holnap se fogsz?

Kibaszottul kurvára fáradt vagyok, visszasírom még a múlt hetet, amikor csak ülni kellett és hallgatni, ahogy beszéltek, ez az egész napos programozás és feszült koncentráció teljesen leszívja minden energiámat, a fejem dülöngél a metrón, a buszon hazafele. Mindeközben semmit nem tudok Dóriról már két napja, ma azért vittem neki egy kis csokit, hogy lássa nem felejtettem még el. Ha nem kaptad volna még meg, akkor most mondom lehet rossz postaládába dobtam, mert közben épp magyarázkodtam valami nőnek, hogy én nem egy rejtélyes betörő vagyok... vagy megették előled akik hamarabb megtalálták. Eközben azon gondolkozom vajon mennyire ciki ez hogy te zársz el magadtól és még én járok utánad meg kedveskedek, de igazából leszarom, egész eddigi életemben téged kerestelek, most hogy rád találtam  nem fogom hagyni hogy holmi kellemetlen önbecslési vagy cikinek érzett gondolatok az utamba álljanak. Tudom milyen voltam előtted, milyen volt az életem, sivár és üres és most is pont ilyennek érzem ha nem vagy itt, és őszintén szólva addig jó, amíg bízok benne, hogy visszatérsz, mert ez táplálja a reményt, nem tudnék újra úgy élni már, mint ezelőtt, egyszerűen nem menne, nem látom értelmét, üres és só nélküli lenne minden, fekete-fehér és szürke, mi értelme ennek az egésznek így? Reggel felkelek 6kor és este beesek az ajtón és alszom újra reggelig? És mindezt miért? Ez nem élet, nélküled már rég nem az. Mégis mi értelme lenne annak, hogy egy kibaszott zombiként éljek, hogy csak enni és szarni járjak haza, ja meg persze aludni, aztán dolgozzak és minden kezdődjön elölről, nekem kell, az, hogy veled beszéljek, kell az, hogy megnevettess, hogy én nevettesselek meg, hogy álmodozhassak a jövőről, olyan jövőről, ami közös és nem olyanról, amit magányosan tölthetek, soha nem találtam még hozzád fogható személyt igaz, hogy nem is kerestem, de nem is akarok a jövőben sem, mert belőled úgy is csak egy van, senki más nem lenne pont olyan, mint amilyen te vagy. Nem tehetek mást mint várok, és már megint papa te jutottál eszembe, miért most és miért pont te? Már olyan rég nem gondoltam rád, de a tegnapi után elgondolkoztam azon, hogy vajon engem is sirat majd valaki ha már nem lennék? Akár évekkel azután is hogy elmentem? Olyan jó ember voltál, én is az szeretnék lenni, te is sokat dolgoztál mégis felneveltél 4 gyereket és még feleséged is volt és velem is foglalkoztál és egyszerűen nem tudom felfogni se, hogy lehetett ennyi erő egy emberben, bennem is van erő, de úgy érzem felesleges megmutatni, ha nincs kiért, nem akarok újra egyedül lenni, olyan magányosan, mint ezelőtt. Többé már nem.

A csend beszél tovább

http://www.youtube.com/watch?v=KnMrGGlyIlI
Ma érted sírtam papa, nem érdekel, hogy mások látták, kimondhatatlanul hiányzol, annyira hiányzol... bárcsak ismerhetnéd Dórit, ő az, akiről meséltél nekem, ő az, aki kiengedte az egeret, amit adtál, ami én vagyok és talán örökké én leszek. Annyi kérdésem lenne, te voltál az egyetlen, akiben igazán megbíztam, miért kellett ilyen hamar elmenned? Bármit megadnék, csak, hogy pár percre újra lássalak és adhass valamit a bölcsességedből, és miért nem mondtad, hogy ez ilyen nehéz lesz? Hogy ilyen nehéz valakit szeretni? Remélem büszke lennél rám, ha most látnál, hamarosan végzek az egyetemen és mos kezdtem dolgozni is, és már nem vagyok egyedül, megismertem egy lányt, bárcsak te is ismernéd, ő annyira olyan mint én, közbe pedig annyira más, ő segített nekem, amióta ismerem és neki elmondtam mindent, amit még neked se, pedig te tudtál róla én tudom, hogy tudtál, hallottam, ahogy veszekedtél apával, de már nincs semmi baj, biztonságban vagyok, remélem tudsz róla, azt mondtad sose sírjak, ha el kell menned, és én megígértem  hogy nem fogok, de ma megszegtem az ígéretem, nem bírtam tovább, hiányzol papa, könny áztatja az arcomat, de erős maradok, azt akarom hogy büszke lehess rám és azt szeretném, ha az a lány is az lenne, akiről már meséltem, bár nem ismered, de az is lehet, hogy igen. Ugye találkozunk még? Olyan megnyugtató lenne a tudat, ha tudnám, hogy miután meghalok találkozom veled. Gond a gondolat, mely magába burkol és megfullaszt, gond a gondolat, mely körbe ölel és kiroppant, mely elburjánzik és fojtogat. Sose felejtelek el papa, örökké emlékezni fogok rád és remélem néha te is nézel engem.

Every Teardrop is a Waterfall

Ismét új külső, és letisztultabb gondolatok övezik az aurámat. Mindig úgy voltam vele, hogy szeretem a rendet és a tisztaságot és valamiért olyan érzésem van, mintha ilyenkor saját magamban is rendet tudnék rakni miközben a környezetemet alakítom, most pedig igazán jó körbenézni a szobámba sőt még a számítógép asztaláról is eltüntettem a rég nem használt ikonokat és teljesen letisztult és átlátható lett minden és egyszerűen imádom, jó ránézni. A táskámat is kipucoltam, rengeteg haszontalan dolog gyűlt benne össze az idők alatt, de most már ez is a múlté és azt kell mondjam rohadtul tetszem magamnak :DDDD ez nem ilyen egoista duma én eddig tényleg teljesen leszartam ki mit gondol rólam mind belsőleg és mind külsőleg, de gondoltam megjegyzem ezt a tényt, így hát büszkén várom az új hét kihívásait, remélem izgalmas feladatokat fogok majd kapni és végig gondoltam sok minden egyebet is, és mindent összevetve eléggé durván felfelé ívelő az életpályám, ahogy látom, bárcsak ki tudnám rajzolni, de körülírva úgy tudnám szemléltetni, mint valami hegyoldalt, ami folyamatosan emelkedik néhol kisebb visszaesésekkel, fennsíkokkal, de a haladás jól látszik a magaslat irányába, persze minden emelkedő egyszer véget ér, de remélem az enyém ott fog, ahol majd az óceán partján ülve hullámok verdesik a talpamat. De ez nincs még köbe vésve persze :D

A kéz nélküli manus

Nem tudom hogyan kéne beleszoknom ebbe a viharzó rutinba, ami övezi az összes hét-köznap/vége váltást, arra se emlékszem ez mikor kezdet ilyen szembeötlő lenni vagy mindig is ilyen volt csak nem figyeltem ennyire fel rá? Kifejezetten nekem semmi bajom ezzel az egésszel közvetlenül, közvetett módon viszont annál több, mert nekem kell végig néznem, ahogy a hozzám legközelebb álló személy átesik ezeken a gyötrelmes napokon és kínozza saját magát én pedig én magamat, mert tehetetlennek érzem magam és ez baromira rossz érzés, főképp ha a hétvége úgymond "tökéletes" hangulatú estéi után ilyen baromi éles váltás csapja képen az embert az iskola elkezdésével. Mind tudjuk mi a probléma, én tudom, Te is tudod, de megoldás nincs? Miért nincs? Mert nincs probléma, a probléma Te vagy akármilyen sértőnek is hangozhat elsőre, de Mindig maga az ember a probléma, mindenki legnagyobb ellensége: önmaga. Te zárod ketrecbe magad, Te nyomorítod meg önmagad, Te száműzöd a lelked a bánat mocsarába. Akkor leszel szabad, amikor szabaddá teszed magad én is akkor lettem az. Ne a részletekbe merengj el, nézd a nagyobb egészt, gondolj arra mit szeretnél holnap, holnapután, a jövő héten, a hétvégén, a suli után, évek múlva, gondold végig, tervezd meg, fókuszálj ez alapján arra, ami ahhoz kell, hogy ezt elérd és tanuld meg jutalmazni magad, mert jutalom nélkül nincs élet, és az nem lehet jutalom, hogy ha azt mondod boldog leszel, HA kapsz egy 5-öst, HA lesz egy jó érettségid, HA lesz egy saját szobád, HA lesz egy saját házad HA ez HA amaz, mert nem leszel az, ha már most se vagy az, vagy most fogod jól érezni magad a bőrödben vagy soha. A másik és talán a legfontosabb dolog: légy önálló - de ez még nekem se megy igazán szóval ezt közösen kell megtanulnunk, közösen tanuljuk meg, hogyan legyünk önállóak, vicces :D Én addig jutottam benne, hogy boldog tudok lenni, ha Rád gondolhatok, ha eszembe jutsz és ha eszembe jut, az aki lettem abból, ami voltam és az amiért és az aki által. És legvégül a legfontosabb, ami most jutott az eszembe: ez az egész egy bullshit ha nekem rossz napom van én se fogok tudni örülni semminek és rólam is lepattognak a szavak, ha meg jó napom van prédikálom itt a sok hülyeséget meg az élet nagy igazságait, közbe még Neked se tudok segíteni és ilyenkor kezdődik a jól megszokott nóta, amiben mindenért csak magamat kezdem hibáztatni és fuu nem is tudom, néha azt érzem mintha nem is ismernélek néha meg mintha eggyek lennénk, de akkor ilyenkor miért nem tudok csak az utóbbira gondolni? Hát én se vagyok jobb semmivel senkinél se...

Day Five - Freedom

;)

Day Four - The Salvation

Egyre jobban kezdenek összeállni a dolgok és én is egyre jobban élvezem és kezdem is megszokni a dolgokat, eközben pedig rájöttem, hogy onnan tudod mennyire szeretsz valakit, hogy milyen fájdalmas a búcsú tőle. Megdöbbent micsoda áldozatokat képes hozni valaki ráadásul miattam, ahhhhhhhhh 

Ha beviszem a képet félteni fogom, minden nap haza fogom hozni magammal és másnap beviszem, féltem bevinni is :D
A filmes blogom kiszáradt... moziba akartam menni holnap, de egyszerűen gyalázatos a felhozatal :/
Töltök pénzt a család minden mobiljára és kapok készpénzt. [Ez miért kész? miért nem kéz-pénz?]

Day Three - The Inside Job

Első bejegyzés a mokuskerekbol ami igazabol egyáltalán nem olyan szörnyű mint amennyire mások gondoljak. Az elmúlt pár napban mondhatni minden a feje tetejére állt de mint mindig nekem most sincs sok fogalmam arról mi a fene is folyik valójában ami miatt ez van. Akárhogy is en ugyan ugy rendelkezésre állok mint eddig sot talán most meg jobban is igényelnem a társaságot mint bármikor eddig, de valamiért nem akar összejönni és ahogy en érzem ezért egyáltalán nem en vagyok a felelős persze mivel semmit nem tudok így ezekben a dolgokban is csak találgatni tudok és mondjuk csak pár nap telt el szóval meg változhatnak a dolgok. A munkahely pedig egyáltalán nem egy haláltábor, a beszélgetések ugy érzem nem miattam maradnak el vagy nem olyanok mint eddig persze lehet csak magamat próbálom menteni, de en akkor is így látom. Szóval en nem haltam meg nem tudom dorival mi lett mi a francot gyászol engem vagy magát a suli miatt de bármit is csinál csak saját magát húzza vele egyre mélyebbre és mélyebbre és persze engem is mert nem tudom épp ésszel felfogni mi ez a ngy fordulat amikor szinte semmi nem változott a dolgokban csak annyi hogy nem otthon ülök hanem egy irodában amig o suliban van. Asszem iszok egy forró csokit mert az itt ingyen van. Szóval kávé szünet következik és megnézem a szendvicsem is. Pontositok eszek és közben írok is xD végre kiürült az Étkező és nem kell hallgatom a sperma és a fogamzásgátlásrol és a faszhiányrol szoló elmelkedeseket... Eközben folytatvan az értelmetlen elmelkedest nem ertem Dóri gondolkodását vagyis érteni ertem csak ez a lehető legrosszabb módszer ahogy kivitelezi. Finom ez a sajtos szendvics xD ja amugy nincs penz hogy vegyek kaját szóval hideg kaján elek 1 hónapig... Na szóval ahogy en látom bár nem ertem miért elemzem mas szokásait de megpróbálom ugy hogy ha máj olvasod ne legyen sértő. Szóval jársz suliba ez x óra egy nap ezen nem lehet mit faragni annyi amennyi. Hazaer az ember eszik iszik edz stb és ezek közbe mar a holnapon stresszel vagy azon hogy mit kell tanulni, egyéb sulis dolgok de amig ez megy folyamatosan csak megy lefelé az életkedv aztán ott van a helyzet velem hogy beszelni kene esetleg találkozni stb és az ezek által kezdett feszültség és ez amolyan mérleg szeru ha az egyik elbaszta a hangulatot a masik meg jobban el lesz rontva és hatással vannak egymásra. És ez az egesz szétzilál mindent nincs nyugalmas óra, nap, szünet mert csak az jár a fejedben hogy mikor vege lesz milyen szar lesz, de valamikor kene élni a jelennek is mert ez az állandó szorongás nagyon nem lehet jo. Nem vagyok kurva okos, amit talán en csinálnék ilyen esetben az az hogy szenvednek xD mert ezen egyedül nem igazán tud változtatni az ember önerőből mas segítsége nélkül. Szóval en mint külső ember azt mondanám a legfontosabb: oszd be az idodet: minden legyen betablazva, a pihenés, a tanulás, a szórakozás és amikor az egyiket csinálod ne a másikra gondolj hanem arra amit épp csinálsz persze kurva könnyű ezt így leírni meg mondani nem nagyon tudom ez hogyan vihető at a gyakorlatba az is lehet hogy sehogy, de a lényeg hogy valahogyan meg kene tanulnod kezelni és szétválasztani az egyes dolgokat mert így csak egymást rontják el mintegy lánc reakciókent és ez senkinek nem jo, de főleg neked nem, persze en mint önző személy tudom jól hogy ha neked valami jo az valószínű nekem is az így talán nem mindenféle hátsó szándék nélkül próbálok segíteni. És a legfontosabb ne foglalkozz az en bajaimmal igazabol nekem nincsenek is gondjaim nekem egy gondom van csak és az az hogy ha te nem érzed jól magad minden mas emoge szorul mert bármi is történik en ettől érzem magam a legrosszabbul ilyen olyan úton módon és ez ahogy észrevettem két irányú mert ezt nálad is észrevettem. Ja és persze mondj el mindent ami bánt és ami faj, és kurvara gyere at matekozni hétköznap is, csak hogy tudd miattad járok korán dolgozni hogy délután talalkozhassunk. Ha Te nem lennél nem is tudom miért mennek haza mi értelme lenne ugy mindenek? Hat ennyi. Mire ezt leírtam el is ment 40 perc és az ebédlő is barátságos hangulatú lett mar csak pár ember lézeng itt engem beleértve és azt kell meg mondjam hogy nagyon hianyzol nekem Dori és remelem minél hamarabb találkozunk mar végre, lassan kezdem elfelejteni hogy nézel ki. XD

Day Two - The Secret

Aláírtam egy titoktartásit és azt mondták ne nagyon beszéljek másoknak a munkahelyi dolgokról, ami csak azért vicces mert kb egész nap nem beszéltem többet 10 mondatnál többet, annyira kiközösítettnek érzem magam, mint még soha, nincs egy barátom se, nem vagyok a közösség tagja, egyedül eszem és olyan szomorú, délután egy fél órára megtört kicsit a jég, de összességében nagyon nyomasztó a légkör, vagyis a légkör hiánya, Eraék kijöttek elém, háát örülni kéne? Szívesebben hallgattam volna zenét, velük se beszélek szinte semmit és Te is eltűntél...

Day One

Sétáló halottak négykézláb csúsznak, leereszkedsz, lovaggá ütnek, ütnek, ütnek, ütnek, ütnek, ütnek!
Nem sírhatsz, egy fiú nem sír, nem sír, nem sír, nem, sír, sír, sír
Nem akarok semmit, csak, azt, ami nekem fontos, aki fontos, aki iróD
Ki akarna két életet élni, ha neki az egy is elég? De egy életen nem lehet osztozni, az élet csak egy valakié lehet? Miért?
Nem vagyok fiú, újra nem.

The End

A mai nap az egy nagy nap úgymond, legalábbis annak kell lennie elvileg, hiszen ma véget ér egy korszak és egy új fejezet nyílik az életemben, amiben végre már dolgozó emberként leszek szereplő, persze minden kezdet nehéz és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem félek. Talán butaság lenne előre siratni azt, ami talán nem is olyan, mint, ahogy most elképzelem, holnap már okosabb leszek vagy halottabb (jó nem :D).
Azt hittem majd nem tudom visszafogni magam annyi mindenről fogok írni, aztán meg mégsem, az az igazság, hogy túl jól telt az utóbbi 1 hét igazából nincs mit mondanom, megtartok mindent magamnak, kapjátok be :D