2012. október 31., szerda
2012. október 27., szombat
Állandó link
Van jobb egy büszke anyánál? Ha én büszke vagyok magamra? Túl a jó fiún, ha nem meri átlépni a korlátokat, ki mondja, hogy nem tudod? Esetlen kerék, elgurít a szél? Annyira nem lehet rossz az élet, a legtöbben élik és nem csak nézik, de mi leszel ha eljön a döntésed órája? És ha nem is ez az az óra? Annyi óra van, de talán egyik sem lesz a tied. Amikor megtűrt vagy, de te is tűrtél, amikor talán már minden más, akkor semmi se más, de minden ugyanolyan. Már nem várok elismerést, nem mindenkitől, magamtól és a másik magamtól, de akkor is nehéz, főleg ha letaszítanak. De ott vagy, ahol eddig voltál, talán szereted, ha kínoznak? Létszükség az élet azt mondják, de a nehézség választás... Azt akarom lássa, hogy én is lehetek madár, hogy érezze, ami vagyok, senki se láthatja, mert néma vagyok? A sötét, ami elrejti a bánatom, az öreg barátom, ki mindig itatott gond a gondolat, ami nem létezik csak ha én megszülöm, álmomban süllyedtem a homokba, és hullámokon úsztam, meglovagoltam a testemmel, miért nem ilyen a valóság? A valóság az, amit én látok. Nem ezt mondod, de a fejed bólogat, senki se hallja meg, menni kell, előre, új utakat törve, élvezni a holnapot, élvezni a percet, 8 napod van még és egy egész élet, ami már most egész, de félek, hogy ha nem ügyelek megcsonkul, lehet ennél jobb is, nem áll meg az idő. Eljön még egy új óra, miután majd újabb világ nyílhat meg és ez csak a kezdet lesz. De ki tudhatja mi a kezdet? És mi a vég? Ha bármikor vége lehet, élni kell hát, élj Te is, éljünk együtt, most, az égen, fenn!
Task 1
Találtam egy képet Boldiról, de nem lehet feltölteni, mindegy is, annyira nem volt egy szép kutya, de azért jó lett volna. Túl sok minden közelít és túl kevés a hely itt, amúgy is kit érdekel? Egyszer mindenki felnő.
2012. október 25., csütörtök
spirálisfolytónyakörv
Miközben a lefolyóban megláttam a tarhonya szemeket azon kezdtem el gondolkozni hogy mindenki kifejezi magát valamiképp, Sári mama jutott az eszembe, aki a finom főztjéről és a patyolat tiszta lakásáról híres illetve arról, hogy mindig mindenhol rendet és tisztaságot teremt maga körül és szerintem ő így fejezi ki magát és a túláradó szeretetét mások irányába, persze a tisztaság, mint olyan Boldi megjelenésével eltűnt a lakásból, bármennyire is fent akarta tartani mama egyszerűen lelakta az a kutya azt a kis lakást, a folyamatos nyáladzással, szőr hullással és az egyebekkel. Így olyan, mintha egy része eltűnt volna mamának, de nem volt egyedül, szerintem így el fog utazni Kanadába, hogy már nincs miért itt maradnia, de nem lehetek önző, ott több rokona van már mint itt és nekik is joguk van egy nagymamára persze ők mentek el szóval ilyen alapon ha ennyire kell nekik ne menjenek el, na mindegy ez nem ilyen egyszerű gondolom én.
Nekem mi lehet a kifejező képességem? Miben tudom megmutatni, hogy mi vagyok én? Miben látszik másoknak ez? Az első, ami beugrott az a tanítás, úgy érzem ez az ami, feldob és jó érzéssel tölt el, ha látom, hogy valamiféle előrelépést mutat valaki az én hatásomra. Mi lehet még, amiben megmutatkozik, hogy én ki is vagyok valójában? Nem lehet, hogy csak az az egy dolog... vagy ne legyek ennyire telhetetlen?
Dóri pedig azt hiszem haragszik rám vagy legalábbis csalódott, mert képtelen voltam azt mondani a telefonba, hogy szeretem, pedig ő mondta. De én akarom előbb mondani, nem jó, ha ezt hallom, mert ez megint olyan, mint valami ajándék, amit elfogad az ember és nem ad semmit vissza, utálok elfogadni dolgokat, azt érzem sarokba szorítanak vele és, aki adja fölényes helyzetbe kerül, mert így én tartozom majd neki és zsarolási alapot adhat ez neki, de basszameg miért ennek kell berögződnie, hogy lehet valakit ennyire elbaszott módon felnevelni, hogy attól kényelmetlenül érezze magát, ha kap valamit, vagy ha kérnie kell valamit? Köszönöm ezúton is, annak a 2 személynek, akik a szüleim. Nem akarok ilyen bék-jókkal élni, mintha hurok lenne a nyakamon és olyannál is ezt érzem, aki lehet nem azért kínálna valamivel, hanem csak úgy, másképp mint mások. De félek, mi lesz ha azt hiszi nem szeretem ha elfogadom és én nem adok semmit? Hiszen pont ez történt tegnap is, meghallottam és nem tudtam mit mondani, nem jó ez az érzés.
Nekem mi lehet a kifejező képességem? Miben tudom megmutatni, hogy mi vagyok én? Miben látszik másoknak ez? Az első, ami beugrott az a tanítás, úgy érzem ez az ami, feldob és jó érzéssel tölt el, ha látom, hogy valamiféle előrelépést mutat valaki az én hatásomra. Mi lehet még, amiben megmutatkozik, hogy én ki is vagyok valójában? Nem lehet, hogy csak az az egy dolog... vagy ne legyek ennyire telhetetlen?
Dóri pedig azt hiszem haragszik rám vagy legalábbis csalódott, mert képtelen voltam azt mondani a telefonba, hogy szeretem, pedig ő mondta. De én akarom előbb mondani, nem jó, ha ezt hallom, mert ez megint olyan, mint valami ajándék, amit elfogad az ember és nem ad semmit vissza, utálok elfogadni dolgokat, azt érzem sarokba szorítanak vele és, aki adja fölényes helyzetbe kerül, mert így én tartozom majd neki és zsarolási alapot adhat ez neki, de basszameg miért ennek kell berögződnie, hogy lehet valakit ennyire elbaszott módon felnevelni, hogy attól kényelmetlenül érezze magát, ha kap valamit, vagy ha kérnie kell valamit? Köszönöm ezúton is, annak a 2 személynek, akik a szüleim. Nem akarok ilyen bék-jókkal élni, mintha hurok lenne a nyakamon és olyannál is ezt érzem, aki lehet nem azért kínálna valamivel, hanem csak úgy, másképp mint mások. De félek, mi lesz ha azt hiszi nem szeretem ha elfogadom és én nem adok semmit? Hiszen pont ez történt tegnap is, meghallottam és nem tudtam mit mondani, nem jó ez az érzés.
2012. október 21., vasárnap
Újra
Újra megtörtént a nem várt vita, pedig már szinte büszke voltam magamra, hogy milyen régóta nem volt semmi összezörrenés, persze amilyen rég nem volt, most annál nagyobbat ütött, a kiindulási alap, hogy le lett mondva egy program hajnali 2kor, amit csak azért emelek ki mert nem is tudom olyan fura, biztos csak én szövögetek összeesküvés elméleteket a dolgok mögé de annyira érdekes, hogy Mónika épp ott aludt Dórinál, persze nem lenne jogom feltételezni, hogy a két dolog összekapcsolódik, mert köztudott, hogy Móni egy csupa szív ember, aki soha senkinek nem akarna ártani és annyira szerethető stílusa van, hogy ő a társaság legártatlanabb tagja és eszébe se jut másokat kibeszélni és lehúzni a hátuk mögött, ő egy igazi kis angyal, amilyen a freskókon is látható, amolyan villendorfi Vénusz.
Persze lényegtelennek mondható részletek ezek hiszen ez csak a szikra volt, egy amolyan mélyen húzódó nyílt gázcső felett. Ami az egymás ki-használásán vagy inkább rabláncon tartásán idomul. Ez így leírva annyira idiótán hangzik és nem is fedi a problémákat talán csak egy részüket, de ez a sík azt eredményezi, hogy amolyan kapcsolat taszító állapotba kerültünk amióta mi együtt vagyunk persze nem úgy hanem csak simán úgy hogy mind a ketten úgy éreztük nincs semmi szükségünk ennél többre se mástól se senkitől és ez az egész működik is addig, amíg ezt mind a ketten őszintén gondoljuk és jól érezzük magunkat megfeledkezhetünk minden bajunkról gondunkról stb, és többnyire ez működik is szerintem, legalábbis nekem biztosan, leszarom ha nem járunk leszarom ki mit gondol, én jól éreztem magam a bőrömben jobban mintha bárki mással járnék vagy akármi. Nem érzem a szükségét hogy bármerre is nyissak vagy keresgéljek, egyszerűen csak boldognak érzem magam, addig a pontig amíg nem jön egy vita ami általában tart pár óráig, de olyankor olyan súlyos dolgokat vagyunk képesek egymás fejéhez vágni, hogy ott ember legyen a talpán, aki nem kezd el bőgni. Persze hozzátartozik, hogy manapság elég nehézkes a kommunikáció kettőnk között, alig van idő és alkalom komolyan beszélni, komoly a felszín alatt húzódó problémákról így ezek csak gyűlnek, gyűlnek és gyűlnek a felszín alatt, míg aztán robbannak egy embereset. Ma speciel odáig jutottam, hogy megkérdeztem mamát, kimehetek e vele Kanadába, persze talán még én se gondoltam komolyan, de közbe valahol mégis, de mégse. Annyi mindent terveztünk már Dórival és megígértem hogy várok, hogy várok rá és én komolyan gondoltam, de a viták alatt/közbe/után azt hiszem, hogy talán ő nem így van vele, és azt érzem mi van ha én itt várok aztán mégse lesz semmi? Mi van ha csak áltat a szép szavakkal? Ha most tudnám biztosan vagy lenne egy időgépem és azt mondnák nem lesz ezekből semmi, akkor képes lennék mindent felégetni magam körül, mert teljesen cél vesztettnek érezném magam, de közbe bizakodok, iszom a szavait, mindent elhiszek neki, mindent, a jót és a rosszat is néha még a viccet is és így minden fáj ha épp úgy adódik. Péntekre szervezett nekem egy meglepetés bulit, nekem, nekem? El tudod ezt hinni Olivér? Még soha senki nem csinált ilyet és én még azt se tudtam elérni, hogy azt higyje örülök neki, mert őszintén szólva talán nem is örültem, pedig szerettem volna mindennél jobban, mert tudtam mennyi munkája van benne, ugyanakkor még mindig az van bennem, hogy tudtam előre, nem fogok tudni vele beszélni, mert mások is lesznek ott, de mégis azt érzem az lett volna a legszebb ajándék, ha kettesbe beszélhettem volna vele pár percet vagy csak csendbe ülhettem volna és úgy olvashattam volna el az idézetét, amit nekem szánt. Semmit nem tudok kifejezni, semmi jót, a rosszat azt nagyon tudom, bárkit vérig tudok sérteni 1 fél perc alatt ha úgy adódik, de jót nem tudok. Mit akarok ebből az egészből kihozni? Nem tudom nehéz ha csak magamba beszélek, azt tudom, hogy én magamban belül hiszek magamban, de, amit Dóritól hallok rólam, az sokkal több, mint amit én gondolok és, amikor tőle hallom ezeknek a cáfolatát, az mindennél jobban fáj, mert amit én tudok azt nem tudja elvenni, de amit ő adott nekem, azt az Olivért, aki sose gondoltam volna, hogy lehetek, percek alatt a földel egyenlővé tudja tenni és lerombolni. Fájna ha lenne barátja, de nem is ez fájna, az fájna ha bárki más átvenné a helyem és háttérbe szorulnék, legyen ez lány, fiú, barát, barátnő, bárki. Nem zárhatok el valakit az élettől, csak én eddig azt hittem, hogy mi együtt élvezzük az életet hiány nélkül, de lehet ez rá nem vonatkozik hiszen nem ismerhetem pontosan a gondolatait, főleg a mostani időkben nem, mikor alig tudunk beszélni bármiről is komolyabban és nekem ez hiányzik. Fél olyan dolgoktól, amiktől én már nem, de ezeken át kell esni, meg kell tapasztalni és azért mert én már félvállról veszem, neki most még komoly dolgok és ezeket meg kell tanulnom ehhez mérten kezelni. És több teret kéne adnom? De hogyan, amikor már az fáj ha egy nap nem tudunk beszélni? Annyira összekapcsolódott az életem az övével, talán ez neki nem jó? Ki tudja a válaszokat? Miért ilyen hülye a gondolkozásom, miért mindig a legrosszabbakra gondolok? Miért vagyok ilyen?
Túl sok a kérdés
Pihenj Olcsika
Persze lényegtelennek mondható részletek ezek hiszen ez csak a szikra volt, egy amolyan mélyen húzódó nyílt gázcső felett. Ami az egymás ki-használásán vagy inkább rabláncon tartásán idomul. Ez így leírva annyira idiótán hangzik és nem is fedi a problémákat talán csak egy részüket, de ez a sík azt eredményezi, hogy amolyan kapcsolat taszító állapotba kerültünk amióta mi együtt vagyunk persze nem úgy hanem csak simán úgy hogy mind a ketten úgy éreztük nincs semmi szükségünk ennél többre se mástól se senkitől és ez az egész működik is addig, amíg ezt mind a ketten őszintén gondoljuk és jól érezzük magunkat megfeledkezhetünk minden bajunkról gondunkról stb, és többnyire ez működik is szerintem, legalábbis nekem biztosan, leszarom ha nem járunk leszarom ki mit gondol, én jól éreztem magam a bőrömben jobban mintha bárki mással járnék vagy akármi. Nem érzem a szükségét hogy bármerre is nyissak vagy keresgéljek, egyszerűen csak boldognak érzem magam, addig a pontig amíg nem jön egy vita ami általában tart pár óráig, de olyankor olyan súlyos dolgokat vagyunk képesek egymás fejéhez vágni, hogy ott ember legyen a talpán, aki nem kezd el bőgni. Persze hozzátartozik, hogy manapság elég nehézkes a kommunikáció kettőnk között, alig van idő és alkalom komolyan beszélni, komoly a felszín alatt húzódó problémákról így ezek csak gyűlnek, gyűlnek és gyűlnek a felszín alatt, míg aztán robbannak egy embereset. Ma speciel odáig jutottam, hogy megkérdeztem mamát, kimehetek e vele Kanadába, persze talán még én se gondoltam komolyan, de közbe valahol mégis, de mégse. Annyi mindent terveztünk már Dórival és megígértem hogy várok, hogy várok rá és én komolyan gondoltam, de a viták alatt/közbe/után azt hiszem, hogy talán ő nem így van vele, és azt érzem mi van ha én itt várok aztán mégse lesz semmi? Mi van ha csak áltat a szép szavakkal? Ha most tudnám biztosan vagy lenne egy időgépem és azt mondnák nem lesz ezekből semmi, akkor képes lennék mindent felégetni magam körül, mert teljesen cél vesztettnek érezném magam, de közbe bizakodok, iszom a szavait, mindent elhiszek neki, mindent, a jót és a rosszat is néha még a viccet is és így minden fáj ha épp úgy adódik. Péntekre szervezett nekem egy meglepetés bulit, nekem, nekem? El tudod ezt hinni Olivér? Még soha senki nem csinált ilyet és én még azt se tudtam elérni, hogy azt higyje örülök neki, mert őszintén szólva talán nem is örültem, pedig szerettem volna mindennél jobban, mert tudtam mennyi munkája van benne, ugyanakkor még mindig az van bennem, hogy tudtam előre, nem fogok tudni vele beszélni, mert mások is lesznek ott, de mégis azt érzem az lett volna a legszebb ajándék, ha kettesbe beszélhettem volna vele pár percet vagy csak csendbe ülhettem volna és úgy olvashattam volna el az idézetét, amit nekem szánt. Semmit nem tudok kifejezni, semmi jót, a rosszat azt nagyon tudom, bárkit vérig tudok sérteni 1 fél perc alatt ha úgy adódik, de jót nem tudok. Mit akarok ebből az egészből kihozni? Nem tudom nehéz ha csak magamba beszélek, azt tudom, hogy én magamban belül hiszek magamban, de, amit Dóritól hallok rólam, az sokkal több, mint amit én gondolok és, amikor tőle hallom ezeknek a cáfolatát, az mindennél jobban fáj, mert amit én tudok azt nem tudja elvenni, de amit ő adott nekem, azt az Olivért, aki sose gondoltam volna, hogy lehetek, percek alatt a földel egyenlővé tudja tenni és lerombolni. Fájna ha lenne barátja, de nem is ez fájna, az fájna ha bárki más átvenné a helyem és háttérbe szorulnék, legyen ez lány, fiú, barát, barátnő, bárki. Nem zárhatok el valakit az élettől, csak én eddig azt hittem, hogy mi együtt élvezzük az életet hiány nélkül, de lehet ez rá nem vonatkozik hiszen nem ismerhetem pontosan a gondolatait, főleg a mostani időkben nem, mikor alig tudunk beszélni bármiről is komolyabban és nekem ez hiányzik. Fél olyan dolgoktól, amiktől én már nem, de ezeken át kell esni, meg kell tapasztalni és azért mert én már félvállról veszem, neki most még komoly dolgok és ezeket meg kell tanulnom ehhez mérten kezelni. És több teret kéne adnom? De hogyan, amikor már az fáj ha egy nap nem tudunk beszélni? Annyira összekapcsolódott az életem az övével, talán ez neki nem jó? Ki tudja a válaszokat? Miért ilyen hülye a gondolkozásom, miért mindig a legrosszabbakra gondolok? Miért vagyok ilyen?
Túl sok a kérdés
Pihenj Olcsika
2012. október 19., péntek
Parkban késel a Mikulás
Mai álmom teljesen filmszerű volt, annyira, hogy mikor felkeltem még a zenére is emlékeztem, ami ment az álmom közbe és ha tudnék zenét csinálni ezt meg kéne komponálni, mert ez igazán jó volt. Az álom először úgy kezdődött, hogy bementem az ELTÉre, és ott volt velem Dóri, Kitti, Erika és Cila, villamossal mentem és találtam benn a suliba egy céget, akiknél lehetett szakmai gyakorlatra jelentkezni és nagyon szimpatikusak voltak az emberek, megnéztem egy előadást tőlük, mit is kéne csinálni és tetszett, felhívtam Erát, majd elindultam ezután az Orsi előadásra, de mivel elhúzódott az egész már nem tudtam hazamenni Dóriékkal előtte és nélkülük indultam a suli fele, ezek szerint a cég mégse a suliba volt, mert gyalogolnom kellet, megittam egy energia italt és egy bringás eltekert mellettem és azt akarta versenyezzünk, ekkor már futottam, ő is a suliba ment, ahova én és nem találtuk meg ott ahol lenni szokott, kerestem ott köröztem össze vissza és sehol nem volt, pedig emlékeztem, hogy ott kellett lennie. Ezek után hirtelen találkoztam Dórival pár fiúval, akik a barátaim voltak és még valaki lánnyal és azt mondták 2 év kimaradt az életemből. Ekkor mintha látomásom lett volna beugrott miért, tél volt, esett a hó, hazafele tartottunk egy parkba az apámmal, és egy télapó ruhás ember megkéselt minket, az álombeli apám pedig belehalt, nekem ezek szerint pedig kiesett 2 év memóriám, de nem a szokványos módon mert olyan mintha az ezt követő 2 évem esett volna ki és ez az érzés borzalmas volt. Ott volt Dóri, de már nem úgy mint a legutóbbi emlékeimben, azt mondta együtt voltunk mikor ez történt, azóta pedig nem tudja mi van én meg azt éreztem kimaradt talán életem legszebb 2 éve az életemből, mert ezalatt olyan lehettem, mint valami zombi. Ezután felhívtam Erát, aki mondta, hogy ez mind igaz és most már 06-os troli jár nem pedig villamos azon a részen, ahol voltunk, felszálltunk rá, átmentünk a hídon és leszálltunk. eközben volt ott valami srác, aki látszólag Dóri új legjobb barátja lett, azalatt az idő alatt, amire én nem emlékszem és borzalmas volt ezt látni, hülyéskedtek, majomkodtak ütögették egymást, ahogy mi is szoktuk és puszit is kapott tőle én pedig többet már nem, azután hogy elmondták kiesett nekem az utóbbi 2 év Emlékszem képletesen még a kezét is ilyen lassított felvételes módon csúsztattam ki az én kezemből, mert láttam rajta, hogy csak azért van velem, mert sajnál a történtek miatt, de szíve szerint a másik sráccal lenne. Elindultunk a hídon erre egy ember, akit akkor még nem láttam egy kocsiból elkezdett lövöldözni ránk elbújtunk a híd korlátja mögött és valahogy átkúsztunk a híd túloldalára azután kiszállt a csávó mikulás ruhában!! és üldözött minket menekültünk futottunk és hirtelen ugyan abba a parkba voltunk ahol az apámat is megölték és mindenki más mögöttem futott és hirtelen mintha megvágták volna az arcukat egy késsel ezután pedig nem láttam már az arcukat, az enyém is véres volt és a földre estem, zenét hallottam és vége volt.
Azon gondolkoztam hogy teljesen filmszerű, még a lezárás is és mi van ha én voltam a gyilkos végig? Ha én vagdostam meg a végén a barátaimat is és nem is együtt futottunk hanem előlem futottak vagy utánam? A legvégén pedig mintha láttam volna kinyílni egy ajtót és kijönni rajta egy embert... de ennek semmi értelme. De ez a kiesett életem valószínű legjobb 2 éve életérzés annyira iszonyatosan rossz, hogy nem is tudom leírni szavakkal, amit éreztem mikor ezt álmodtam és teljesen valóságosnak tűnt minden basszameg.
Azon gondolkoztam hogy teljesen filmszerű, még a lezárás is és mi van ha én voltam a gyilkos végig? Ha én vagdostam meg a végén a barátaimat is és nem is együtt futottunk hanem előlem futottak vagy utánam? A legvégén pedig mintha láttam volna kinyílni egy ajtót és kijönni rajta egy embert... de ennek semmi értelme. De ez a kiesett életem valószínű legjobb 2 éve életérzés annyira iszonyatosan rossz, hogy nem is tudom leírni szavakkal, amit éreztem mikor ezt álmodtam és teljesen valóságosnak tűnt minden basszameg.
2012. október 16., kedd
2012. október 15., hétfő
12.10.15.21:58
Megkérdezhetném magamtól minek törekedni bármire is vagy bármiért törni magam, ha úgy is a lehető legrosszabb dolog sül ki az egészből? Már már filmbe illően balszerencsésnek vallhatnám magamat, ha valaki látta volna a múlt hetemet, a gondolataimat kivetítve mellé és mindent, amit a mai napra terveztem és ezek után a végkimenetelt, ebből tényleg filmet lehetne forgatni. Egyszerűen fáj a fejem az egész miatt és feszít, mintha ki akarna törni belőle ez a sok baromság, amiket ide kivetítek, őszintén kit érdekel mit terveztem, úgy is csak arra emlékszik az ember, ami végül lett belőle és mi lett belőle? Egy nagy semmi, de ha még csak ennyi lenne még örülnék, mert a semmi jobb annál, hogy valami egészen fura sértés-érzés-nemtudommi lett belőle, ahányszor én jót akarok az a pofámba robban és saját magam lövöm képen jobb esetben, ma kivételesen még azt is, akinek kedveskedni akartam az egésszel, micsoda ajándék egy ilyen elbaszott este :D
Éreztem hogy elindultam a lejtőn, amikor hosszas gondolkozás után leírta, hogy én "nem akarok" beszélni, mert nincs mint mesélnem, mindezt azért, hogy időben a közértbe érjek még valami csokiért, de hát erről ő mit sem tudott és ahogy ez leesett próbáltam javítani a helyzeten egy "xD"-vel és viccesre vett hangnemmel, nem mintha ez bármit is segített volna, aztán persze már nem volt semmi késztetés hogy folytassam az egészet egy pillanat alatt összeomlott minden, kinyögtem az ütemtervet meg hogy hol a boríték és csendben emésztettem a magányt. Ennél rosszabbra tervezni se lehetett volna az egészet, szóval csak gratulálni tudok magamnak.
Nem mellékesen Misike írt egy 2-es matek dogát, ő az én matekos tanítványom 7-es és szétszórt és kezdem azt gondolni, hogy rosszak a módszereim, mert egyszerűen nem látom, hogy bármit is fejlődne, annyira "szivacsnak" tűnik ez a srác, hogy az valami hihetetlen én ilyet még nem láttam, szinte a tej megalvad a szájában. Azt hiszem nem való nekem tanítás túlságosan magamra veszem az egészet, és amint jön egy negatív valami, minden eddigi pozitívumot hajlmos vagyok elfelejteni és teljesen elveszi a kedvem az egésztől, meg kéne mondanom, hogy nem tudok vele mit kezdeni? hátha talál olyan embert, aki szót ért vele? De akkor feladnám? Nem adhatom fel!
Másik téma a szakdolgozat, ami halad úgy ahogy persze emberesen túlvállaltam magam abban is, más ennek a tizedét teszi le az asztalra, de hát én nem vagyok olyan, mint mások, koordináta geometriában nagyon elakadtam és asszem túl magasak az elvárásaim a kész programmal kapcsolatban és talán kezdek elveszni a részletekben, de szeretnék egy mestermunkát kiadni a kezeim közül, amire ha visszatekintek azt mondhatom: Igen ez már valami, és akik megnézik majd szájukat tátva üdvrivalgásba törnek ki és kezet csókolnak :D Ha ránézek az egész programra, akkor kapásból mondhatnék 5 címet, amire fel lehetne bontani és különálló szakdolgozatként leadni, szóval majdnem hogy 5 ember munkáját csinálom egyszerre? Lassan de biztosan haladtam eddig, a megtorpanás viszont sose jó, ha sokáig nem tudok kimozdulni ebből a holtpontból minden más probléma is itt fog felgyülemleni és össze fogok roppanni alattuk.
Egyet ígérhetek a következő október 15-ére azt tervezem, hogy nem tervezek semmit, abból baj nem lehet.
Éreztem hogy elindultam a lejtőn, amikor hosszas gondolkozás után leírta, hogy én "nem akarok" beszélni, mert nincs mint mesélnem, mindezt azért, hogy időben a közértbe érjek még valami csokiért, de hát erről ő mit sem tudott és ahogy ez leesett próbáltam javítani a helyzeten egy "xD"-vel és viccesre vett hangnemmel, nem mintha ez bármit is segített volna, aztán persze már nem volt semmi késztetés hogy folytassam az egészet egy pillanat alatt összeomlott minden, kinyögtem az ütemtervet meg hogy hol a boríték és csendben emésztettem a magányt. Ennél rosszabbra tervezni se lehetett volna az egészet, szóval csak gratulálni tudok magamnak.
Nem mellékesen Misike írt egy 2-es matek dogát, ő az én matekos tanítványom 7-es és szétszórt és kezdem azt gondolni, hogy rosszak a módszereim, mert egyszerűen nem látom, hogy bármit is fejlődne, annyira "szivacsnak" tűnik ez a srác, hogy az valami hihetetlen én ilyet még nem láttam, szinte a tej megalvad a szájában. Azt hiszem nem való nekem tanítás túlságosan magamra veszem az egészet, és amint jön egy negatív valami, minden eddigi pozitívumot hajlmos vagyok elfelejteni és teljesen elveszi a kedvem az egésztől, meg kéne mondanom, hogy nem tudok vele mit kezdeni? hátha talál olyan embert, aki szót ért vele? De akkor feladnám? Nem adhatom fel!
Másik téma a szakdolgozat, ami halad úgy ahogy persze emberesen túlvállaltam magam abban is, más ennek a tizedét teszi le az asztalra, de hát én nem vagyok olyan, mint mások, koordináta geometriában nagyon elakadtam és asszem túl magasak az elvárásaim a kész programmal kapcsolatban és talán kezdek elveszni a részletekben, de szeretnék egy mestermunkát kiadni a kezeim közül, amire ha visszatekintek azt mondhatom: Igen ez már valami, és akik megnézik majd szájukat tátva üdvrivalgásba törnek ki és kezet csókolnak :D Ha ránézek az egész programra, akkor kapásból mondhatnék 5 címet, amire fel lehetne bontani és különálló szakdolgozatként leadni, szóval majdnem hogy 5 ember munkáját csinálom egyszerre? Lassan de biztosan haladtam eddig, a megtorpanás viszont sose jó, ha sokáig nem tudok kimozdulni ebből a holtpontból minden más probléma is itt fog felgyülemleni és össze fogok roppanni alattuk.
Egyet ígérhetek a következő október 15-ére azt tervezem, hogy nem tervezek semmit, abból baj nem lehet.
2012. október 13., szombat
2012. október 9., kedd
Ilyen a fiad
Fojtogat már a szele is a hírnek, hogy véget ér a szabadság, hátamon érzem a csattanó ostorok hangját, lábamon a csörgő lánc súlyát, ujjaim megfagynak, nem tudok írni, képtelen vagyok beszélni, szorul a hurok, de hiányzik, hogy kezét a vállamra téve azt mondja, minden rendben lesz. Vár az ismeretlen magány, beszippant és megfojt, nincs levegő, nincs fény, nincs remény. Megerőszakolják a szárnyaló egyént, katlanba vetik, s szárnyát ebédre krumpli mellé eszik. Egy reménysugár marad hát, mely kiszakíthat a valóságból, ha a hangját hallod és a hétvégét, érzed a közelségét, amiért megéri átevezni a hétköznapok tengerén. Felborít a hullám, só marja szemem, már nem látom, ha jó irányba megyek, csak a hangja vezet. Túl reagálom érzem én is, de pánikolok, ha új dolog ér, kimozdítanak a pályámról, mi lesz ha eltévedek, de én akartam ezt nem? nem?? nem???
2012. október 8., hétfő
A bakancslista
- [x]UI
- [x]Adatbázis kezelés
- [x]Wiki kezelő, adatbázis építés
- [x]Szófaji lekérdezés Wikiről
- [x]Szófaji elemzés - Morfológiai elemző
- [x]Szófaji elemzés - Séma kezelő
- [x]Debugger ablak
- [ ]Konstituens Fa
- [ ]Tudásbázis Gráf generálás
- [ ]Keresés és ábrázolás a gráf alapján
Félkövér Normál
Jobb előre felkészülni a fájdalomra, valószínűnek tartom, hogy, amit írtam "majdnem" jó teszt nem lesz elég semmihez sem, de legalább már letudtam a záróvizsgára való jelentkezést és támadt egy roppant jó ötletem, bár a buszon jobbnak tűnt, de még most is tetszik, egyelőre a részletek szigorúan titkosak :D
2012. október 7., vasárnap
overfilled
Talán csak túl jól érzem magam, ahhoz, hogy reálisan gondolkozzak. Jövő hétre várok egy jó és egy rossz hírt, bármi is lesz eltörpül amellett, amit azóta érzek, mióta újra beszélünk Dórival, mert ennél úgy érzem semmi se ad nagyobb erőt se most se a jövőbe se a múltba ha visszatekintek, mert ő előtte én csukott szemmel jártam szinte fél emberként, de ha nem is félként, de az a részem bizonyára nem létezett, aki ennyire örülni tud az életnek, mint most. Pénteken szörnyű rémálmom volt, valamiért ha összezördülünk vagy nem érzem a belső közelségét annyira, mint általában mindig rám tőr valami, régebben már álmodtam lebénuló haldokló nyúlról, menekülések a múlt elől és most pedig hát nem is tudom megmagyarázni hozzám vágta a naplóját és elkezdett ütlegelni, aztán pedig a semmiből, mint valami megmentő ott termett és minden más lett, újra lenyugodtam, újra tudtam aludni, és foghattam a kezét, és vigyázott az álmomra és nem féltem semmitől. Ez a hétvége egyszerűen feltöltött, élettel töltött fel és azt hiszem rájöttem mennyire fontosak is vagyunk egymásnak talán világosabban látom, mint ezelőtt bármikor, mert ez a két nap, amíg nem beszéltünk megtört és olyan mélységekbe jártam, ahol még talán eddig soha. És az élmények csak fokozódtak szombaton, amikor megtudtam, mit gondol rólam István, az angol tanár és még most is könny gördül az arcomon, ahogy elkezdem írni és eszembe jutnak a szavai, én még sose gondoltam volna, hogy valaki ilyen véleményen lehet rólam, és ma azon gondolkoztam az óra előtt, hogy a nyakába ugrok és megölelem persze semmi nem lett ebből, nem vagyok ilyen, még nem vagy talán sose leszek, de talán ezt ő is tudja és mindenki tudja, aki ismer. Szóval mindenhez kedvet kaptam és mindent folytatni akarok, amibe belekezdtem, folytatni akarom, a szakdolgozatomat, munkát szeretnék és bizonyítani akarok magamnak, hogy érdemes vagyok azokra a jelzőkre, amikkel István engem illetett. És nem vagyok tisztába az érzéseimmel Dóri irányba, de életemben először egyáltalán nem aggódok emiatt, mert még soha nem éreztem magam ennyire stabilnak és megdönthetetlennek, már annak örülök, ha rágondolhatok, ő az életem része, ő a legfontosabb része, mindennél jobban szeretem. És nem érdekel ki minek nevezi a mi fura viszonyunkat, az se érdekel én minek gondolom, mert semmi nem változtat azon, ahogyan érzem magam, amikor vele lehetek. Még sose voltam ennyire biztos magamban ugyanakkor ennyire bizonytalan, mert én olyan vagyok, aki szereti, ha valaminek pontosan meghatározható definíciója van, szabálya, de most először tudom, hogy erre az egészre sose fogok tudni ésszerű magyarázatot kapni, se semmiféle meghatározást, de mégis nem érzek szorongást az ismeretlen miatt, melegséggel tölt el a gondolata, feltölt és felszabadít. Kár volt elolvasnom az elejétől, most valami nyálgépnek érzem magam :DDD Oda a varázs :D
2012. október 6., szombat
2012. október 5., péntek
2012. október 4., csütörtök
Házfoglalók
A mai álmom következik:
bajban vagyok mert a nagyját elfelejtettem, basszus. Amire emlékszem, hogy részint a házunkban játszódott és a környék utcáin, illetve beleszőttem azt is, hogy Dóri írt, csak nem jelezte ki a telefonom, de ez már unalmas, hogy minden bejegyzésben erről papolok, szóval a többi rész annyiból állt, hogy el akartuk adni a házat és jöttek vevők, akiknek különösképp tetszett az én szobám, és befeküdtek az ágyamba is és a wc-n is 20 percet töltöttek (egy házaspár volt) és a földszinten fel kellett szednem a legót, mert szét volt szórva, (áh kezdenek visszatárni a részletek) szóval azért nem volt feltakarítva, mert Dórival (tessék már megint :D) éppen Újpalotáról jöttünk haza busszal és lusta voltam felszedni, illetve nem is vettem észre, hogy ott van. Ezután egy ködös rész következik, majd pedig egy bringás üldözés a közeli utcákban, aminek a végén bemenekültünk a házba, de a bringák az utcán maradtak és utánunk jött egy férfi és a fia, akik valami házfoglalók lehettek vagy én nem is tudom, de azt tudom, hogy egyszer csak elkezdtem 2 dobozba összeszedni a cuccaimat és a pénzemet és bepakolni a hátitáskámba, arra emlékszem egészen pontosan, hogy több fényképet és rajzot is elpakoltam, amik amúgy nincsenek is a szobámba és soha nem is voltak, de volt jó pár fényképem Dóriról és rajz is tőle és azokat is bepakoltam, Eráék segítettek, kapkodnom kellett nagyon, majd leugrottam a teraszról és bementem a faházhoz, de nem voltak ott a bringák, ekkor átugrottam a kerítésen, és megláttam őket az utcán, de mindegyik szét volt verve és hiányzott az összesnek az egyik kereke, végül találtam egyet, aminek meg volt mind a 2 kereke, de az első kereke kisebb volt és görbe és alig lehetett vele haladni így inkább eldobtam és futottam egyenesen és többre nem emlékszem.
bajban vagyok mert a nagyját elfelejtettem, basszus. Amire emlékszem, hogy részint a házunkban játszódott és a környék utcáin, illetve beleszőttem azt is, hogy Dóri írt, csak nem jelezte ki a telefonom, de ez már unalmas, hogy minden bejegyzésben erről papolok, szóval a többi rész annyiból állt, hogy el akartuk adni a házat és jöttek vevők, akiknek különösképp tetszett az én szobám, és befeküdtek az ágyamba is és a wc-n is 20 percet töltöttek (egy házaspár volt) és a földszinten fel kellett szednem a legót, mert szét volt szórva, (áh kezdenek visszatárni a részletek) szóval azért nem volt feltakarítva, mert Dórival (tessék már megint :D) éppen Újpalotáról jöttünk haza busszal és lusta voltam felszedni, illetve nem is vettem észre, hogy ott van. Ezután egy ködös rész következik, majd pedig egy bringás üldözés a közeli utcákban, aminek a végén bemenekültünk a házba, de a bringák az utcán maradtak és utánunk jött egy férfi és a fia, akik valami házfoglalók lehettek vagy én nem is tudom, de azt tudom, hogy egyszer csak elkezdtem 2 dobozba összeszedni a cuccaimat és a pénzemet és bepakolni a hátitáskámba, arra emlékszem egészen pontosan, hogy több fényképet és rajzot is elpakoltam, amik amúgy nincsenek is a szobámba és soha nem is voltak, de volt jó pár fényképem Dóriról és rajz is tőle és azokat is bepakoltam, Eráék segítettek, kapkodnom kellett nagyon, majd leugrottam a teraszról és bementem a faházhoz, de nem voltak ott a bringák, ekkor átugrottam a kerítésen, és megláttam őket az utcán, de mindegyik szét volt verve és hiányzott az összesnek az egyik kereke, végül találtam egyet, aminek meg volt mind a 2 kereke, de az első kereke kisebb volt és görbe és alig lehetett vele haladni így inkább eldobtam és futottam egyenesen és többre nem emlékszem.
2012. október 3., szerda
hallo-hallom
Fura nem beszélni valakivel, akivel 8 nap híján 1 éven át minden nap beszéltél rendszeresen. Szívem szerint felhívnám, de mivel jóformán én lettem lekoptatva visszatart az önérzetem, majd talán holnap ha addig se lesz semmi, ugyanakkor meg óriási csalódás az egész, mert ilyenkor teljesen egyoldalúnak érzem ezt a nem tudom mit. És ilyenkor védekező módba kapcsolok, mert ha azt érzem leszarnak, akkor én is leszarok másokat, sőt legjobb védekezés a támadás szóval mit fájdítsam a szívem, ha számítanék bármit is nem lenne túl megerőltető feljönni a netre és írni. Ha meg már nincs mit mondania nekem, akkor idő kérdése és nekem se lesz még ha volna akkor sem. Aha, akkor eddig tartott a pozitív felfogás, sértődött üzemmodba váltottam a jelek alapján :DD Welcome to the Dark Side
Athos
Visszatért! És még emlékszik rám, hogy is lehetne engem elfelejteni? :D
Józsi pedig visszautazott, cserébe maradt nekem egy pulóverem, mondanám, hogy hiányozni fog, de igazából annyira nem, bármikor tudnék vele beszélni a neten. Kissé haragszom is rá, mert már semmi se volt olyan mint régen, amíg itt volt 2 hónapot kb alig láttam 3szor ha találkoztam vele eléggé el van szakadva már a családtól az egész család el van már szakadva egymástól. Bár sose volt az a nem is tudom mi, Tibi inkább ő mindig velünk lógott, mikor haza utazott. Elbúcsúzni nem tudtam, azt se tudtam, hogy most látom utoljára ki tudja meddig, így aztán én éppenséggel aludtam, amikor elment Vasárnap, de mindegy amúgy se szeretek búcsúzkodni és nem is tudok.
Ma szimplán annyira nem volt kedvem elmenni előadásra, hogy nem mentem el előadásra, micsoda lázadó vagyok mi? Helyette inkább rendhagyó módon töpörtyűs szilvás sütit ettem kovászos uborkával, meglepő mód semmi utóhatása nem lett, leszámítva a telefosott Wc-t, na jó nem csak vicceltem, úgy hogy le van tesztelve a cucc ezentúl bárki fogyaszthatja ebben a kombinációban őket.
"Jól sikerült az interjú" - és most már én is elhiszem, így hogy Judit mondta a HR-es csaj, tőle valahogy másképp hallatszott, mint bárki mástól. Így most már úgy vagyok vele, ha a pénteki gépes nem is sikerülne túl fényesen, akkor is büszke lehetek magamra, de azért valamit készülök a péntekire is, mert már régen kódoltam c++ ban szóval nem ártana egy kis ismétlés előtte. Kifejtettem a TBBT-val kapcsolatos aggodalmaimat. És már van egy vázlatom illetve rögtön kettő másik filmekhez is. Összegezve nagyon jól éreztem eddig magam még akkor is, ha a hivatalos álláspont szerint nem beszélünk Dórival, persze ez a jókedv tart addig amíg bizonyossá nem válok abban, hogy ez valóban így lesz, mert most még azt gondolom este folytatódik minden onnan ahol megszakadt, aztán lehet koppanok majd, de majd akkor ráérek szomorkodni. Most pedig kiviszem Deborát sétálni.
Józsi pedig visszautazott, cserébe maradt nekem egy pulóverem, mondanám, hogy hiányozni fog, de igazából annyira nem, bármikor tudnék vele beszélni a neten. Kissé haragszom is rá, mert már semmi se volt olyan mint régen, amíg itt volt 2 hónapot kb alig láttam 3szor ha találkoztam vele eléggé el van szakadva már a családtól az egész család el van már szakadva egymástól. Bár sose volt az a nem is tudom mi, Tibi inkább ő mindig velünk lógott, mikor haza utazott. Elbúcsúzni nem tudtam, azt se tudtam, hogy most látom utoljára ki tudja meddig, így aztán én éppenséggel aludtam, amikor elment Vasárnap, de mindegy amúgy se szeretek búcsúzkodni és nem is tudok.
Ma szimplán annyira nem volt kedvem elmenni előadásra, hogy nem mentem el előadásra, micsoda lázadó vagyok mi? Helyette inkább rendhagyó módon töpörtyűs szilvás sütit ettem kovászos uborkával, meglepő mód semmi utóhatása nem lett, leszámítva a telefosott Wc-t, na jó nem csak vicceltem, úgy hogy le van tesztelve a cucc ezentúl bárki fogyaszthatja ebben a kombinációban őket.
"Jól sikerült az interjú" - és most már én is elhiszem, így hogy Judit mondta a HR-es csaj, tőle valahogy másképp hallatszott, mint bárki mástól. Így most már úgy vagyok vele, ha a pénteki gépes nem is sikerülne túl fényesen, akkor is büszke lehetek magamra, de azért valamit készülök a péntekire is, mert már régen kódoltam c++ ban szóval nem ártana egy kis ismétlés előtte. Kifejtettem a TBBT-val kapcsolatos aggodalmaimat. És már van egy vázlatom illetve rögtön kettő másik filmekhez is. Összegezve nagyon jól éreztem eddig magam még akkor is, ha a hivatalos álláspont szerint nem beszélünk Dórival, persze ez a jókedv tart addig amíg bizonyossá nem válok abban, hogy ez valóban így lesz, mert most még azt gondolom este folytatódik minden onnan ahol megszakadt, aztán lehet koppanok majd, de majd akkor ráérek szomorkodni. Most pedig kiviszem Deborát sétálni.
2012. október 2., kedd
I love this shit
Már órák óta szenvedek, hogy sikerüljön összekapcsolni a Youtube csatornámat és az AdSense fiókomat, hogy csordogáljon néhány dollár a számlámra, de én mindig megtalálom a lehető leglehetetlenebb hibákat, hogy valami miért ne működjön... De akkor se fog rajtam kifogni ez a szemétláda.
A másik fontos bejelenteni való pedig, hogy Dóri agyfaszt kapott, pedig csak 2 napot járt a suliba, persze ki tudja lehet én vagyok ennyire kiakasztó, de jobb szeretném, ha inkább a suli lenne az, ha már választani lehet a kettő közül. Gondolom előbb-utóbb látni is fogja amit ide írok szóval akár cenzúrázhatnám is a véleményem, de hát miért tenném? Ez az én blogom azt írok ki, amit akarok és vállalom a véleményem mindenki előtt is. Szóval a fiúkat szeretem, igen buzi vagyok. Komolyra fordítva a szót ha nagy általánosságba kéne beszélnem, akkor az lenne az első, amit kérdeznék minden kedves mai tinitől, kik annyira meg vannak fáradva az iskolában: MI A LÓFASZ VAN VELETEK EMBEREK? Ülni kell egy kibebaszott padba és nem aludni esetleg jegyzetelni és visszamondani a dolgokat. Mi a francot vártok a jövőtől, ha már egy tetves gimnázium is kikészít? Ha már egy "érettségire való felkészüléstől" vért hugyoztok reggelente? Úgy kezelik szinte az iskolát, mintha valami kivégzésre mennének reggelente, és minimum a fél karjukat vágnák le ha kapnak egy rossz jegyet valamiből. És az érettségi? Mégis mi a fene van a mai fiatalsággal, ha már nem lehet otthon ülni egész nap és a Facebookon lógni vagy a haverokkal inni, baszni, drogozni, akkor máris olyan ideggörcs kapja el őket, hogy napokig sírnak és öngyilkosok akarnak lenni, vagdossák magukat és a drogokba keresik a kiutat? Mégis mi lesz ezekből az emberekből, amikor majd nem csak ülni kell az iskolában, hanem ne adj Isten munkahelyen produkálni valamit, egyáltalán mihez fognak érteni, ha már a suliba beletörik a foguk? Én csak abból tudok kiindulni, amit hallottam és lehet pont eltorzult forrásaim vannak (Dóri, Kitti, Mónika) mert én tőlük úgy vettem le, mintha ezen az egész érettségi mizérián múlna az egész jövőjük és ez olyan kurva nehéz lesz teljesíteni, hogy jaj. Persze vegyük, hozzá, hogy Dóri és Kitti mondhatni szuper érzékenyek, bármire szinte így nem csodálom ha erre is, Mónika meg szimplán egy idióta. És persze vegyük hozzá, hogy lányok, nem mintha bármi rosszra kéne gondolni, de azért valljuk be én fiút nem láttam még ennyire fosni valamitől, ami a tanulást illeti. Persze nem azt mondom én is annak idején elég nagy nyomás alatt éltem, de igazából... na mindegy hosszú lenne, az érintettek tudják. Végül is mit számít az érettségi? Továbbtanulásban van szerepe a pont számításban és itt vége is, mert ENNYI, a büdös életbe senkit nem fog érdekelni, hogy te mondjuk matekból hányast írtál még én se emlékszem rá. Álláskeresés közben, annyi áll az önéletrajzban, hogy "iskolák" senkit nem érdekel hányas lett az érettségid :D Arról nem is beszélve, hogy a mai világba kitörölheted az érettségiddel a seggedet vagy elmehetsz vele pénztárosnak vagy butikba eladónak és ekkor jöhetnek az élet nagy mesterei, akik a mellkasukat verik és őrjöngenek, hogy hát az ő ismerősük így meg úgy keres ennyi meg annyi sok pénzt havonta érettségivel, igen ám, de valamihez mégis csak érteni kell, egy érettségi még semmire se bizonyíték, ami pedig nevetséges még a szakmunkások is megszerzik az érettségit, pedig valljuk be nem ők teremtés koronái legalábbis agyban biztosan nem és még nekik is sikerül, és nekik még lesz szakmájuk is, amivel egyből el tudnak helyezkedni ha dolgozni akarnak a suli után, de egy gimnazista túl sokat nem választhat, vagy tovább tanul vagy tovább tanul, mert attól, hogy lesz egy töri érettségid még nem leszel történész. Összegezve annyit üzennék a fiatalságnak (olyan lettem, mint régen a nálam idősebbek, mert ők is ezt mondogatták nekem mindig, úgy látszik, ehhez meg kell érni) ÖRÜLJETEK NEKI, hogy iskolába járhattok és tanulhattok, mert ez az utolsó hely, ahol még nem szarnak magasról az ember fejére, ezután jön a tényleges rideg valóság, amikor majd hónapokig szophattok, hogy egyáltalán elkezdhessetek dolgozni... de ez már egy másik történet.
Egy kissé eltértem a témától így utólag elolvasva visszatérve a jelenlegi helyzetre, ami engem ebből az egészből érint az annyi, hogy tényleg sajnálom Dórit, ismerem annyira, hogy tudom mennyire érzékeny a lelke bármiféle negatív hatásra szóval megpróbálok nem haragudni rá emiatt a ne beszéljünk semmiről dolog miatt, gondolom maga miatt van, és valóban nem hinném, hogy én ebben segítséget tudnék nyújtani neki, mert tényleg nem értem, nem tudom felfogni, mit kell egy szaros gimnáziumon ennyire véresen komolyan venni főképp, ha még a továbbtanulást se tervezi, de legkevésbé azt nem értem, mi képes egy embert ennyire kikészíteni pár nap iskola alatt, hogy odáig jusson ne beszéljünk. Sose fogom megérteni, mivel én nem ő vagyok és ő se én és teljesen másképp látjuk a dolgokat. Mindenkinek lehetnek rossz napjai remélem neki is ez most ilyen, nem akarok nagyon ezzel tovább agyalni, hogy mi lesz ha nem javulna a helyzet egyelőre optimista maradok és azt próbálom elhitetni magammal, hogy ez egy átmeneti állapot nála. Hosszú távon nem tudom még mit csinálnék, nagyon hiányzik, na tessék csak ott motoszkál bennem a kevésbé pozitív világnézet is.
A másik fontos bejelenteni való pedig, hogy Dóri agyfaszt kapott, pedig csak 2 napot járt a suliba, persze ki tudja lehet én vagyok ennyire kiakasztó, de jobb szeretném, ha inkább a suli lenne az, ha már választani lehet a kettő közül. Gondolom előbb-utóbb látni is fogja amit ide írok szóval akár cenzúrázhatnám is a véleményem, de hát miért tenném? Ez az én blogom azt írok ki, amit akarok és vállalom a véleményem mindenki előtt is. Szóval a fiúkat szeretem, igen buzi vagyok. Komolyra fordítva a szót ha nagy általánosságba kéne beszélnem, akkor az lenne az első, amit kérdeznék minden kedves mai tinitől, kik annyira meg vannak fáradva az iskolában: MI A LÓFASZ VAN VELETEK EMBEREK? Ülni kell egy kibebaszott padba és nem aludni esetleg jegyzetelni és visszamondani a dolgokat. Mi a francot vártok a jövőtől, ha már egy tetves gimnázium is kikészít? Ha már egy "érettségire való felkészüléstől" vért hugyoztok reggelente? Úgy kezelik szinte az iskolát, mintha valami kivégzésre mennének reggelente, és minimum a fél karjukat vágnák le ha kapnak egy rossz jegyet valamiből. És az érettségi? Mégis mi a fene van a mai fiatalsággal, ha már nem lehet otthon ülni egész nap és a Facebookon lógni vagy a haverokkal inni, baszni, drogozni, akkor máris olyan ideggörcs kapja el őket, hogy napokig sírnak és öngyilkosok akarnak lenni, vagdossák magukat és a drogokba keresik a kiutat? Mégis mi lesz ezekből az emberekből, amikor majd nem csak ülni kell az iskolában, hanem ne adj Isten munkahelyen produkálni valamit, egyáltalán mihez fognak érteni, ha már a suliba beletörik a foguk? Én csak abból tudok kiindulni, amit hallottam és lehet pont eltorzult forrásaim vannak (Dóri, Kitti, Mónika) mert én tőlük úgy vettem le, mintha ezen az egész érettségi mizérián múlna az egész jövőjük és ez olyan kurva nehéz lesz teljesíteni, hogy jaj. Persze vegyük, hozzá, hogy Dóri és Kitti mondhatni szuper érzékenyek, bármire szinte így nem csodálom ha erre is, Mónika meg szimplán egy idióta. És persze vegyük hozzá, hogy lányok, nem mintha bármi rosszra kéne gondolni, de azért valljuk be én fiút nem láttam még ennyire fosni valamitől, ami a tanulást illeti. Persze nem azt mondom én is annak idején elég nagy nyomás alatt éltem, de igazából... na mindegy hosszú lenne, az érintettek tudják. Végül is mit számít az érettségi? Továbbtanulásban van szerepe a pont számításban és itt vége is, mert ENNYI, a büdös életbe senkit nem fog érdekelni, hogy te mondjuk matekból hányast írtál még én se emlékszem rá. Álláskeresés közben, annyi áll az önéletrajzban, hogy "iskolák" senkit nem érdekel hányas lett az érettségid :D Arról nem is beszélve, hogy a mai világba kitörölheted az érettségiddel a seggedet vagy elmehetsz vele pénztárosnak vagy butikba eladónak és ekkor jöhetnek az élet nagy mesterei, akik a mellkasukat verik és őrjöngenek, hogy hát az ő ismerősük így meg úgy keres ennyi meg annyi sok pénzt havonta érettségivel, igen ám, de valamihez mégis csak érteni kell, egy érettségi még semmire se bizonyíték, ami pedig nevetséges még a szakmunkások is megszerzik az érettségit, pedig valljuk be nem ők teremtés koronái legalábbis agyban biztosan nem és még nekik is sikerül, és nekik még lesz szakmájuk is, amivel egyből el tudnak helyezkedni ha dolgozni akarnak a suli után, de egy gimnazista túl sokat nem választhat, vagy tovább tanul vagy tovább tanul, mert attól, hogy lesz egy töri érettségid még nem leszel történész. Összegezve annyit üzennék a fiatalságnak (olyan lettem, mint régen a nálam idősebbek, mert ők is ezt mondogatták nekem mindig, úgy látszik, ehhez meg kell érni) ÖRÜLJETEK NEKI, hogy iskolába járhattok és tanulhattok, mert ez az utolsó hely, ahol még nem szarnak magasról az ember fejére, ezután jön a tényleges rideg valóság, amikor majd hónapokig szophattok, hogy egyáltalán elkezdhessetek dolgozni... de ez már egy másik történet.
Egy kissé eltértem a témától így utólag elolvasva visszatérve a jelenlegi helyzetre, ami engem ebből az egészből érint az annyi, hogy tényleg sajnálom Dórit, ismerem annyira, hogy tudom mennyire érzékeny a lelke bármiféle negatív hatásra szóval megpróbálok nem haragudni rá emiatt a ne beszéljünk semmiről dolog miatt, gondolom maga miatt van, és valóban nem hinném, hogy én ebben segítséget tudnék nyújtani neki, mert tényleg nem értem, nem tudom felfogni, mit kell egy szaros gimnáziumon ennyire véresen komolyan venni főképp, ha még a továbbtanulást se tervezi, de legkevésbé azt nem értem, mi képes egy embert ennyire kikészíteni pár nap iskola alatt, hogy odáig jusson ne beszéljünk. Sose fogom megérteni, mivel én nem ő vagyok és ő se én és teljesen másképp látjuk a dolgokat. Mindenkinek lehetnek rossz napjai remélem neki is ez most ilyen, nem akarok nagyon ezzel tovább agyalni, hogy mi lesz ha nem javulna a helyzet egyelőre optimista maradok és azt próbálom elhitetni magammal, hogy ez egy átmeneti állapot nála. Hosszú távon nem tudom még mit csinálnék, nagyon hiányzik, na tessék csak ott motoszkál bennem a kevésbé pozitív világnézet is.
Az igazság az...
hogy nincs igazság
hogy aggódok a szakdogám miatt
hogy félek nem vagyok elég okos
hogy azt hiszem nem vagyok elég jó
hogy nem vagyok túlságosan biztos magamban
hogy remélem jól sikerült elmagyaráznom a matekot
hogy szeretném ha tudnék másoknak segíteni
hogy hiányzik az, amit sose kaphattam meg a családomban
hogy zárkózott vagyok
hogy Józsi itt hagyta a pulóverét
hogy utána viszem Dórival :D
hogy éhes vagyok
hogy éhezem
hogy sokszor fekszem le éhesen este
hogy talán túl sokat túlzok
hogy szeretem
Mindenki az igazságot keresi, én adok nektek párat, lehet válogatni :D
hogy aggódok a szakdogám miatt
hogy félek nem vagyok elég okos
hogy azt hiszem nem vagyok elég jó
hogy nem vagyok túlságosan biztos magamban
hogy remélem jól sikerült elmagyaráznom a matekot
hogy szeretném ha tudnék másoknak segíteni
hogy hiányzik az, amit sose kaphattam meg a családomban
hogy zárkózott vagyok
hogy Józsi itt hagyta a pulóverét
hogy utána viszem Dórival :D
hogy éhes vagyok
hogy éhezem
hogy sokszor fekszem le éhesen este
hogy talán túl sokat túlzok
hogy szeretem
Mindenki az igazságot keresi, én adok nektek párat, lehet válogatni :D
2012. október 1., hétfő
My body is a cage
Megfolyt a szabadság? A munka szabaddá tesz? Az elme lebilincsel.
Igazából nincs semmi bajom, de olyan jól esett ezeket leírni. Ha teljesen ki szeretném magamat fejezni, akkor elképzelek egy zavaros vizet, amin ha lehetséges legyenek jó nagy hullámok, amik a sziklákhoz csapódnak, megtörik a csendet és habzani kezd a víz, a halak már nem úszhatnak benne, mert túl veszélyes, de a morajlása mégis megnyugtat, a sziklák alatt rákok élnek és tengeri alga tapad a falukra, amire ha rálépsz könnyedén elcsúszhatsz és szétloccsanhat a fejed a kemény sziklán a víz pedig vörösleni fog, eközben két rák azon vitázik, melyikük uralja az új lyukat a felszín alatt. Senki nem gondolná, de az itteni sziklák, amikhez a nap minden percében hullámok verődnek és egész életük alatt csak ütlegelik őket a hullámok nem mehetnek sehova, nincs választásuk és mégis több emberöltőn át büszkén állják a megpróbáltatásokat persze egy idő után bizonyára elkopnak, de még egy ilyen egyszerű valami is kitartóbb mint bármelyik ember a világban.
Igazából nincs semmi bajom, de olyan jól esett ezeket leírni. Ha teljesen ki szeretném magamat fejezni, akkor elképzelek egy zavaros vizet, amin ha lehetséges legyenek jó nagy hullámok, amik a sziklákhoz csapódnak, megtörik a csendet és habzani kezd a víz, a halak már nem úszhatnak benne, mert túl veszélyes, de a morajlása mégis megnyugtat, a sziklák alatt rákok élnek és tengeri alga tapad a falukra, amire ha rálépsz könnyedén elcsúszhatsz és szétloccsanhat a fejed a kemény sziklán a víz pedig vörösleni fog, eközben két rák azon vitázik, melyikük uralja az új lyukat a felszín alatt. Senki nem gondolná, de az itteni sziklák, amikhez a nap minden percében hullámok verődnek és egész életük alatt csak ütlegelik őket a hullámok nem mehetnek sehova, nincs választásuk és mégis több emberöltőn át büszkén állják a megpróbáltatásokat persze egy idő után bizonyára elkopnak, de még egy ilyen egyszerű valami is kitartóbb mint bármelyik ember a világban.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)