Mikor gyerekek vagyunk, másokra van szükségünk a túléléshez. Amikor haldoklunk ismét másokra van szükségünk . De itt van a titok. : a kettő között még inkább szükségünk van másokra. Szeretnünk kell egymást, vagy meghalunk. /Leckék az életről. /

Megfogadtam, hogy száműzöm a negatív gondolatokat a fejemből, de egyszerűen nem tágítanak. Bár nem olyan éles a fájdalom, mint eddig, mert azt érzem egy felől, hogy közelebb kerültem a családomhoz, mégis látszanak a fizikai korlátai ennek a kapcsolatnak, amiket egyik fél sem képes áttörni. Pityuka dolgozik és ugyan ezt fogja tenni Szilveszterkor is, Era meg elvan a saját világába, ideig-óráig elfilmezik velünk, de érezni az egészen, hogy ő se tud mit kezdeni a helyzettel nagyon. Már sose lesz olyan minden, mint régen, sose fog összegyűlni a népes család és együtt ünnepelni és hiába mondta tegnap Tibi, hogy ezt megpróbálják bepótolni, de ezt nem lehet sehogy bepótolni, amióta ők elutaztak Kanadába ők is tudják, hogy esély nincs arra, hogy ez megtörténjen és mamát se értem könyörögtünk neki, hogy jöjjön át, ehelyett egyedül otthon maradt, a szerelmét se fogadta és egész végig csak sírt, mert ő még annyit se tudott beszélni a fiaival, mint amennyit nekünk sikerült neten keresztül. Teljesen széthullott minden, a másik oldalon, meg Csilla és a másik mama, akik elutaztak Hajduszoboszlóra 1 hétre ezzel teljesen kivonva magukat minden alól, hát én komolyan nem értem. Tibiék is kifejtették mennyire hiányzom nekik és Dávidéknak is elvileg... de, nem értem, akkor miért nem vagyunk képesek beszélni? Egy árva szót nem hallok felőlük egész évben, soha nem hívnának maguktól engem, Pityukát igen, de kifejezetten engem nagy ritkán ha épp kell nekik valami.
Én nem éreztem magam egyáltalán rosszul tegnap nem erről van szó, de este, ahogy feljöttem a szobámba és ott feküdtem egyedül és, amikor ma reggel felkeltem és ugyan ezt tettem, annyira de annyira egyedül éreztem magam és csak ezek jutnak az eszembe, illetve Dóri, eddig bármi volt, ebből tudtam merítkezni, de mára csak annyit látok az egészből, hogy volt a Nyár és utána volt az, ami most és megszakadt minden. Egyáltalán nem érzem, hogy neki szüksége lenne rám bármilyen szinten is csak azt érzem, hogy nekem hiányzik, de talán bárhogy tőrhetem magam már lehet semmi nem lesz olyan, mint egykor, egyszer mindenki kiábrándul valakiből és talán el jött az én időm is. Persze lehet csak türelmesnek kéne lennem, de minden egyes nappal csak azt érzem, hogy csak én kapálózok itt és próbálok megragadni valamit a régmúltból, amin visszacsimpaszkodva újra oda juthatnék ahol voltam, de nekem nagyon úgy fest ez az egész, hogy ez már egy lejátszott meccs, és csak én akarnék bármit is az egészből. De istenem Olivér, miért, miért kell már megint ez a tömérdek negatizmus? Ha ez olyan barátság volt, mint amilyennek gondoltuk úgy is túl kell élnie bármit, bármit. Talán ez az igazi szeretet valódi próbája, ócska klisékkel élve "bajba derül ki, ki az igaz barát", ha ennyitől véget ér, akkor sose volt ez olyan őszinte és mély, mint ahogy hangoztatva volt és akkor, talán nem is kár az egészért, akkor csak örülni kell, hogy most és nem 1-2-3 év múlva vagy épp nem a nagy terveink megvalósítása előtt/közbe következett be. Meg kell látnom a pozitívumot ebben is, és minden másban is, amivel pedig nem tehetek semmit, azzal feleslegesen nem kell büntetnem magam, ez se rajtam múlik, mint, ahogyan az se, hogy a család szétesett és távol vannak, ha beleroskadok is, akkor se tudnék ezen változtatni, az ő döntésük volt, az ő akaratuk, nem mi utaztunk el, ők, nem én adom fel a barátságot, ha egyáltalán feladja valaha is Dóri, hanem ő, de ebből se biztos semmi, de még ha az is lenne, akkor se tudnék ellene mit tenni, szóval most inkább arra kéne gondolnom, hogy mi az, ami éppen aktuálisan jobb kedvre derítene. És ne azon gondolkozzak mit nem tudok megtenni, mert igen nem tudok bringázni ilyen időbe, de a hóba ki lehet vinni mondjuk a görényeket és első körbe ezt is fogom tenni, aztán meg már tudom is mit. Na ezaz így kell ezt!

Danger is real. But fear is a choice.

Visszanéztem és egészen pontosan - 2012. NOVEMBER 12., HÉTFŐ - óta nem volt egy pozitív hangvételű bejegyzésem se. Akkor kezdtem el dolgozni és még nem tudom miért, de eddig azt hittem, ha elég akaratosan ellen állok és hangoztatom mennyire szar ez így nekem, akkor talán történik majd valami csoda?? Nos csoda az történt, csak nem épp pozitív, ennyi idő negatív gondolkodás bőven elég volt, ahhoz, hogy a minden napi kedvemet elrontsa, ez megérződjön a Dórival lévő barátságunkban, aztán ez tovább fokozódva, ingerülté, idegessé, hirtelen indulatúvá végül, de nem utolsó sorban boldogtalanná tegyen. Mindez egy apró gondolat magvacskából gerjesztve, amit én magam ültetek el a fejembe és hatással lett az egész életemre. Ennek mától vége. Nem élhetek önsajnálatban, nem vágyódhatom nyári emlékek vagy akár csak mostani hétvégék emlékei mögé, minden egyes napot meg kell ragadnom, pont úgy mint ezelőtt, de ha nem is megragadni, de első körben legalább csak annyit tenni, hogy nem tudatosan, direkt szétrombolni, mintha nekem az annyira jó lenne, hogy elbaszhatom a saját napomat és ezzel másokét is. Mit gondoltam eddig? Miben reménykedtem? Komolyan nem értem magamat, hogy tehettem ezt eddig ilyen kitartóan. Azt gondoltam, hogy majd bárki is megsajnál vagy együtt fog érezni velem? Vagy nem is értem. Egy darabig érez sajnálatot az ember, de ennyi ideig senki sem és nekem a sajnálattól nem lesz se jobb se rosszabb. Nekem attól lesz jobb, amitől, nyáron vagy bármikor máskor is jobb volt, hogy ha én jól érzem magam. Ha vicces vagyok, ha a társaság közepe vagyok, ha segíthetek másnak, ha azt érzem fontos vagyok másnak, és nem azért, mert megszánnak, mint valami kutyát, hanem azért, mert boldog mellettem. Ha 22 évig nem bántam, hogy nem érzem azt, hogy lenne családom nem hinném, hogy épp most kéne annyira bánnom ezt, megtanultam másból merítkezni, saját magamból. Az nem érdekelt eddig se mást ki és mennyire szeretett, örökké találtam rá módot, hogy boldognak érezhessem, magam hiszen még most is itt vagyok.
Féltékenykedhetek én itt amennyit csak akarok, saját magam alatt vágom vele a fát, soha se tudnám birtokolni Dórit és soha nem is akartam, amíg nem olyan voltam mint az utóbbi időben, mert addig fel se merült még a gondolat se, hogy engem bárkire is lecserélne, mert annyira közel voltunk egymáshoz, hogy lehetetlen lett volna. Saját magam toltam el magamtól és talán joggal érezhettem, hogy nem vagyunk olyan közel, mert én löktem el a viselkedésemmel. Amíg magabiztos és boldog voltam egy percig nem aggódtam semmi miatt, most se kéne és soha nem is kell, ha nem én vagyok az, akinek gondoltam magam az ő életébe ezzel úgy se tudnék mit tenni, az pedig, hogy mással mit csinál nem az én dolgom, ha nem is ismer másokat azt se tudná értékelni, hogy én milyen vagyok vagy bárki más milyen márpedig az nem választás, ha csak 1 dolog közül lehet választani.Még a rövid távú vereség se jelent "vereséget" hosszú távon akár csak az előnyömre válhat.Vissza kell találnom önmagamhoz, ahhoz az emberhez, aki mellett igazán szabadnak érezte magát, mert akkor éreztem magam én is annak és nem egy olyan sötét gondolatokkal leláncolt alaknak, amilyen most voltam. Soha többé nem akarok ilyen lenni, soha többé.

After Earth

Danger is real. But fear is a choice.

About Today

Nyári mezőkön száguldtunk, a Te kezed az Én kezem volt, ma messze vagy és nem tudom miért engedted el a kezemet, amikor azt mondtad sose teszed, ellep a fű, de te csak tovább lépkedsz mereven nézek rád, mégis mit mondhatnék, neked ez olyan könnyen megy, milyen közel voltam? Hogy elveszítselek. Ma este csak becsukom a szemem és csak nézni szeretném magunkat, ahogy újra együtt szeljük át a mezőket a végtelenségbe. Azt mondják sose sírj senki miatt, aki hátra hagy, de mi nem hagyjuk hátra egymást, mert magamat nem hagyhatom hátra, soha nem, akármilyen közel is légy. Én csak néztelek, azt mondtad visszajössz, csak elmész kicsit, mit mondhattam volna? Kisherceg voltam és Te meg a róka, azt mondtad egyszer elmész és majd a búzakalász emlékeztet rád, de miért ilyen hamar és miért, amikor a legnagyobb szükségem lett volna rád, nem hiszem el, hogy megtetted, nem hiszem el.. A Napot várom, ami beragyogja mezőt, a napot, amikor csak azt mondod, vicceltél, de Te sose viccelsz, mégis mit tehetnék, te csak továbbsétáltál, nélkülem, nem voltam még elég erős ehhez. Ehhez sose lennék elég erős az is igaz. Bárcsak jóvá tehetném, bárcsak másmilyen lennék, de már késő, Te megtetted és ez megöli a reményt.

...

Szavaid némán üvöltenek szemembe szúrnak

Minden mint mondtál egy perc alatt elveszed

Szívem vérzik szemembe könny csordul

Hogy tehetted ezt?

Gyermek voltam, mindent elhittem

Mi legszentebb volt osszetorted, elvetted az életem 

Te voltál mindenem de hátba szúrtal 

Hogy tehetted ezt?

Szavaid töröltem de hangjuk sikít a fülembe azóta 

Nem szűnik a fájdalom, nem szeretsz talán sose szerettél 

Mindennel hangosabb a bánat most bennem

Hogy tehetted ezt?

Életem kezedbe adtam, megbíztam benned, te megis elarultál 

Osszetorted lelkem, belém tapostál, nem teheted ezt!

En se vagyok Bárány megse mondom amit te 

En igaz voltam de te a szemembe hazudtál?!

Hogy tehetted ezt?

Meghalt a legjobb barátod? Az ember, aki te voltál? 

TE ÖLTED MEG!

Hogy tehetted ezt?

Álmaim voltak, közös álmaim, te elvetted őket!

Azt mondtad szeretsz, de ekora fájdalmat ellensegednek sem adsz

Belém rugsz, megbantasz, a baj csak az, hogy en eközben is szeretlek 

Akkor is szeretlek ha te nem, mindig is szeretlek

Szavaid még mindig kínoznak, ütnek, vernek, belül égetnek 

Annyira éget, higy arcomon a köny se hűt már nem vigasz a magányra

Belül üres lettem, kitépted magad, talán nem volt elég jo neked itt

Hogy tehetted ezt?

Nélküled magányos voltam, egyedül jártam 

Mikor rad találtam jöttem ra mennyire egyedül voltam eddig. 

Nem kérhetem, hogy maradj, nem kérhetem, hogy szenvedj, azt szeretnem, ha te is boldog lehetnél olyan, mint amilyen en voltam veled

Lehet nem láttam a lila felhők mögül, hogy te szenvedsz, sajnálom ha így volt

Miért nem szóltál előbb?

Hogy tehetted ezt?

Szemembe ég az arcod, hangod fülembe duruzsol, szavaid szívem szurkálják 

Talán nem erdemeltem ezt, talán igen?

Elárulva érzem magam, gyermek kit magára hagynak lelkemben

Örökké emlékszem majd rád, miért kell megölni saját magunkat?

Hogy tehetted ezt?

A kérdés melyre a válasz talán egyszerűbb mint hinném. 

Talán te mar rég nem voltál boldog, észre kellett volna vennem!

Hogy tehettem ezt?

Ha igazán barátok lettünk volna sose jártunk volna

Ha igazán szerettél volna sose hagytal volna magamra

Ha igazán szeretlek most magadra kell hogy hagyjalak?

Ha igazán barátod vagyok nem tagithatok? 

Ez az a perc mikor eldől magamat vagy Téged szeretlek e jobban?

Ha magamnak bánatot, neked örömet szerezhetek?

Így születnek a nagy döntések? Ettől lesz valaki érett?

Kis tettek is nagyok lehetnek ha melyről jönnek 

Megnyugvást szeretnek neked, hálám jeléül, mindazért amit neked köszönhetek, ami mind te vagy, te voltál, es te leszel

Most nem lehetek önző es nem dönthetek helyetted, Te tudod mi a jo neked

Nekem az a jo, ha Te épségben vagy

Es ezért romokba taszitom magamat

Nem vagyok se hős se mártír, csupán valaki, aki rájött, hogy ha valaki igazán fontos neki, akkor áldozatokat kell hoznia, meg akkor is, ha az fájdalmas meg akkor is ha megfullaszt a könny meg akkor is ha most nem értem es meg akkor is ha ő mar nem szeret, egyszer szerettél talán de ha nem is en akkor is, nem feltételhez kötött nehéz lezárni valamit, aminek sose gondoltam hogy vége lehet

Nehéz olyan jövő elé kiállni amiből hiányzik valaki

Nehéz élni nélküled, es létezni meg nehezebb. 

nothing else matters

Nem fogom magam lestrapálni feleslegesen, ha bele halok is, akkor is ugyanennyit fogok kapni, mintha egész nap csak bambulok magam elé, üres az iroda, nyugodt a környék és én sem pánikolok még. Túl vagyok az utolsó előtti vizsgámon, fantasztikus érzés volt és jó volt egy társaság középpontjában is lenni amíg várakoztunk. Ma eltöprengtem rajta miért is húzódok háttérbe, ahogy valaki, bárki Dóri közelébe ér és nem teljesen tudom megmondani ez mikor kezdődött, de arra emlékszem, hogy ez régen egyáltalán nem így volt, amikor először találkoztam Mónikával is eszem ágába nem volt meghunyászkodni és bekussolni és átadni neki az irányítást, simán csak olyan voltam mint mindig és jól éreztem magam, viccesnek és központinak, akire felnéznek a többiek. És ha újra ilyen akarok lenni, akkor azt úgy nehéz, ha már az első pillanattól kezdve meg se szólalok, nem tudom mióta tartok így az emberektől, talán csak attól félek, hogy ha ilyen "párbaj" lenne én maradnék alul, de hát én győzöm le saját magamat az az igazság, semmi köze nincs ehhez másnak azt nem számítanám "vereségnek", ha én nem is harcolok hanem elfutok :D Minden esetre azt nem tudom kinek akarnék imponálni Dórin és Kittin kívűl, Manuellának még, de mindenki más a társaságban vagy ismeretlen vagy egyre kevésbé szimpatikus. Botos, András, Jenő (?!?!), Mónika (no comment), Józsi még kultúrált, Pityu se rossz arc, de a többiek nem tudom valahogy egyszerűen csalódás és egyre inkább csak az, minél jobban megismerem őket. András annyira nem vészes bár részegen egyáltalán nem szimpatikus, és józanul is jócskán voltak már olyan megszólalásai, és a fejemre szarásai, amiket nem tudok hova tenni, mert, amikor Dóriékkal találkozok vele, meg olyan mintha kicserélnék és valami tündéri álarcot húzna magára és én ezt kicsit kétszínűségnek találom. Visszatérve mindjért itt a Karácsony és mindenkinek akarok valamit adni, én magam semmit nem kérek, mert mindenem megvan, persze valamit úgy is kapok majd tudom, de én is akarok adni és most még lehetőségem is van rá. AZt meg se említettem vagy igen, hogy volt egy "afterparty", hát őszintén kifejtettem már elég sokszor, nem annyira szeretem ezeket a bulikat, talán a sok negatív élmény miatt én már ennek az elején is mondtam, hogy halva született ötlet és félig igazam is volt, a másik felében meg talán én rontottam el magamnak ahangulatot. Dóri pedig szerintem azt hiszi nem szeretem vagy csak érdekkapcsolatban állok vele, ennek oka az én hangulatingadozásaim főképp és az önbizalomhiányom, még mindig nehéz néha elhinni, hogy van olyan ember, akinek fontos vagyok, egyszer talán ő is érezni fogja ezt fordított esetben, bár kimutatni nem tudom olyan jól az érzéseimet, de nem adom fel, egyszer még sikerülni fog, mert tudom, hogy bennem van csak idő kérdése mikor tör a felszínre, márpedig időm mint a tenger és tervek is sorakoznak a jövőt illetően, szóval ez megnyugtató azért. Nagyon fáj a torkom, többet nem tudok beszélni :D

Ó, testvér, merre visz az utad?

Leginkább a pusztulatba, egyszerűen egy roncshalmaznak érzem magam, kialvatlan szardarab, nem vagyok se jó se rossz, nem vagyok semmi, üres vagyok, céltalan, hibás. Azt kívánom bár sose léteztem volna, mindenkinek jobb lenne nélkülem.

new life?!

Még frissen bejelentkezem a frontról, tegnap szimplán reggel 8-ra jöttem be és 6-ig benn ültem, ez cirka 10 óra :D mint kiderült ismét nem én vagyok a béna, hanem egyszerűen nem működik, aminek működnie kéne és ismét más hibájába futottam bele. Szóval ez kicsit megnyugtatta a lelkem.
Az viszont már kevésbé, hogy annyira fáradt vagyok, hogy tegnap is elaludtam, ahogy hazaértem és olyan rossz Dóri nélkül, főleg a múlt hét után, mert arra nem igazán találni szavakat. Szóval Pénteken el akarok menni vásárolni ajándékokat Karácsonyra mindenkinek, persze egyedül nincs sok kedvem
az is felmerült, hogy moziba elmehetnék Domival akár megnézni a Hobbitot, viszont az elszomorító tény, hogy bármelyik is történne, nem tudom lenne-e hozzá elég erőm, annyira lusta vagyok és kimerült. Hétfőn pedig internetfilozófia vizsga :D
Vasárnap reggel angol, de jövőhét után 2 hét szünet és no meló, oh de várom, egyedül azt nem várom, hogy Januar 9-én ORSI... oh shit!

1 óra és 30 perc

Ennyi időbe telt rájönnöm, hogy vannak érzéseim mások iránt is magamon kívül és véget is ért a szánalmas kis szökési tervem. Nem fogok elfutni, többé már nem, mától komoly változások lesznek a családi légkörben, mert az első dolgom lesz, hogy édesapámmal tisztázzam a viszonyunkat, Dominak már megmondtam, hogy szeretem, amikor elindultam, annyit mondott rá, hogy "oké", de nem baj tudom, hogy ő is szeret, emlékszem a legutóbbi lelépésemre, hogy zokogott, nem tudok így elmenni, hogy csupa fájdalmat és kételyt hagyjak azokban az emberekben, akik számítanak nekem. Erát is szeretem és Pityukát is és mindent átbeszélek vele, és még jobban szeretni akarom, a kis malőrömről pedig nem fogok egy szót se szólni nekik. Biztosabb családi háttért fogok teremteni magamnak, ha beledöglök is, ezt a tanácsot kaptam Tőled, igen Tőled téged se tudlak magadra hagyni a bűntudattal, ha valakinek bűntudata kell, hogy legyen az én vagyok, hogy ide jutott a barátságunk, de egy biztos, nem foglak még jobban büntetni az én hülyeségem miatt, eleget kaptál már így is és vállalom a tetteim következményeit bármi is legyen az, de akkor is szeretni foglak. Küzdenem kell, hogy jobb életem lehessen. Küzdeni, és nem bedobni a törölközőt és elfutni...

Fél tőlem és a legszomorúbb, hogy teljesen megértem, én is félek magamtól, nekem biztosan nincs minden rendben a fejemben, egészen biztos, szomorú vagyok és utálom magam, azért, amit tettem, ami lett a barátságunkból, ami lett belőlem, ki ez az ember? Mégis, hogy várhatok el mástól olyat, amit én se tudok megadni neki? Annyira undorító vagyok és gyenge, azt érzem összedől minden, ami kialakult 1 év alatt és azon - Nevermind- csak futni akarok, sajnálom
http://www.youtube.com/watch?v=HU8sd8uNBxY

Work work work

Az igazság az, hogy teljesen boldognak érzem magam még most, tegnap is majd kicsattantam hazafele menet még beszélni is más volt Dórival, bár az is könnyen megeshet, hogy az volt az utolsó normális beszélgetésünk.
Akárki akármit mondd, engem a munka boldoggá tudott tenni az, hogy sikerült valami, a sikerélmény, és ehhez nem kellett senki csak én, csak én magam miatt voltam saját magam boldog és ez baromi jó dolog, hogy nem függött senki mástól a boldogságom, még akkor is jó erre gondolni, ha viszonylag hamar (pár óra után) véget ért egy kibebaszott vitával, amit én már baromira nem bírok tolerálni egyszerűen, már lassan 3 napja csak a szidalmazás és a sárdobálás megy magamból kiindulva a kimondott dolgok nagy többsége alaptalan és nem is gondolja komolyan az ember vagy csak rövid ideig. A vitaindító témában én még mindig azt vallom nekem volt igazam, persze az más kérdés, hogy ettől még talán finomabban is lehetett volna ennek hangot adnom, de egyszerűen nem bírom tartani magam emberi hangnemhez amikor lassan egész héten csak ez megy és teljesen cserben hagyva és átverve érzem magam, nem birtokolni akarok én senkit se
de ezt nem érti meg Dóri egyszerűen csak az ember szavának legyen már értéke és ne csak üres hitegetések legyenek, mert így nem lehet adni az illető szavára, ha mondok valamit, ha megígérek valamit, akkor utána azt fejben tartom persze lehetnek kivételek, de egyszerűen az utóbbi időben lassan már csak a kivételek vannak és totál hülyére véve érzem magam, mint valami palimadár, akit füttyszóra ugráltatnak. Semmi bizalom nem maradt bennem, de benne se amennyire én látom. És ez így nem mehet tovább, hogyan csináljak bármit is egy olyan emberrel, akinek nem tudom elhinni, amit mond mert minden egyes vita alatt megcáfolja a szavát, vagy pont ezért alakul ki vita. Én ismerem magam, tudom milyen vagyok nem épp egy mintapolgár, de egyszerűen nem tudom kezelni a kiszámíthatatlanságot és ezt a káoszt ami van ebben az egészben. Mégis kinek kéne hinnem? Annak az embernek, aki hiteget, hogy így meg úgy lesz a közös jövőnk vagy annak, aki azt mondogatja, hogy mennyire elviselhetetlen ember vagyok és csak hagyjam békén? És ez az ember egy és ugyanaz. Alapokat kéne teremteni vagy hagyni az egészet veszni a francba, de így semmiféleképp nem maradhat, ez csak rossz mind a kettőnknek. Ideje lenne egyszer végre úgy összeülni, hogy őszintén tudjunk beszélni arról, hogy mégis mi ez az egész, mit várhat tőle az ember és mire számíthat ha ennek a részese. Egyszerűen bizalom kell, ahhoz, hogy ha azt mondják nekem, hogy várjak, mert együtt utazunk majd ki Kanadába, akkor várjak és ne csak azon töprengjek, hogy na vajon melyik nap jön majd egy olyan vita, ami után huss megszakad minden kapcsolat. És én már tényleg nem tudok még csak abba se hinni, ha hét elején még azt mondod, átjössz, akkor azt nem fogod lemondani előtte egy nappal. Én nem a testvéred akarok lenni, nem az, aki elszigetel tőle, csak valaki, akit megbecsülsz annyira, hogy, ha ígérsz valamit akkor fontos neked annyira, hogy nem ülteted fel. Nekem ez jelenti a bizalom alapját, a szavahihetőség. Hiába tudom, hogy szeretsz vagy hiába tudom azt, hogy én mennyi mindent érzek irántad, ha egyszerűen azt látom, hogy nem számíthatok rád. Egész héten 1 rohadt nap van, amikor láthatlak normális körülmények között és persze, hogy szarul esik, ha ez a nap elmarad. Mindenre van megoldás én azt vallom, csak akarni kell. Ha igazán akarok valamit, akkor azt elérem és, ha igazán fontos nekem valaki, akkor tudok rá időt fordítani, hogy lássam még akkor is ha a názánál dolgoznék. És nincs a kezedben az életem, tudom, hogy így tűnik sokszor, főleg viták alkalmával, de ezek is pillanatnyi dolgok azért ennyire ne nézz hülyének, egyértelmű, bármi is van, utána egy ideig még próbálkoznék megoldást találni, keresnélek, írnék, bármi. Egy olyan ember, mint én nem egyik percről a másikra dönti el, hogy akkor én most ugrok e vagy sem.
Mérlegelek, terveket készítek, próbálkozok és, ha már végképp semmi esélyt nem látok, talán akkor tenném meg, de ez is csak TALÁN, eddig még nem tettem meg, pedig voltam már igazán szomorú körülmények között. Úgy tűnik, mintha minden boldogságom a Te személyedhez kapcsolódna, de inkább ahhoz, amit érzek irántad, hogy amikor este lefekszem az ágyra és becsukom a szemem, akkor azt érezzem, hogy vagy nekem és tudom, hogy egyszer a jövőben még ennél is jobb lesz és hogy örökké ott leszünk egymásnak, hogy nem számít a sok szívás mert tudom, hogy ott vagy valahol és gondolsz rám, még akkor is ha nem látsz. Igazából ilyenkor jövök rá, hogy valami bizalom azért mégis csak van bennem, de ez addig tart, amíg
nem tör ki valami balhé és nem kezd el az ember dobálózni a szavakkal. Péntek-Szombat-Vasárnap-Hétfő olyan közelinek éreztelek bármi is volt, ezekre a napokra kéne gondolnom a nehéz napokon, arra az érzésre, amit, akkor éreztem. És közbe arra gondolni, hogy azóta nem változhatott, olyan dolog, amiért mást kéne éreznem, egy ember nem napról napra változik, maximum a hangulata az ami így változhat, de nem az érzései. Csak az a baj a hangulat kihat mindenre és könnyebben
kialakulnak azok a bizonyos teljesen értelmetlen veszekedések. Sokat kell még tanulnom a saját magam önkontroljában, főleg stresszhelyzetek alatt/után/közbe, egyszer talán én is olyan ember lehetek, akire felnéz valaki, ha nem adom fel.

Tévedtem?

Eltörtem, elég szar érzés azt érezni, hogy csak a bajt hozom más nyakára, amikor tegnap még azzal nyugtatgattam magam naivan, hogy ugyan, talán lehet olyan valaki, aki nem csak a probléma forrást látja belőlem, de mostanra már ennek az ellenkezőjét látom csak, talán túl naiv voltam és vagyok is. "Egy kupac fos az egész" és teljesen igaz, mivel a bizalom még nyomokban sem található meg ebben a "barátságnak" nevezett nem tudom miben. Ha csak egy apró szikrája ott lenne a bizalomnak, akkor nem kéne hússzor átgondolni mégis mit és hogyan merjek leírni, hogy ne kelljen attól félnem, hogy majd mégis, mi módon lesz az amúgy ártalmatlannak ítélt dolog kiforgatva felnagyítva, a lehető legnegatívabbnak beállítva, az még csak fel se merül, hogy esetleg nem úgy gondolja az ember, amíg meg nem cáfolom, mert ha nem cáfolok az olyan, mintha elismerném a gondolataim megerőszakolását. Én próbáltam némi bizalommal élni és nem komolyan venni a sértegetéseket, a baszkodást, csak egy idő után, amikor ez már túl sűrűvé válik nem tudok másra gondolni csak arra, hogy igen is probléma vagyok és mint minden problémát, az ember nem szívesen lát a mindennapjaiban, és bárki bármit mondd, amikor már a másik is elismeri és utalásokat tesz erre, miért is gondolnék mást? Borzalmasan kurvára szar ez az érzés főleg, attól, aki értelmet ad a dolgoknak és tudom, hogy nélküle belőlem nem lenne szó szerint semmi se, de még ennél is rosszabbul esik, ha vele lehetek, de úgy, hogy közbe azt érzem és azt éreztetik csak egy eltűrt probléma vagyok.

Sleeping Beauty

Most vagyok önmagam, még érzem a tudatom, bár hiányzik valami vagy inkább valaki, remélem te és te, megjavultok, kár lenne neveden szólítani, az túl személyes lenne. Én nem haragszom ti rátok, nektek van bajotok velem?! Örökké csak a baj van velem, csak a helyzet változott, mivel talán elhiszem, hogy nem csak én lehetek a baj, mert valakinek én nem csak baj vagyok, nem úgy mint nektek. Szóval majd egyszer rájöttök, nem voltam tökéletes, de akkor sem ezt várná az ember tőletek, senkitől, sohasem. Ébren álmodom most, még, amíg el nem alszom a hazaúton, sajnálom, hogy elhalkultam, igyekszem, de fáradok. Most üzenek neked, amíg erőm engedi, szeretlek és hiányzol, víg időkre gondolok, feltölt és mesél a lelkemnek, olyan mesét, ami elaltatja a kételyt és felébred a remény.

No Mercy

Fenn lüktet az égen, parázslik a hamu, mely maga alá temet. Meghasad a föld!
Ember embernek ellensége vér szívja vérét, belőled táplálkozik, a gyűlölet élteti?
Léptem után nyom marad, hirdeti utamat, eltörölni nem tudod, meghasadt a föld.
Nyomtalanul létezem, hátad mögött vétkeztem, kiszúrja a szemed, visszaszúrsz.
Fáj az igazság fáj hogy létezem zavar ha lélegzem, léptem után meghasad a föld
Én én vagyok, te nem én vagy és te se! Csak megrázol, felkavarod a gyomromat.
Ha jót akarsz remélem csak buta vagy, azok vagytok, már nem kell a segítség
Egyszer elmegyek, de addig lássatok, lássátok ki voltam és ki leszek.
Mert más leszek, ha mással lehetek, olyan, mint veletek soha, némán irigykedhetsz
Örülnöd kéne, nem bántani, eleget bántottál már nemde? Kegyetlen!

Freelancers

Elhalkultam? Folyik az élet.

Nevess csak!

Egyre kínosabb és kínosabb ez az egész, ma túl vagyok életem legcikibb kiakadásán, ugyanis az angol óra fele azzal telt, hogy István próbált meggyőzni arról, hogy minden jobb lesz, csak szokjak bele a helyzetbe, miután elbőgtem magam és annyira gáz istenem, Domi meg végig ott ült kussba és most várhatom, hogy vajon majd mikor fogja Eráéknak nevetve tovább adni, hogy az ő kis életképtelen szarjuk mennyire selejt egy faszkalap, hogy sír a munka miatt, hogy nyávog, mert nem tud annyi időt együtt tölteni Dórival, mint ezelőtt. A nagy tanács, amit kaptam, hogy szedjek c vitamint és, hogy majd beleszokok, csak legyek kitartó és minden jobb lesz... igen ám, de ezt mégis honnan tudod kedves István? Honnan? És szerinted hetek kérdése és már nem lesz ilyen rossz, csak hogy valamiért én ebben nem tudok hinni és amíg én nem látom a végét, olyan mintha nem is lenne vége. És eddig se a türelmemről voltam épp híres, főleg azután nem, hogy mostanában olyan, mintha minden megsemmisült volna Dóri és köztem. Bár már beszélünk, de mintha tagadnánk a tényt, hogy bármi baj is lenne, olyan érdektelen szarokon témázunk, hogy csak fogom a fejem utólagosan, ugyanis a fő téma a baszás, a dugás, a fantáziálás, a maszturbálás és a pornó nézés, a bulizás és a tököm tudja mik lettek mostanában, mintha ebből állna az élet. És én is belemegyek ezekbe, mert fogalmam sincs miért, talán nem merek komolyabb dolgokról beszélni én se és ezekben el lehet bújni anélkül, hogy bármi olyat is érintenénk, ami kényesebb téma. Bár kicsit abszurd, nem mintha ezek nem épp kényes témák lennének. De az az igazság beszélhetünk ezekről bármennyit, de az a fura szorító, kellemetlen érzés még ezek után is bennem lesz, mert ha kimondjuk, ha nem kurvára nincs rendben semmi, legalábbis én biztosan nem, elpoénkodok én, meg tudok vicceskedni ideig óráig, de basszus ettől még semmi nincs megbeszélve, nincs semmiféle kommunikáció még neten se és olyan mintha mindent csak halogatnánk, gyűlik a sok szar és addig meg elpoénkodunk, már ha persze beszélünk egyáltalán. Már odáig jutottunk, hogy inkább el se olvasod, amit írok, hogy kíméld magad, én meg még amiatt is kurva szarul érzem magam, hogy ez van, de talán a Te érdeked szembe áll az enyémmel, neked az a jó, ha nem olvasod el, ha nem húzlak vissza, nekem az lenne jó, ha beszélni tudnánk és mivel egyértelműen mindenki saját maga dolgait teszi előre, zsákutcába jutunk és megreked minden és szép lassan eltűnik az egész, csakhogy ha én ezt hagynám, akkor az az én végemet is jelentené. Én nem tudnék így élni, ha valaminek nem látom értelmét én nem csinálom, ilyen vagyok, és ha nem látom értelmét dolgozni nem fogok, ha nem látom az értelmét annak, hogy éljek, akkor azt se fogok. Én szenvedtem már épp eleget, sajnálom, de a türelmem elfogyott én nem tudok ezzel a tudattal élni, ami az utóbbi 1 hétben alakult ki bennem, hogy minden nap értelmetlen szar és csak a munka köré épül, ha dolgozok azért, ha nem, akkor meg azért, mert előre siratom a napokat, amikor fogok. Már hétvégém sincs azt érzem, már tegnap sőt ma is csak arra tudtam gondolni, mennyire nem várom a jövő hetet, és a munkát, hogy bármit megtennék, hogy elkerüljem, hogy késleltessem, de már a vasárnapot se várom, mert nekem ez a nap jelenti a hétnek a végét, mert ez az a vonal, amin túl mi már nem találkozunk személyesen. És várhatok egy újabb hetet, hogy újra élhessek úgymond. De a mostani hétköznapok már azt is tönkretették, hogy akkor éljek, amikor veled lehettem, elrontanak mindent, belefolynak a gondolataimba, megfertőzik az elmém, tönkretesznek mindent. És akárhogy gondolkozom is csak arra jutok, hogy szinte semmi nem lett letisztázva, és nem értem se magamat se Téged, akkor most ebbe belenyugszunk és így fog már menni? Vagy ehhez idő kell? De az idő, hogy oldana meg bármit is, ha nem beszélünk semmiről? A legszomorúbb, hogy nekem már az felüdülés, hogy ezen elmélkedek, mert addig se azon gondolkozom, hogyan menekülhessek el az élet elől. István azt mondta, ha van közös álomvilágunk mindent tegyünk meg, hogy azt fenntartsuk. Én esküszöm próbálkozok, de ehhez én egyedül kevés vagyok, gyengének érzem magam, annyira gyengének, nekem nem megy, hogy ne engedjek negatív gondolatokat a fejembe (István szerint ez a legfontosabb) egyszerűen nem megy, és mivel már benn vannak, rákként terjednek szét az agyamba, megfertőzve minden gondolatom és egyre csak elburjánzik, ha nem teszek sürgősen valamit, már késő lesz, ki kell irtanom  ki KELL irtanom  különben ő fog engem.

Elveszek a homályba, nem tudok önmagam lenni, vagyok valaki, de ki? Rettegek a hétköznapoktól, félek, utálom, nem várom. Már előre megnyomorítom magam, pedig még el se jött a pillanat. Forgolódok a síromban, kriptaszökevény lettem. Nem találom a kapaszkodót, egyszerűen nem megy, változok és félek saját magamtól, az irány, melyet veszek egy hasadék fele vezet és nem lassítok... Mi lesz velem? Mi lesz, ha ilyen maradok? Mi leszek, ha nem akarok ilyen maradni? Mit fogok tenni magammal? Annyira féltem magamat, önnön magam mérgező gondolataitól. Hova tűnt a mi? Hogy tehetem ezt magammal? Sós víz önti el a tüdőmet és fuldoklok, fuldoklom és nem akarok levegőt venni. Mi lesz ha elfogy az oxigén? Pislákol a fényem már...

Éld túl a mát, éld a jövőt

Sokat gondolok a jövőre, főleg mióta boldogtalannak érzem magam a jelenben, mióta az lett a legnagyobb célom, hogy túléljem a jelent, az adott napot. Csak az a gond, hogy ez a küzdelem minden nap újraindul, én bevallom azt gondoltam eddig, hogy a munkahelyről majd, boldogan fogok kilépni az ajtón, elégedetten vagy tudom is én, de pozitívan az a lényeg és örömmel jövök majd haza egy olyan helyre, ahol jól érezhetem magam, ahol boldog vagyok, ahol szeretet ölel majd körbe, de a valóságban semmi se ilyen az a helyzet, nem jövök ki boldogan, persze örülök, hogy vége az adott napnak, de facsarú képpel lépek be a lakásba, ahol semmiféle megértésre vagy tudom is én mire nem számíthatok, ők nem szeretnek, bevallom én is közömbös vagyok velük, sőt inkább már-már ellenséges. Milyen lehetőségeim vannak? Beszélhetek Dórival telefonon vagy írhatok neki, esetleg találkozhatok, ha nagyon úgy van, de az igazság az, hogy neki is megvan a saját baja, a tanulás például, ami mellé ezek a dolgok nem férnek be igazán vagy nem annyira, mint amennyire szeretné az ember. És mégis ennek így mi az értelme? Egyszerűen rossz a hangulatom, nem látom a fényt az alagút végén, mikor vagy mitől lenne ez jobb? Legyenek barátaim a munkahelyen? Olyanok úgy se lennének, mint Dóri. Szerettessem meg magam itthon? Esélytelen és képtelenség. Költözzek el? Akkor még ennél is jobban egyedül lennék. Várjak, amíg Dóri végez a sulival, és utána hátha több ideje lesz? A sok tervezés, a jövőt illetően annyira csábítóan hangzik, egy otthon, ahova hazamenve Te várnál engem, ahova szívesen mennék, de annyira nehéz a jelen, nehéz erre várni és  legrosszabb az egészben, hogy mélyen ott lapul az emberben, hogy mi lesz, akkor ha ebből nem lesz semmi? Ha bármi közbejön? Ez az egész Kanadás dolog is, őszinte leszek, hogyan? Szerintem Kittitől 1 hetet nem voltál még távol, mi lesz ha pár nap után inkább visszacsinálnád az egészet? Vagy ugyan ez érvényes lehet, akár a közös albérletre is. És akkor én mit fogok csinálni? Ott fogok állni egyedül mindennek a közepén? Annyira sok minden van, amit még nem gondoltunk át rendesen, olyan sok buktató, de még ezekkel együtt is ez az egyetlen egy dolog, ami táplálhatja bennem a tüzet, hogy van miért túlélni a holnapot.

Hallom a hangod akkor is ha fáj, ha nem szabad

Nem az en világom ez, nem az otthonom, egyedül vagyok, nincs családom nincs senkim, egy házban elek idegenekkel teli házban, nem szeretnek és ezért en is közömbös lettem. Nekem nincsenek barátaim mert nem akartam hogy legyenek nekem nincs senkim csak egy valakim volt egesz életemben és most o akar elhagyni engem. Robotolok o miatta hogy bizinyitsak hogy büszke lehess hogy ne egy senkinek láss, de nem tudok átállni mert évekig szabad voltam és most 2 hete mar bezárva elek és csak az tartja a reményt ha hazaerek és beszelek csak egy valakivel beszelek csak neki. Mások süketek és erdektelenek nem akarok senki mást. En hittem benned, ittam minden szavad, elhittem minden hitegetesed hogy ez lehet másmilyen is, hogy ez lehet jo is, hogy lehetek boldog, veled bárhol is legyek. De eltolsz magadtól en nem tehetek mást te bantasz talán en is bantottalak csak pont ugy nem láttam mint Te, felhős az ég nincs mar vihar csalódottság tölti meg a szívem, miért? Ezt kérdem, közbe ertem, ertem hogy sose fogom megérteni. Talán ennyi idő volt kiszabva, de ez oly kevés volt nekem en nem állok készen erre, sose fogok azt ígéreted sose lesz ez, megígérted és en voltam olyan bolond, hogy elhittem, érted. Narancs és sárga sotetlik előttem minden ami voltam miattad voltam megnyíltam átadtam magam és te szíven szúrtal és nem is egyszer, hogy teheted ezt? En vagyok a fűszal a réten, hajladozok érted minden nap és te tápláltál engem de elrohadok nélküled. Kinek kell hinnem? Mikor kell hinnem? Mit kell hinnem, mikor mindig mást mondasz, szeszélyes vagy mint egy nyári zápor, belémcsapasz, keményen de megis szeretem az eső illatát. Tul sokat tudsz rólam és megis annyira keveset Te azt hiszed tudod amit tudok, de közben sejtelmed sincs csak rosszul gondolod. Itt vagyok és itt voltam, érted voltam, de most még en is elfáradtam és lenyelt a bánat mocsara, ami lerant. Te azt hiszed nem értelek, hogy nekem nem lehet szar az életem? Feladtam mindenem hogy elfogadhass valtoztam ezer oldalról. Hajnalba kelek és este érkezem és Te magamra hagysz ebben, en is tudom milyen nehéz, mar tudom, ujra tudom a lelek mit tápláltál kiapad nélküled mi értelme az életnek ha nem oszthatom meg veled? Neked van családod van testvéred, nekem senkim sincsen rajtad kívül, egyes egyedül vagyok. Nem sajnálom nekem eddig is jo volt így csak épp azzal nem számoltam, hogy eljöhet az a nap amikor elengeded a kezem. Nem vagyok a gyereked nem tartozol ertem felelőséggel, nem varhatom hogy mindig mellettem állj csak azt várom, hogy ne háttal állj. Neked ez semmiség, talán üres szavak miért is kene hogy megértsd nekem te minden vagy és voltál de te ezt ugy se tudod elhinni mert nem hiszel nem hogy nekem de magadnak sem. Eltorzított valóság ez amelyben élünk kinek mi a fontos csak maga tudja nem varhatom el hogy megérts bár rosszul esik talán sose értettel igazán? Azt hittem ismersz de ha ismernel nem tennél ilyet en se tennék ilyet, kegyetlen vagy és könyörtelen megadom magam és eltiporsz nem tehetek mást en elgyengultem megöl a magány bánt a gondolat, gond a gondolat talán nagyobb mint eddig bármikor. A fejem hamis üzeneteket küld a szívemnek megis kinek kell hinnem? Miből meritkezzek ha nincs erőm mert szenvedek, nélküled ez vagyok en, egy üres váz erős szívvel de nem hajtja semmi ezt a szívet ha nem lehetsz benne. De nem tarthatlak láncon örökké hamis illúzió volna ha csak így maradnal mellettem akkor lenne csak igaz ha messziről is visszajönnel és vallon csapnal hogy te idióta nem vagy egyedül sose voltál mert en mindig rad vártam te talán azt hiszed csak képzelem hogy Te vagy az, de en meg tudom amit tudok. És nem jo hogy te nem hiszel nekem, pedig sose altatnalak soha nem hazudtam még. Kergetem az almomat hogy boldog legyek és ez borzalmas, osszeroppanok a teher alatt, ami pont akkora mint a tied csak nem érzed mert nem mondok semmit mert te se mondasz semmit miért en kezdjem el? Akárhogy szeretnem megosztani mennyire bánt csak az jut eszembe neked sem könnyű, de valahol el kell kezdeni különben megszakad minden, de felek tőled, egy felenk kisegér vagyok és felek ha kiontom a lelkem beletaposol. Hiába jöttem ki az odumbol meg mindig felek, jobban mint valaha, nehéz a változás, főleg nekem, de a legnagyobb változás megis az ami köztünk történik és ez áll mindenek felett. Ha sarokba szorulok tamadok, Egér vagy farkas? Nem mindegy de mindkettő vagyok, magányos farkas aki belefáradt a magányba és ha nem bujhatok melléd megfagyok egyedül. Kerülöm az embereket, a magány az en formam a vadon az en hazám és a szabadság a vezetőm, de megis melled szegultem és követlek bárhova melletted szabad lehetek és nem is fázom a fagyos esteken, felhevül a szívem ha rad gondolok ha messze vagy meg jobban hajt az ösztön, kereslek ha nem látlak, de többnyire te találsz vissza, nem vagyok szelíd de téged nem bantanalak soha megis neha oda kapok reflexbol akaratlanul sose lehetek házi kedvenc sose leszek olyan mint mások épp ezért vagyok veled, mert te is annyira mas vagy mint mások, biztonságban érzem magam, szabadon, ugyanakkor az egér énem még nem tűnt el, talán sose fog teljesen csak ha megolom, de szeretem öt nem végeznek vele soha o is en vagyok bár neha hátrány de akkor is hozzam tartozik. 

Én ezt nem bírom tovább, jobban fáj, mint bármi más valaha

Széljegyzet a semmibe

Épp az ebédidőmet töltöm egy üres irodában, a többiek elmentek enni kajárdákba, nekem erre sajnos nincs pénzem így forever alone-ba töltöm ezt az időt, amit annyira nem is bánok, jó néha egyedül lenni, most még fáradt se vagyok, de még hátra van 5 óra és addigra mindig el szoktam fáradni főleg hazafele a buszon, na ott már arra szoktam ébredni, hogy zuhan a fejem. Próbálom elterelni a gondolataimat arról a tényről, hogy fingom sincs mi lesz Dórival és Velem ez a túlzott kötődés talán már beteges, de én egyszerűen tényleg nem bírnám ki enélkül, nem látom értelmét semminek, eddig is csak a remény tartotta bennem a lelket, de tegnap megtörtem azt hiszem, illetve már előtte is párszor, de az volt a vége, próbálok türelemmel lenni, de nagyon nehéz, főképp, hogy az ember elsőként magát sajnálja meg és én most igazán sajnálom magamat, olyan szomorúnak és esetlennek érzem, hogy ezért képes vagyok megzavarni még akkor is, ha esetleg ő egyedül szeretne lenni. Én őszintén szólvai irigylem ezért, hogy ő önállóbb tud lenni vagy igazán elfelejteni engem abból a szempontból, hogy nem azon jár minden gondolata mi van épp a másikkal vagy miért nincs itt. De mindegy is nem is értem hogy keveredtem ebbe az eszmefuttatásba, most sírni támadt kedvem ismét, szerencse hogy senki nincs itt.. najó asszem el kell vonulnom a wcbe.

Ha ma nem élsz, holnap se fogsz?

Kibaszottul kurvára fáradt vagyok, visszasírom még a múlt hetet, amikor csak ülni kellett és hallgatni, ahogy beszéltek, ez az egész napos programozás és feszült koncentráció teljesen leszívja minden energiámat, a fejem dülöngél a metrón, a buszon hazafele. Mindeközben semmit nem tudok Dóriról már két napja, ma azért vittem neki egy kis csokit, hogy lássa nem felejtettem még el. Ha nem kaptad volna még meg, akkor most mondom lehet rossz postaládába dobtam, mert közben épp magyarázkodtam valami nőnek, hogy én nem egy rejtélyes betörő vagyok... vagy megették előled akik hamarabb megtalálták. Eközben azon gondolkozom vajon mennyire ciki ez hogy te zársz el magadtól és még én járok utánad meg kedveskedek, de igazából leszarom, egész eddigi életemben téged kerestelek, most hogy rád találtam  nem fogom hagyni hogy holmi kellemetlen önbecslési vagy cikinek érzett gondolatok az utamba álljanak. Tudom milyen voltam előtted, milyen volt az életem, sivár és üres és most is pont ilyennek érzem ha nem vagy itt, és őszintén szólva addig jó, amíg bízok benne, hogy visszatérsz, mert ez táplálja a reményt, nem tudnék újra úgy élni már, mint ezelőtt, egyszerűen nem menne, nem látom értelmét, üres és só nélküli lenne minden, fekete-fehér és szürke, mi értelme ennek az egésznek így? Reggel felkelek 6kor és este beesek az ajtón és alszom újra reggelig? És mindezt miért? Ez nem élet, nélküled már rég nem az. Mégis mi értelme lenne annak, hogy egy kibaszott zombiként éljek, hogy csak enni és szarni járjak haza, ja meg persze aludni, aztán dolgozzak és minden kezdődjön elölről, nekem kell, az, hogy veled beszéljek, kell az, hogy megnevettess, hogy én nevettesselek meg, hogy álmodozhassak a jövőről, olyan jövőről, ami közös és nem olyanról, amit magányosan tölthetek, soha nem találtam még hozzád fogható személyt igaz, hogy nem is kerestem, de nem is akarok a jövőben sem, mert belőled úgy is csak egy van, senki más nem lenne pont olyan, mint amilyen te vagy. Nem tehetek mást mint várok, és már megint papa te jutottál eszembe, miért most és miért pont te? Már olyan rég nem gondoltam rád, de a tegnapi után elgondolkoztam azon, hogy vajon engem is sirat majd valaki ha már nem lennék? Akár évekkel azután is hogy elmentem? Olyan jó ember voltál, én is az szeretnék lenni, te is sokat dolgoztál mégis felneveltél 4 gyereket és még feleséged is volt és velem is foglalkoztál és egyszerűen nem tudom felfogni se, hogy lehetett ennyi erő egy emberben, bennem is van erő, de úgy érzem felesleges megmutatni, ha nincs kiért, nem akarok újra egyedül lenni, olyan magányosan, mint ezelőtt. Többé már nem.

A csend beszél tovább

http://www.youtube.com/watch?v=KnMrGGlyIlI
Ma érted sírtam papa, nem érdekel, hogy mások látták, kimondhatatlanul hiányzol, annyira hiányzol... bárcsak ismerhetnéd Dórit, ő az, akiről meséltél nekem, ő az, aki kiengedte az egeret, amit adtál, ami én vagyok és talán örökké én leszek. Annyi kérdésem lenne, te voltál az egyetlen, akiben igazán megbíztam, miért kellett ilyen hamar elmenned? Bármit megadnék, csak, hogy pár percre újra lássalak és adhass valamit a bölcsességedből, és miért nem mondtad, hogy ez ilyen nehéz lesz? Hogy ilyen nehéz valakit szeretni? Remélem büszke lennél rám, ha most látnál, hamarosan végzek az egyetemen és mos kezdtem dolgozni is, és már nem vagyok egyedül, megismertem egy lányt, bárcsak te is ismernéd, ő annyira olyan mint én, közbe pedig annyira más, ő segített nekem, amióta ismerem és neki elmondtam mindent, amit még neked se, pedig te tudtál róla én tudom, hogy tudtál, hallottam, ahogy veszekedtél apával, de már nincs semmi baj, biztonságban vagyok, remélem tudsz róla, azt mondtad sose sírjak, ha el kell menned, és én megígértem  hogy nem fogok, de ma megszegtem az ígéretem, nem bírtam tovább, hiányzol papa, könny áztatja az arcomat, de erős maradok, azt akarom hogy büszke lehess rám és azt szeretném, ha az a lány is az lenne, akiről már meséltem, bár nem ismered, de az is lehet, hogy igen. Ugye találkozunk még? Olyan megnyugtató lenne a tudat, ha tudnám, hogy miután meghalok találkozom veled. Gond a gondolat, mely magába burkol és megfullaszt, gond a gondolat, mely körbe ölel és kiroppant, mely elburjánzik és fojtogat. Sose felejtelek el papa, örökké emlékezni fogok rád és remélem néha te is nézel engem.

Every Teardrop is a Waterfall

Ismét új külső, és letisztultabb gondolatok övezik az aurámat. Mindig úgy voltam vele, hogy szeretem a rendet és a tisztaságot és valamiért olyan érzésem van, mintha ilyenkor saját magamban is rendet tudnék rakni miközben a környezetemet alakítom, most pedig igazán jó körbenézni a szobámba sőt még a számítógép asztaláról is eltüntettem a rég nem használt ikonokat és teljesen letisztult és átlátható lett minden és egyszerűen imádom, jó ránézni. A táskámat is kipucoltam, rengeteg haszontalan dolog gyűlt benne össze az idők alatt, de most már ez is a múlté és azt kell mondjam rohadtul tetszem magamnak :DDDD ez nem ilyen egoista duma én eddig tényleg teljesen leszartam ki mit gondol rólam mind belsőleg és mind külsőleg, de gondoltam megjegyzem ezt a tényt, így hát büszkén várom az új hét kihívásait, remélem izgalmas feladatokat fogok majd kapni és végig gondoltam sok minden egyebet is, és mindent összevetve eléggé durván felfelé ívelő az életpályám, ahogy látom, bárcsak ki tudnám rajzolni, de körülírva úgy tudnám szemléltetni, mint valami hegyoldalt, ami folyamatosan emelkedik néhol kisebb visszaesésekkel, fennsíkokkal, de a haladás jól látszik a magaslat irányába, persze minden emelkedő egyszer véget ér, de remélem az enyém ott fog, ahol majd az óceán partján ülve hullámok verdesik a talpamat. De ez nincs még köbe vésve persze :D

A kéz nélküli manus

Nem tudom hogyan kéne beleszoknom ebbe a viharzó rutinba, ami övezi az összes hét-köznap/vége váltást, arra se emlékszem ez mikor kezdet ilyen szembeötlő lenni vagy mindig is ilyen volt csak nem figyeltem ennyire fel rá? Kifejezetten nekem semmi bajom ezzel az egésszel közvetlenül, közvetett módon viszont annál több, mert nekem kell végig néznem, ahogy a hozzám legközelebb álló személy átesik ezeken a gyötrelmes napokon és kínozza saját magát én pedig én magamat, mert tehetetlennek érzem magam és ez baromira rossz érzés, főképp ha a hétvége úgymond "tökéletes" hangulatú estéi után ilyen baromi éles váltás csapja képen az embert az iskola elkezdésével. Mind tudjuk mi a probléma, én tudom, Te is tudod, de megoldás nincs? Miért nincs? Mert nincs probléma, a probléma Te vagy akármilyen sértőnek is hangozhat elsőre, de Mindig maga az ember a probléma, mindenki legnagyobb ellensége: önmaga. Te zárod ketrecbe magad, Te nyomorítod meg önmagad, Te száműzöd a lelked a bánat mocsarába. Akkor leszel szabad, amikor szabaddá teszed magad én is akkor lettem az. Ne a részletekbe merengj el, nézd a nagyobb egészt, gondolj arra mit szeretnél holnap, holnapután, a jövő héten, a hétvégén, a suli után, évek múlva, gondold végig, tervezd meg, fókuszálj ez alapján arra, ami ahhoz kell, hogy ezt elérd és tanuld meg jutalmazni magad, mert jutalom nélkül nincs élet, és az nem lehet jutalom, hogy ha azt mondod boldog leszel, HA kapsz egy 5-öst, HA lesz egy jó érettségid, HA lesz egy saját szobád, HA lesz egy saját házad HA ez HA amaz, mert nem leszel az, ha már most se vagy az, vagy most fogod jól érezni magad a bőrödben vagy soha. A másik és talán a legfontosabb dolog: légy önálló - de ez még nekem se megy igazán szóval ezt közösen kell megtanulnunk, közösen tanuljuk meg, hogyan legyünk önállóak, vicces :D Én addig jutottam benne, hogy boldog tudok lenni, ha Rád gondolhatok, ha eszembe jutsz és ha eszembe jut, az aki lettem abból, ami voltam és az amiért és az aki által. És legvégül a legfontosabb, ami most jutott az eszembe: ez az egész egy bullshit ha nekem rossz napom van én se fogok tudni örülni semminek és rólam is lepattognak a szavak, ha meg jó napom van prédikálom itt a sok hülyeséget meg az élet nagy igazságait, közbe még Neked se tudok segíteni és ilyenkor kezdődik a jól megszokott nóta, amiben mindenért csak magamat kezdem hibáztatni és fuu nem is tudom, néha azt érzem mintha nem is ismernélek néha meg mintha eggyek lennénk, de akkor ilyenkor miért nem tudok csak az utóbbira gondolni? Hát én se vagyok jobb semmivel senkinél se...

Day Five - Freedom

;)

Day Four - The Salvation

Egyre jobban kezdenek összeállni a dolgok és én is egyre jobban élvezem és kezdem is megszokni a dolgokat, eközben pedig rájöttem, hogy onnan tudod mennyire szeretsz valakit, hogy milyen fájdalmas a búcsú tőle. Megdöbbent micsoda áldozatokat képes hozni valaki ráadásul miattam, ahhhhhhhhh 

Ha beviszem a képet félteni fogom, minden nap haza fogom hozni magammal és másnap beviszem, féltem bevinni is :D
A filmes blogom kiszáradt... moziba akartam menni holnap, de egyszerűen gyalázatos a felhozatal :/
Töltök pénzt a család minden mobiljára és kapok készpénzt. [Ez miért kész? miért nem kéz-pénz?]

Day Three - The Inside Job

Első bejegyzés a mokuskerekbol ami igazabol egyáltalán nem olyan szörnyű mint amennyire mások gondoljak. Az elmúlt pár napban mondhatni minden a feje tetejére állt de mint mindig nekem most sincs sok fogalmam arról mi a fene is folyik valójában ami miatt ez van. Akárhogy is en ugyan ugy rendelkezésre állok mint eddig sot talán most meg jobban is igényelnem a társaságot mint bármikor eddig, de valamiért nem akar összejönni és ahogy en érzem ezért egyáltalán nem en vagyok a felelős persze mivel semmit nem tudok így ezekben a dolgokban is csak találgatni tudok és mondjuk csak pár nap telt el szóval meg változhatnak a dolgok. A munkahely pedig egyáltalán nem egy haláltábor, a beszélgetések ugy érzem nem miattam maradnak el vagy nem olyanok mint eddig persze lehet csak magamat próbálom menteni, de en akkor is így látom. Szóval en nem haltam meg nem tudom dorival mi lett mi a francot gyászol engem vagy magát a suli miatt de bármit is csinál csak saját magát húzza vele egyre mélyebbre és mélyebbre és persze engem is mert nem tudom épp ésszel felfogni mi ez a ngy fordulat amikor szinte semmi nem változott a dolgokban csak annyi hogy nem otthon ülök hanem egy irodában amig o suliban van. Asszem iszok egy forró csokit mert az itt ingyen van. Szóval kávé szünet következik és megnézem a szendvicsem is. Pontositok eszek és közben írok is xD végre kiürült az Étkező és nem kell hallgatom a sperma és a fogamzásgátlásrol és a faszhiányrol szoló elmelkedeseket... Eközben folytatvan az értelmetlen elmelkedest nem ertem Dóri gondolkodását vagyis érteni ertem csak ez a lehető legrosszabb módszer ahogy kivitelezi. Finom ez a sajtos szendvics xD ja amugy nincs penz hogy vegyek kaját szóval hideg kaján elek 1 hónapig... Na szóval ahogy en látom bár nem ertem miért elemzem mas szokásait de megpróbálom ugy hogy ha máj olvasod ne legyen sértő. Szóval jársz suliba ez x óra egy nap ezen nem lehet mit faragni annyi amennyi. Hazaer az ember eszik iszik edz stb és ezek közbe mar a holnapon stresszel vagy azon hogy mit kell tanulni, egyéb sulis dolgok de amig ez megy folyamatosan csak megy lefelé az életkedv aztán ott van a helyzet velem hogy beszelni kene esetleg találkozni stb és az ezek által kezdett feszültség és ez amolyan mérleg szeru ha az egyik elbaszta a hangulatot a masik meg jobban el lesz rontva és hatással vannak egymásra. És ez az egesz szétzilál mindent nincs nyugalmas óra, nap, szünet mert csak az jár a fejedben hogy mikor vege lesz milyen szar lesz, de valamikor kene élni a jelennek is mert ez az állandó szorongás nagyon nem lehet jo. Nem vagyok kurva okos, amit talán en csinálnék ilyen esetben az az hogy szenvednek xD mert ezen egyedül nem igazán tud változtatni az ember önerőből mas segítsége nélkül. Szóval en mint külső ember azt mondanám a legfontosabb: oszd be az idodet: minden legyen betablazva, a pihenés, a tanulás, a szórakozás és amikor az egyiket csinálod ne a másikra gondolj hanem arra amit épp csinálsz persze kurva könnyű ezt így leírni meg mondani nem nagyon tudom ez hogyan vihető at a gyakorlatba az is lehet hogy sehogy, de a lényeg hogy valahogyan meg kene tanulnod kezelni és szétválasztani az egyes dolgokat mert így csak egymást rontják el mintegy lánc reakciókent és ez senkinek nem jo, de főleg neked nem, persze en mint önző személy tudom jól hogy ha neked valami jo az valószínű nekem is az így talán nem mindenféle hátsó szándék nélkül próbálok segíteni. És a legfontosabb ne foglalkozz az en bajaimmal igazabol nekem nincsenek is gondjaim nekem egy gondom van csak és az az hogy ha te nem érzed jól magad minden mas emoge szorul mert bármi is történik en ettől érzem magam a legrosszabbul ilyen olyan úton módon és ez ahogy észrevettem két irányú mert ezt nálad is észrevettem. Ja és persze mondj el mindent ami bánt és ami faj, és kurvara gyere at matekozni hétköznap is, csak hogy tudd miattad járok korán dolgozni hogy délután talalkozhassunk. Ha Te nem lennél nem is tudom miért mennek haza mi értelme lenne ugy mindenek? Hat ennyi. Mire ezt leírtam el is ment 40 perc és az ebédlő is barátságos hangulatú lett mar csak pár ember lézeng itt engem beleértve és azt kell meg mondjam hogy nagyon hianyzol nekem Dori és remelem minél hamarabb találkozunk mar végre, lassan kezdem elfelejteni hogy nézel ki. XD

Day Two - The Secret

Aláírtam egy titoktartásit és azt mondták ne nagyon beszéljek másoknak a munkahelyi dolgokról, ami csak azért vicces mert kb egész nap nem beszéltem többet 10 mondatnál többet, annyira kiközösítettnek érzem magam, mint még soha, nincs egy barátom se, nem vagyok a közösség tagja, egyedül eszem és olyan szomorú, délután egy fél órára megtört kicsit a jég, de összességében nagyon nyomasztó a légkör, vagyis a légkör hiánya, Eraék kijöttek elém, háát örülni kéne? Szívesebben hallgattam volna zenét, velük se beszélek szinte semmit és Te is eltűntél...

Day One

Sétáló halottak négykézláb csúsznak, leereszkedsz, lovaggá ütnek, ütnek, ütnek, ütnek, ütnek, ütnek!
Nem sírhatsz, egy fiú nem sír, nem sír, nem sír, nem, sír, sír, sír
Nem akarok semmit, csak, azt, ami nekem fontos, aki fontos, aki iróD
Ki akarna két életet élni, ha neki az egy is elég? De egy életen nem lehet osztozni, az élet csak egy valakié lehet? Miért?
Nem vagyok fiú, újra nem.

The End

A mai nap az egy nagy nap úgymond, legalábbis annak kell lennie elvileg, hiszen ma véget ér egy korszak és egy új fejezet nyílik az életemben, amiben végre már dolgozó emberként leszek szereplő, persze minden kezdet nehéz és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem félek. Talán butaság lenne előre siratni azt, ami talán nem is olyan, mint, ahogy most elképzelem, holnap már okosabb leszek vagy halottabb (jó nem :D).
Azt hittem majd nem tudom visszafogni magam annyi mindenről fogok írni, aztán meg mégsem, az az igazság, hogy túl jól telt az utóbbi 1 hét igazából nincs mit mondanom, megtartok mindent magamnak, kapjátok be :D

(Szeretlek) öröké :D

Bárcsak örök(k)é tartana ez a hét. Melegem lett. Igen.

Állandó link

Van jobb egy büszke anyánál? Ha én büszke vagyok magamra? Túl a jó fiún, ha nem meri átlépni a korlátokat, ki mondja, hogy nem tudod? Esetlen kerék, elgurít a szél? Annyira nem lehet rossz az élet, a legtöbben élik és nem csak nézik, de mi leszel ha eljön a döntésed órája? És ha nem is ez az az óra? Annyi óra van, de talán egyik sem lesz a tied. Amikor megtűrt vagy, de te is tűrtél, amikor talán már minden más, akkor semmi se más, de minden ugyanolyan. Már nem várok elismerést, nem mindenkitől, magamtól és a másik magamtól, de akkor is nehéz, főleg ha letaszítanak. De ott vagy, ahol eddig voltál, talán szereted, ha kínoznak? Létszükség az élet azt mondják, de a nehézség választás... Azt akarom lássa, hogy én is lehetek madár, hogy érezze, ami vagyok, senki se láthatja, mert néma vagyok? A sötét, ami elrejti a bánatom, az öreg barátom, ki mindig itatott  gond a gondolat, ami nem létezik csak ha én megszülöm, álmomban süllyedtem a homokba, és hullámokon úsztam, meglovagoltam a testemmel, miért nem ilyen a valóság? A valóság az, amit én látok. Nem ezt mondod, de a fejed bólogat, senki se hallja meg, menni kell, előre, új utakat törve, élvezni a holnapot, élvezni a percet, 8 napod van még és egy egész élet, ami már most egész, de félek, hogy ha nem ügyelek megcsonkul, lehet ennél jobb is, nem áll meg az idő. Eljön még egy új óra, miután majd újabb világ nyílhat meg és ez csak a kezdet lesz. De ki tudhatja mi a kezdet? És mi a vég? Ha bármikor vége lehet, élni kell hát, élj Te is, éljünk együtt, most, az égen, fenn!

Task 1

Találtam egy képet Boldiról, de nem lehet feltölteni, mindegy is, annyira nem volt egy szép kutya, de azért jó lett volna. Túl sok minden közelít és túl kevés a hely itt, amúgy is kit érdekel? Egyszer mindenki felnő.

spirálisfolytónyakörv

Miközben a lefolyóban megláttam a tarhonya szemeket azon kezdtem el gondolkozni  hogy mindenki kifejezi magát valamiképp, Sári mama jutott az eszembe, aki a finom főztjéről és a patyolat tiszta lakásáról híres illetve arról, hogy mindig mindenhol rendet és tisztaságot teremt maga körül és szerintem ő így fejezi ki magát és a túláradó szeretetét mások irányába, persze a tisztaság, mint olyan Boldi megjelenésével eltűnt a lakásból, bármennyire is fent akarta tartani mama egyszerűen lelakta az a kutya azt a kis lakást, a folyamatos nyáladzással, szőr hullással és az egyebekkel. Így olyan, mintha egy része eltűnt volna mamának, de nem volt egyedül, szerintem így el fog utazni Kanadába, hogy már nincs miért itt maradnia, de nem lehetek önző, ott több rokona van már mint itt és nekik is joguk van egy nagymamára persze ők mentek el szóval ilyen alapon ha ennyire kell nekik ne menjenek el, na mindegy ez nem ilyen egyszerű gondolom én.
Nekem mi lehet a kifejező képességem? Miben tudom megmutatni, hogy mi vagyok én? Miben látszik másoknak ez? Az első, ami beugrott az a tanítás, úgy érzem ez az ami, feldob és jó érzéssel tölt el, ha látom, hogy valamiféle előrelépést mutat valaki az én hatásomra. Mi lehet még, amiben megmutatkozik, hogy én ki is vagyok valójában? Nem lehet, hogy csak az az egy dolog... vagy ne legyek ennyire telhetetlen?
Dóri pedig azt hiszem haragszik rám vagy legalábbis csalódott, mert képtelen voltam azt mondani a telefonba, hogy szeretem, pedig ő mondta. De én akarom előbb mondani, nem jó, ha ezt hallom, mert ez megint olyan, mint valami ajándék, amit elfogad az ember és nem ad semmit vissza, utálok elfogadni dolgokat, azt érzem sarokba szorítanak vele és, aki adja fölényes helyzetbe kerül, mert így én tartozom majd neki és zsarolási alapot adhat ez neki, de basszameg miért ennek kell berögződnie, hogy lehet valakit ennyire elbaszott módon felnevelni, hogy attól kényelmetlenül érezze magát, ha kap valamit, vagy ha kérnie kell valamit? Köszönöm ezúton is, annak a 2 személynek, akik a szüleim. Nem akarok ilyen bék-jókkal élni, mintha hurok lenne a nyakamon és olyannál is ezt érzem, aki lehet nem azért kínálna valamivel, hanem csak úgy, másképp mint mások. De félek, mi lesz ha azt hiszi nem szeretem ha elfogadom és én nem adok semmit? Hiszen pont ez történt tegnap is, meghallottam és nem tudtam mit mondani, nem jó ez az érzés.

Újra

Újra megtörtént a nem várt vita, pedig már szinte büszke voltam magamra, hogy milyen régóta nem volt semmi összezörrenés, persze amilyen rég nem volt, most annál nagyobbat ütött, a kiindulási alap, hogy le lett mondva egy program hajnali 2kor, amit csak azért emelek ki mert nem is tudom olyan fura, biztos csak én szövögetek összeesküvés elméleteket a dolgok mögé de annyira érdekes, hogy Mónika épp ott aludt Dórinál, persze nem lenne jogom feltételezni, hogy a két dolog összekapcsolódik, mert köztudott, hogy Móni egy csupa szív ember, aki soha senkinek nem akarna ártani és annyira szerethető stílusa van, hogy ő a társaság legártatlanabb tagja és eszébe se jut másokat kibeszélni és lehúzni a hátuk mögött, ő egy igazi kis angyal, amilyen a freskókon is látható, amolyan villendorfi Vénusz.
Persze lényegtelennek mondható részletek ezek hiszen ez csak a szikra volt, egy amolyan mélyen húzódó nyílt gázcső felett. Ami az egymás ki-használásán vagy inkább rabláncon tartásán idomul. Ez így leírva annyira idiótán hangzik és nem is fedi a problémákat talán csak egy részüket, de ez a sík azt eredményezi, hogy amolyan kapcsolat taszító állapotba kerültünk amióta mi együtt vagyunk persze nem úgy hanem csak simán úgy hogy mind a ketten úgy éreztük nincs semmi szükségünk ennél többre se mástól se senkitől és ez az egész működik is addig, amíg ezt mind a ketten őszintén gondoljuk és jól érezzük magunkat megfeledkezhetünk minden bajunkról gondunkról stb, és többnyire ez működik is szerintem, legalábbis nekem biztosan, leszarom ha nem járunk leszarom ki mit gondol, én jól éreztem magam a bőrömben jobban mintha bárki mással járnék vagy akármi. Nem érzem a szükségét hogy bármerre is nyissak vagy keresgéljek, egyszerűen csak boldognak érzem magam, addig a pontig amíg nem jön egy vita ami általában tart pár óráig, de olyankor olyan súlyos dolgokat vagyunk képesek egymás fejéhez vágni, hogy ott ember legyen a talpán, aki nem kezd el bőgni. Persze hozzátartozik, hogy manapság elég nehézkes a kommunikáció kettőnk között, alig van idő és alkalom komolyan beszélni, komoly a felszín alatt húzódó problémákról így ezek csak gyűlnek, gyűlnek és gyűlnek a felszín alatt, míg aztán robbannak egy embereset. Ma speciel odáig jutottam, hogy megkérdeztem mamát, kimehetek e vele Kanadába, persze talán még én se gondoltam komolyan, de közbe valahol mégis, de mégse. Annyi mindent terveztünk már Dórival és megígértem  hogy várok, hogy várok rá és én komolyan gondoltam, de a viták alatt/közbe/után azt hiszem, hogy talán ő nem így van vele, és azt érzem mi van ha én itt várok aztán mégse lesz semmi? Mi van ha csak áltat a szép szavakkal? Ha most tudnám biztosan vagy lenne egy időgépem és azt mondnák nem lesz ezekből semmi, akkor képes lennék mindent felégetni magam körül, mert teljesen cél vesztettnek érezném magam, de közbe bizakodok, iszom a szavait, mindent elhiszek neki, mindent, a jót és a rosszat is néha még a viccet is és így minden fáj ha épp úgy adódik. Péntekre szervezett nekem egy meglepetés bulit, nekem, nekem? El tudod ezt hinni Olivér? Még soha senki nem csinált ilyet és én még azt se tudtam elérni, hogy azt higyje örülök neki, mert őszintén szólva talán nem is örültem, pedig szerettem volna mindennél jobban, mert tudtam mennyi munkája van benne, ugyanakkor még mindig az van bennem, hogy tudtam előre, nem fogok tudni vele beszélni, mert mások is lesznek ott, de mégis azt érzem az lett volna a legszebb ajándék, ha kettesbe beszélhettem volna vele pár percet vagy csak csendbe ülhettem volna és úgy olvashattam volna el az idézetét, amit nekem szánt. Semmit nem tudok kifejezni, semmi jót, a rosszat azt nagyon tudom, bárkit vérig tudok sérteni 1 fél perc alatt ha úgy adódik, de jót nem tudok. Mit akarok ebből az egészből kihozni? Nem tudom nehéz ha csak magamba beszélek, azt tudom, hogy én magamban belül hiszek magamban, de, amit Dóritól hallok rólam, az sokkal több, mint amit én gondolok és, amikor tőle hallom ezeknek a cáfolatát, az mindennél jobban fáj, mert amit én tudok azt nem tudja elvenni, de amit ő adott nekem, azt az Olivért, aki sose gondoltam volna, hogy lehetek, percek alatt a földel egyenlővé tudja tenni és lerombolni. Fájna ha lenne barátja, de nem is ez fájna, az fájna ha bárki más átvenné a helyem és háttérbe szorulnék, legyen ez lány, fiú, barát, barátnő, bárki. Nem zárhatok el valakit az élettől, csak én eddig azt hittem, hogy mi együtt élvezzük az életet hiány nélkül, de lehet ez rá nem vonatkozik hiszen nem ismerhetem pontosan a gondolatait, főleg a mostani időkben nem, mikor alig tudunk beszélni bármiről is komolyabban és nekem ez hiányzik. Fél olyan dolgoktól, amiktől én már nem, de ezeken át kell esni, meg kell tapasztalni és azért mert én már félvállról veszem, neki most még komoly dolgok és ezeket meg kell tanulnom ehhez mérten kezelni. És több teret kéne adnom? De hogyan, amikor már az fáj ha egy nap nem tudunk beszélni? Annyira összekapcsolódott az életem az övével, talán ez neki nem jó? Ki tudja a válaszokat? Miért ilyen hülye a gondolkozásom, miért mindig a legrosszabbakra gondolok? Miért vagyok ilyen?
Túl sok a kérdés
Pihenj Olcsika

Parkban késel a Mikulás

Mai álmom teljesen filmszerű volt, annyira, hogy mikor felkeltem még a zenére is emlékeztem, ami ment az álmom közbe és ha tudnék zenét csinálni ezt meg kéne komponálni, mert ez igazán jó volt. Az álom először úgy kezdődött, hogy bementem az ELTÉre, és ott volt velem Dóri, Kitti, Erika és Cila, villamossal mentem és találtam benn a suliba egy céget, akiknél lehetett szakmai gyakorlatra jelentkezni és nagyon szimpatikusak voltak az emberek, megnéztem egy előadást tőlük, mit is kéne csinálni és tetszett, felhívtam Erát, majd elindultam ezután az Orsi előadásra, de mivel elhúzódott az egész már nem tudtam hazamenni Dóriékkal előtte és nélkülük indultam a suli fele, ezek szerint a cég mégse a suliba volt, mert gyalogolnom kellet, megittam egy energia italt és egy bringás eltekert mellettem és azt akarta versenyezzünk, ekkor már futottam, ő is a suliba ment, ahova én és nem találtuk meg ott ahol lenni szokott, kerestem ott köröztem össze vissza és sehol nem volt, pedig emlékeztem, hogy ott kellett lennie. Ezek után hirtelen találkoztam Dórival pár fiúval, akik a barátaim voltak és még valaki lánnyal és azt mondták 2 év kimaradt az életemből. Ekkor mintha látomásom lett volna beugrott miért, tél volt, esett a hó, hazafele tartottunk egy parkba az apámmal, és egy télapó ruhás ember megkéselt minket, az álombeli apám pedig belehalt, nekem ezek szerint pedig kiesett 2 év memóriám, de nem a szokványos módon mert olyan mintha az ezt követő 2 évem esett volna ki és ez az érzés borzalmas volt. Ott volt Dóri, de már nem úgy mint a legutóbbi emlékeimben, azt mondta együtt voltunk mikor ez történt, azóta pedig nem tudja mi van én meg azt éreztem kimaradt talán életem legszebb 2 éve az életemből, mert ezalatt olyan lehettem, mint valami zombi. Ezután felhívtam Erát, aki mondta, hogy ez mind igaz és most már 06-os troli jár nem pedig villamos azon a részen, ahol voltunk, felszálltunk rá, átmentünk a hídon és leszálltunk. eközben volt ott valami srác, aki látszólag Dóri új legjobb barátja lett, azalatt az idő alatt, amire én nem emlékszem és borzalmas volt ezt látni, hülyéskedtek, majomkodtak ütögették egymást, ahogy mi is szoktuk és puszit is kapott tőle én pedig többet már nem, azután hogy elmondták kiesett nekem az utóbbi 2 év Emlékszem képletesen még a kezét is ilyen lassított felvételes módon csúsztattam ki az én kezemből, mert láttam rajta, hogy csak azért van velem, mert sajnál a történtek miatt, de szíve szerint a másik sráccal lenne. Elindultunk a hídon erre egy ember, akit akkor még nem láttam egy kocsiból elkezdett lövöldözni ránk elbújtunk a híd korlátja mögött és valahogy átkúsztunk a híd túloldalára azután kiszállt a csávó mikulás ruhában!! és üldözött minket menekültünk futottunk és hirtelen ugyan abba a parkba voltunk ahol az apámat is megölték és mindenki más mögöttem futott és hirtelen mintha megvágták volna az arcukat egy késsel ezután pedig nem láttam már az arcukat, az enyém is véres volt és a földre estem, zenét hallottam és vége volt.

Azon gondolkoztam hogy teljesen filmszerű, még a lezárás is és mi van ha én voltam a gyilkos végig? Ha én vagdostam meg a végén a barátaimat is és nem is együtt futottunk hanem előlem futottak vagy utánam? A legvégén pedig mintha láttam volna kinyílni egy ajtót és kijönni rajta egy embert... de ennek semmi értelme. De ez a kiesett életem valószínű legjobb 2 éve életérzés annyira iszonyatosan rossz, hogy nem is tudom leírni szavakkal, amit éreztem mikor ezt álmodtam és teljesen valóságosnak tűnt minden basszameg.

zoom

2:41 ki akarna ilyenkor aludni? Én ismerek valakit, aki igen és az ágyamban fekszik...

12.10.15.21:58

Megkérdezhetném magamtól minek törekedni bármire is vagy bármiért törni magam, ha úgy is a lehető legrosszabb dolog sül ki az egészből? Már már filmbe illően balszerencsésnek vallhatnám magamat, ha valaki látta volna a múlt hetemet, a gondolataimat kivetítve mellé és mindent, amit a mai napra terveztem és ezek után a végkimenetelt, ebből tényleg filmet lehetne forgatni. Egyszerűen fáj a fejem az egész miatt és feszít, mintha ki akarna törni belőle ez a sok baromság, amiket ide kivetítek, őszintén kit érdekel mit terveztem, úgy is csak arra emlékszik az ember, ami végül lett belőle és mi lett belőle? Egy nagy semmi, de ha még csak ennyi lenne még örülnék, mert a semmi jobb annál, hogy valami egészen fura sértés-érzés-nemtudommi lett belőle, ahányszor én jót akarok az a pofámba robban és saját magam lövöm képen jobb esetben, ma kivételesen még azt is, akinek kedveskedni akartam az egésszel, micsoda ajándék egy ilyen elbaszott este :D
Éreztem hogy elindultam a lejtőn, amikor hosszas gondolkozás után leírta, hogy én "nem akarok" beszélni, mert nincs mint mesélnem, mindezt azért, hogy időben a közértbe érjek még valami csokiért, de hát erről ő mit sem tudott és ahogy ez leesett próbáltam javítani a helyzeten egy "xD"-vel és viccesre vett hangnemmel, nem mintha ez bármit is segített volna, aztán persze már nem volt semmi késztetés hogy folytassam az egészet egy pillanat alatt összeomlott minden, kinyögtem az ütemtervet meg hogy hol a boríték és csendben emésztettem a magányt. Ennél rosszabbra tervezni se lehetett volna az egészet, szóval csak gratulálni tudok magamnak.
Nem mellékesen Misike írt egy 2-es matek dogát, ő az én matekos tanítványom 7-es és szétszórt és kezdem azt gondolni, hogy rosszak a módszereim, mert egyszerűen nem látom, hogy bármit is fejlődne, annyira "szivacsnak" tűnik ez a srác, hogy az valami hihetetlen én ilyet még nem láttam, szinte a tej megalvad a szájában. Azt hiszem nem való nekem  tanítás túlságosan magamra veszem az egészet, és amint jön egy negatív valami, minden eddigi pozitívumot hajlmos vagyok elfelejteni és teljesen elveszi a kedvem az egésztől, meg kéne mondanom, hogy nem tudok vele mit kezdeni? hátha talál olyan embert, aki szót ért vele? De akkor feladnám? Nem adhatom fel!
Másik téma a szakdolgozat, ami halad úgy ahogy persze emberesen túlvállaltam magam abban is, más ennek a tizedét teszi le az asztalra, de hát én nem vagyok olyan, mint mások, koordináta geometriában nagyon elakadtam és asszem túl magasak az elvárásaim a kész programmal kapcsolatban és talán kezdek elveszni a részletekben, de szeretnék egy mestermunkát kiadni a kezeim közül, amire ha visszatekintek azt mondhatom: Igen ez már valami, és akik megnézik majd szájukat tátva üdvrivalgásba törnek ki és kezet csókolnak :D Ha ránézek az egész programra, akkor kapásból mondhatnék 5 címet, amire fel lehetne bontani és különálló szakdolgozatként leadni, szóval majdnem hogy 5 ember munkáját csinálom egyszerre? Lassan de biztosan haladtam eddig, a megtorpanás viszont sose jó, ha sokáig nem tudok kimozdulni ebből a holtpontból minden más probléma is itt fog felgyülemleni és össze fogok roppanni alattuk.
Egyet ígérhetek a következő október 15-ére azt tervezem, hogy nem tervezek semmit, abból baj nem lehet.

Képtelen vagyok az önjutalmazásra

Ilyen a fiad

Fojtogat már a szele is a hírnek, hogy véget ér a szabadság, hátamon érzem a csattanó ostorok hangját, lábamon a csörgő lánc súlyát, ujjaim megfagynak, nem tudok írni, képtelen vagyok beszélni, szorul a hurok, de hiányzik, hogy kezét a vállamra téve azt mondja, minden rendben lesz. Vár az ismeretlen magány, beszippant és megfojt, nincs levegő, nincs fény, nincs remény. Megerőszakolják a szárnyaló egyént, katlanba vetik, s szárnyát ebédre krumpli mellé eszik. Egy reménysugár marad hát, mely kiszakíthat a valóságból, ha a hangját hallod és a hétvégét, érzed a közelségét, amiért megéri átevezni a hétköznapok tengerén. Felborít a hullám, só marja szemem, már nem látom, ha jó irányba megyek, csak a hangja vezet. Túl reagálom érzem én is, de pánikolok, ha új dolog ér, kimozdítanak a pályámról, mi lesz ha eltévedek, de én akartam ezt nem? nem?? nem???

A bakancslista

• [x]UI
• [x]Adatbázis kezelés
• [x]Wiki kezelő, adatbázis építés
• [x]Szófaji lekérdezés Wikiről
• [x]Szófaji elemzés - Morfológiai elemző
• [x]Szófaji elemzés - Séma kezelő
• [x]Debugger ablak
• [ ]Konstituens Fa
• [ ]Tudásbázis Gráf generálás
• [ ]Keresés és ábrázolás a gráf alapján

Na szóval ez a látszólag jelentéktelen lista valójában számomra nagyon fontos, a nem x-elt részeket kell implementálnom az elkövetkezendő hetekben és javítanom, optimalizálnom a lehető legtöbb hibát, izgatottan várom, meglepő, de igaz :D

Félkövér Normál

Jobb előre felkészülni a fájdalomra, valószínűnek tartom, hogy, amit írtam "majdnem" jó teszt nem lesz elég semmihez sem, de legalább már letudtam a záróvizsgára való jelentkezést és támadt egy roppant jó ötletem, bár a buszon jobbnak tűnt, de még most is tetszik, egyelőre a részletek szigorúan titkosak :D

overfilled

Talán csak túl jól érzem magam, ahhoz, hogy reálisan gondolkozzak. Jövő hétre várok egy jó és egy rossz hírt, bármi is lesz eltörpül amellett, amit azóta érzek, mióta újra beszélünk Dórival, mert ennél úgy érzem semmi se ad nagyobb erőt se most se a jövőbe se a múltba ha visszatekintek, mert ő előtte én csukott szemmel jártam szinte fél emberként, de ha nem is félként, de az a részem bizonyára nem létezett, aki ennyire örülni tud az életnek, mint most. Pénteken szörnyű rémálmom volt, valamiért ha összezördülünk vagy nem érzem a belső közelségét annyira, mint általában mindig rám tőr valami, régebben már álmodtam lebénuló haldokló nyúlról, menekülések a múlt elől és most pedig hát nem is tudom megmagyarázni hozzám vágta a naplóját és elkezdett ütlegelni, aztán pedig a semmiből, mint valami megmentő ott termett és minden más lett, újra lenyugodtam, újra tudtam aludni, és foghattam a kezét, és vigyázott az álmomra és nem féltem semmitől. Ez a hétvége egyszerűen feltöltött, élettel töltött fel és azt hiszem rájöttem mennyire fontosak is vagyunk egymásnak talán világosabban látom, mint ezelőtt bármikor, mert ez a két nap, amíg nem beszéltünk megtört és olyan mélységekbe jártam, ahol még talán eddig soha. És az élmények csak fokozódtak szombaton, amikor megtudtam, mit gondol rólam István, az angol tanár és még most is könny gördül az arcomon, ahogy elkezdem írni és eszembe jutnak a szavai, én még sose gondoltam volna, hogy valaki ilyen véleményen lehet rólam, és ma azon gondolkoztam az óra előtt, hogy a nyakába ugrok és megölelem persze semmi nem lett ebből, nem vagyok ilyen, még nem vagy talán sose leszek, de talán ezt ő is tudja és mindenki tudja, aki ismer. Szóval mindenhez kedvet kaptam és mindent folytatni akarok, amibe belekezdtem, folytatni akarom, a szakdolgozatomat, munkát szeretnék és bizonyítani akarok magamnak, hogy érdemes vagyok azokra a jelzőkre, amikkel István engem illetett. És nem vagyok tisztába az érzéseimmel Dóri irányba, de életemben először egyáltalán nem aggódok emiatt, mert még soha nem éreztem magam ennyire stabilnak és megdönthetetlennek, már annak örülök, ha rágondolhatok, ő az életem része, ő a legfontosabb része, mindennél jobban szeretem. És nem érdekel ki minek nevezi a mi fura viszonyunkat, az se érdekel én minek gondolom, mert semmi nem változtat azon, ahogyan érzem magam, amikor vele lehetek. Még sose voltam ennyire biztos magamban ugyanakkor ennyire bizonytalan, mert én olyan vagyok, aki szereti, ha valaminek pontosan meghatározható definíciója van, szabálya, de most először tudom, hogy erre az egészre sose fogok tudni ésszerű magyarázatot kapni, se semmiféle meghatározást, de mégis nem érzek szorongást az ismeretlen miatt, melegséggel tölt el a gondolata, feltölt és felszabadít. Kár volt elolvasnom az elejétől, most valami nyálgépnek érzem magam :DDD Oda a varázs :D

Itt vagy idegen?

Azt érzem valaki követ...

nem

Az már jót jelent, ha egy filmet a zenéről ismerünk fel ugye? PROMETHEUS ez zeng oda-lenn szóval ideje lépni és tekerni egyet mielőtt megsüketülök.

Házfoglalók

A mai álmom következik:
bajban vagyok mert a nagyját elfelejtettem, basszus. Amire emlékszem, hogy részint a házunkban játszódott és a környék utcáin, illetve beleszőttem azt is, hogy Dóri írt, csak nem jelezte ki a telefonom, de ez már unalmas, hogy minden bejegyzésben erről papolok, szóval a többi rész annyiból állt, hogy el akartuk adni a házat és jöttek vevők, akiknek különösképp tetszett az én szobám, és befeküdtek az ágyamba is és a wc-n is 20 percet töltöttek (egy házaspár volt) és a földszinten fel kellett szednem a legót, mert szét volt szórva, (áh kezdenek visszatárni a részletek) szóval azért nem volt feltakarítva, mert Dórival (tessék már megint :D) éppen Újpalotáról jöttünk haza busszal és lusta voltam felszedni, illetve nem is vettem észre, hogy ott van. Ezután egy ködös rész következik, majd pedig egy bringás üldözés a közeli utcákban, aminek a végén bemenekültünk a házba, de a bringák az utcán maradtak és utánunk jött egy férfi és a fia, akik valami házfoglalók lehettek vagy én nem is tudom, de azt tudom, hogy egyszer csak elkezdtem 2 dobozba összeszedni a cuccaimat és a pénzemet és bepakolni a hátitáskámba, arra emlékszem egészen pontosan, hogy több fényképet és rajzot is elpakoltam, amik amúgy nincsenek is a szobámba és soha nem is voltak, de volt jó pár fényképem Dóriról és rajz is tőle és azokat is bepakoltam, Eráék segítettek, kapkodnom kellett nagyon, majd leugrottam a teraszról és bementem a faházhoz, de nem voltak ott a bringák, ekkor átugrottam a kerítésen, és megláttam őket az utcán, de mindegyik szét volt verve és hiányzott az összesnek az egyik kereke, végül találtam egyet, aminek meg volt mind a 2 kereke, de az első kereke kisebb volt és görbe és alig lehetett vele haladni így inkább eldobtam és futottam egyenesen és többre nem emlékszem.

hallo-hallom

Fura nem beszélni valakivel, akivel 8 nap híján 1 éven át minden nap beszéltél rendszeresen. Szívem szerint felhívnám, de mivel jóformán én lettem lekoptatva visszatart az önérzetem, majd talán holnap ha addig se lesz semmi, ugyanakkor meg óriási csalódás az egész, mert ilyenkor teljesen egyoldalúnak érzem ezt a nem tudom mit. És ilyenkor védekező módba kapcsolok, mert ha azt érzem leszarnak, akkor én is leszarok másokat, sőt legjobb védekezés a támadás szóval mit fájdítsam a szívem, ha számítanék bármit is nem lenne túl megerőltető feljönni a netre és írni. Ha meg már nincs mit mondania nekem, akkor idő kérdése és nekem se lesz még ha volna akkor sem. Aha, akkor eddig tartott a pozitív felfogás, sértődött üzemmodba váltottam a jelek alapján :DD Welcome to the Dark Side

Athos

Visszatért! És még emlékszik rám, hogy is lehetne engem elfelejteni? :D
Józsi pedig visszautazott, cserébe maradt nekem egy pulóverem, mondanám, hogy hiányozni fog, de igazából annyira nem, bármikor tudnék vele beszélni a neten. Kissé haragszom is rá, mert már semmi se volt olyan mint régen, amíg itt volt 2 hónapot kb alig láttam 3szor ha találkoztam vele eléggé el van szakadva már a családtól az egész család el van már szakadva egymástól. Bár sose volt az a nem is tudom mi, Tibi inkább ő mindig velünk lógott, mikor haza utazott. Elbúcsúzni nem tudtam, azt se tudtam, hogy most látom utoljára ki tudja meddig, így aztán én éppenséggel aludtam, amikor elment Vasárnap, de mindegy amúgy se szeretek búcsúzkodni és nem is tudok.
Ma szimplán annyira nem volt kedvem elmenni előadásra, hogy nem mentem el előadásra, micsoda lázadó vagyok mi? Helyette inkább rendhagyó módon töpörtyűs szilvás sütit ettem kovászos uborkával, meglepő mód semmi utóhatása nem lett, leszámítva a telefosott Wc-t, na jó nem csak vicceltem, úgy hogy le van tesztelve a cucc ezentúl bárki fogyaszthatja ebben a kombinációban őket.
"Jól sikerült az interjú" - és most már én is elhiszem, így hogy Judit mondta a HR-es csaj, tőle valahogy másképp hallatszott, mint bárki mástól. Így most már úgy vagyok vele, ha a pénteki gépes nem is sikerülne túl fényesen, akkor is büszke lehetek magamra, de azért valamit készülök a péntekire is, mert már régen kódoltam c++ ban szóval nem ártana egy kis ismétlés előtte. Kifejtettem a TBBT-val kapcsolatos aggodalmaimat. És már van egy vázlatom illetve rögtön kettő másik filmekhez is. Összegezve nagyon jól éreztem eddig magam még akkor is, ha a hivatalos álláspont szerint nem beszélünk Dórival, persze ez a jókedv tart addig amíg bizonyossá nem válok abban, hogy ez valóban így lesz, mert most még azt gondolom este folytatódik minden onnan ahol megszakadt, aztán lehet koppanok majd, de majd akkor ráérek szomorkodni. Most pedig kiviszem Deborát sétálni.