Happiness is the result of making a right things

If you want happiness for an hour, take a nap.

If you want happiness for a day, go fishing.

If you want happiness for a year, inherit a fortune.

If you want happiness for a lifetime, help somebody.

Emlékek

Ma elolvastam végső elkeseredésemben azokat a sorokat, amik mindig meghatnak és megnyugtatott. Minden, ami volt bennem van, elraktároztam, és boldog vagyok ha rágondolok és ezt semmi se veheti el tőlem. Talán aggódnom kéne és szomorkodnom, mint, ahogy eddig tettem, de az, ami a hátunk mögött van nem erre ad okot. Elfogadom a sorsomat és el fogadom a jövőmet is, elvégre mindennek a végére mindennek jónak kell lennie. Más ember talán egész élete alatt nem kap ennyi mindent, mint amit én kaptam amióta ismerem őt, együtt szeltük a búzamezőket gyerekként, de sose növünk fel igazán bármi is lesz pont úgy lesz, ahogy lennie kell.

Már csak egy kicsi kell?

Szorongató folyotagóan fullasztó a levegő, amit minden nap belélegzek.
A gondolat, hogy nincs holnapom megöli a mámat.
Végtelen gödörbe zuhantam és bele is ragadtam a sárba
Nincs kiút? Nincs kiút? Csak leránt a sűrűség.

Még nem állok készen, apró vagyok. elfogyok

Ne

Álmodozz. Csalódni fogsz.

Revolution

A fény osztódik!
Én pedig ismét kudarcot vallok, mint barát.
Új hátterem lett.
Nem tudok aludni.
Véres a fejem.

A némaság

A némaság előnyei kézzelfoghatóak, eltakar, elrejt mások elől. Senki nem tud botránkozni, szánakozni. Normálisnak érezhetem magam, ha nem látnak belém. Mert nekem ez az egy vágyam volt mindig is, hogy normális lehessek, legalább egy valaki szemébe legyek olyan mint bárki más, aki van olyan jó mint akárki, bárki, csak rosszabb ne legyen.

Stressz? Ami megöl.
Csend, ami beborít
Sötétség, eltakar

Kérdés, ami felkavar
Kétség, ami hajt
Remény, ami éltet

Érzés, ami fáj
Az undor bélyegez
Bűn, ami megbánás

Katona vagyok
Az élet rabja vagyok
Szerető vagyok

100

Elég jó nekem? Te nek elég jó vagy, te vagy MINDEN! MINDEN! minden... minden!
Ez leee a századik bejegyzés kicsit pityókásan, de igazan, minden igaz, de a legigazzabb ez az egész. :D :)

elkószált lelkek
magányos testbe zárva
mindenkinek fáj

kilyukadni fáj
ha valaminek vége
eltűnik minden

Hurt

http://www.youtube.com/watch?v=3aF9AJm0RFc
Elmegy a Nap, az utolsó sugár is elfut előlem
futok utána, loholok, követem, de nem tudom merre megy
megtört a fény bennem és elönti a sötétség
bármerre nézek mindent elfed a homály és a magány
egyedül csapódok a szikláknak, mert hullám vagyok én vagyok a tenger
senki se akkora mint én mégis minden kis csepp bennem él
az összeset megsiratom, mindegyik elhagy egyszer

A lábam egyszerre kopik a nyelvemmel, visszacsap
a szívem kiszakad, felrobban az agyam
a gondolatok ölnek meg és a szívem adja ki a parancsokat
egy halálos gépezet vagyok, saját magam vagyok saját magam ellensége
gond a gondolat, mindig is gond volt és mindig is az lesz
A  lelkem szabadságért sír a szívem folyamatosan üti
A testembe zártak örökre, rabságban él a szellem láncok tartanak itt
a kulcsokat eldobtam, mert én választottam ezt a börtönt.

A szomorú nap, amikor többen nézik ezt a blogot, mint a kritikust :(

Ha volna két életem

http://www.youtube.com/watch?v=7ygMp7ZBAdc
Idő kellett, hogy beérjen ez a dal, most már többet mond, mint bármikor korábban. Gyereknap lesz és mivel egyik felem gyerek jutalomból nem megyek angolra, mert utálom :D

centrifuga

Mintha már nyár lenne, és hetek óta tartana, a szombat, az esték, az egész napos szabadság és minden, és a tudat, hogy holnap mindennek vége, mert kezdődik újra a munka, mindent elront. Kecske Dóta Powaqquatsi

Józsi tollából

"Mert egy jó kifogáshoz Olivér kell! Minden másra ott a MasterCard.. :D"

Domi

Nem is értem, hogy a saját testvérem miért nem utált még meg? Még jobb kérdés vagy felismerés: van testvérem? Csak az ugrott be, amikor még kisebb volt és órákon ült mellettem és nézte, ahogy játszottam a géppel. Persze elrondítja a szépet az a mérhetetlen szemétség, amit kapok tőle, és egy lapáttal rátesz az a gyűlölet, amit a szülők generáltak közöttünk a versenyhelyzet folytán. Ha ezeket lehámoznám azt mondanám van testvérem, akit jelen állás szerint úgy kezelek, mint valami ismeretlen idegent, akivel egy fedél felett élek. Túl nagy a korkülönbség mondhatni és azt hiszem késő lenne elkezdeni bármit is, túl sok befektetés a valószínűleg nagy semmibe.. Ha le szeretném bontani, akkor egy héten annyit beszélek vele, amíg kisétálunk a buszhoz a közös angol óra miatt. Őszintén eddig azt hittem haragszom rá, mert jobb mint én angolból, de rájövök, hogy csak István játszik rá, mint, ahogy arra is rájöttem ma, hogy lassan csak egy agresszív állatot látok benne és nem azt a kedves Istvánt  mint anno  egyszerűen nem élvezem az órákat, amióta ilyen előttünk és már inkább húzódok a Domi felé a székben is és alig nézek rá, mert képtelen vagyok. Félelmetes és azt látom mintha le se szarná az egészet, már bocsánat, de én is tudok egy laptop előtt olvasgatni és kiadni feladatokat bárkinek, én nem is értem miért fizetek ezért. Persze magamtól lehet nem foglalkoznék még ennyit se az egésszel, de azt hiszem elértem arra a szintre, amikor az ő személye már inkább hátráltató erő mintsem segítség ahhoz, hogy nyelvvizsgát szerezzek. "azok a részegesek, amikor berúgnak  megy az rtl-en, fordítok ez azt jelenti, hogy a Másnaposok csak Pityuka agya, hogy is mondjam... mintha megzápult volna az évek folyamán. Sok itt az István, Pityu, Pityuka már azt se tudom épp kiről írok, vagyis most még tudom, de ha én is ilyen leszek mint pityuka,... hát nem akarok olyan lenni. de már olyan se, mint István, azt hiszem elvesztettem a példaképeimet, vagyis csak egyet, mert a Pityu sose volt az inkább csak antipéldakép, de esküszöm egyre több agresszív hasonlóságot tudok felfedezni köztünk. Végül csak sikerült befejezni ezt a videót is, ez lenne Dóri ajándéka, hát nem épp olyan lett, mint a fejembe, utálom, hogy a fejembe mindig minden ezerszer jobb, mint a valóságba és nincsenek meg a kellő eszközeim vagy tudásom, hogy megvalósítsam, amit szeretnék.

Oltsd le a lámpát!

gondtalanul súlytalan gondok szállnak felfele
kifújod a porzó füstöt és semmivé lesz a fele
az ég se bírja már el a - benyitott  a szobámba a kis buzi - száraz felét
a Nap izzik, de már a Hold pislákol az ablakon, beköszönt este-fele
ha két életem volna az egyikben megfelelnék a másikban én lehetnék vagy valami aF(É)lE
Pontok hullanak vonallá esnek, írom a szakdogám, a szátok bele eshet
-Oli oltsd le a lámpát- Hát ilyen egy magányos éjjel, a Paradicsom FELE :D

all hail to the king

Király érzés a súlytalanság, gondtalannak érezni magam, felemelő, kár, hogy egyesek életcéljuknak tekintik, hogy emlékeztessenek a valóságra. Kár, hogy egyesek nem elégedettek velem, kár, hogy sose voltak azok és még nagyobb kár, hogy soha nem is lesznek, a legnagyobb kár, az pedig az, hogy ezért is csak magamat emésztem. Azért irigylem őket, hogy a legnagyobb gondjuk az, hogy engem baszogassanak. :)

Breaking Bad

Egyszerűen ma minden sikerül, jó hatással van rám a jókedv, tegnap Dóri nálunk aludt, a nagy dolog az egészbe, hogy hétköznap és másnap suliba rohant hajnalba, eddig még sose volt ilyen, és még nem is éreztem magam jól ennyire már nagyon régóta, nem volt egy átlagos hétköznap este az biztos. Holnap orvosi vizsgálat :D

without me

Egyetlen nap, ez a szabadságom. A lelkem már szárnyalni akart, bebizonyítani magamnak, hogy az voltam, aki vagyok. Száguldani és szárnyalni, meglovagolni a teret és kiszabadulni a testemből. Eljutni arra a helyre, ahol mindig elhagyott minden probléma, ahol egy éve ilyenkor még arról álmodoztam mennyire boldog is lehetek és tanácsokat adtam annak a lánynak, akit bárminél jobban szerettem, hogy ha járni fogunk, minden ugyan olyan jó lesz majd mint addig, és ha vége lesz, akkor is. Ahol egyedül voltam és ültem és csak merengtem, közben mégsem éreztem magam egyedül, mert tudtam, róla. Még ha ott se volt, akkor is őt éreztem magam mellett a fűben ülve, az erdőbe a padon bámészkodva. Mindig megnyugtatott az a hely, a Naplás tó.

Eltelt egy év és én már nem én vagyok, egy sötét folt maradt belőlem, az arcom beesett és mint egy alul táplált etióp úgy nézek magamra a kép után, amit csináltam. Elsírtam magam, amikor megláttam, ez lettem én, ez a szörnyűség és újra egyedül érzem magam, egyedül maradtam a parton ezzel a torzszülöttel, amivé váltam. Bárcsak tudnék mondani konkrétumokat, hogy kit hibáztathatnék, de szeretem a munkámat, nagyon szeretem, a tanítást is szerettem, de ahhoz talán sose volt meg bennem az ahhoz szükséges fegyelem és tartás. Ez viszont nekem lett kitalálva, közben mégse én nézek vissza a képről, hanem valaki egészen más valaki, akit legszívesebben a tóba fullasztottam volna, amikor megláttam a képen. Szörnyen magányosnak éreztem magam, az a részem, aki egy éve ilyenkor még támogatott mostanra elsorvadt és nem tud már támogatni és ő sincs már velem és az a lány sincs, akinek a hatására életre kelt a kicsi én. A kicsién, akinek ezernyi kérdése volt az életről és megannyi válasza, aki feltette helyettem azokat a kérdéseket, amikhez nekem nem lett volna bátorságom, aki mindig a helyes irányba terelt és sose hagyott egyedül, örökké biztatott. Ő mindig vigyázott rám, de én mégse tudtam őrá eléggé, mert most nem találom és arra se emlékszem mikor tűnt el egészen pontosan. A tó a régi, az élmények újak és én már nem vagyok a régi. Hiányzol nekem kicsi én, sajnálom, hogy elfelejtettelek, talán ez volt életem nagy esélye és elbaltáztam. Szerettem ezt a tavat, szerettem kicsiént és szeretem azt a lányt, de már lassan semmi se emlékeztet arra, amilyen voltam és mindketten csalódtak bennem.

Vasárnap

Kopogtat már most
Hétfő te ócska ribanc
Véget ért a hét

Senki se hívott
Közbe mindenki rád vár
Körhinta, hányás

• Füst száll magasba
  Egyedül a magánnyal
  Könny gördül, egyszer

Csak úgy zakatol

Csak nyugodj meg Olivér, mi? Magamba beszélek magamnak? Egy pillanatra, mintha minden elhagyta volna az agyamat és egy üres váró maradt volna csak utána. Rengeteget szoktam gondolkozni, talán túl sokat is, és akkor jönne a mondás, hogy túl sokat gondolkozom, akkor biztos keveset érzek. De én még az átlagnál is többet érzek. Jár egy gondolat a fejembe, még nem tudom, hogy jó vagy rossz-e ezért csak hagyom, hogy átjárjon, nyugalommal kell ülnöm és várnom a kényelmes karosszékemben. Megfontoltság és kimértség, ez az, ami kell nekem nem fejjel rohanni a falnak és lábon lőni saját magamat. Mostanában talán túl keveset beszélek magammal magamról, de a türelem sose volt a legfőbb erényem vagy csak mostanában nem? A kérdések jók, segítenek tovább lendülni, de félelmetes úgy lógni egy liánon, hogy nem tudod lesz-e egy fa, ahol a talpam talajt érhet. Szeretem a költeményeket, megtalálom bennük saját magamat. Még én se értem miért, de füst gomolyog a szomszéd ablak tükrében.
Szeretek álmodozni, szebbé teszik a jelenem.

tüzelő szemed
lelkedet korbácsolja
elaludt már rég

http://www.youtube.com/watch?v=XFkzRNyygfk

Az életről

Van egy ösvény, egy erdőbe visz, az erdő neve az volt, hogy élet. Az életben emberek éltek, némelyikük magas bükkfa volt, míg mások parányi bokrok, egyesek korhadt tuskók, vannak kik pompás fenyők, parányi mohák, apró gombák, termékeny bukszusok. Ebben az erdőben a kecses virágok a szemérmetlenül magas fák tövében nőnek és a pompás fű kirohad mellettük a fa árnyékában, míg végül a virág se bírja sokáig, azt hiszi a fa majd megvédi, de közbe csak kihasználja és közben a túloldalon egy másik csokornyi pitypang csiklandozza barna kérgét, mely alatt szuvak rágják megromlott évgyűrűit. A nagy fák árnyékot vetnek a kisebbekre, az örökzöldek alatt terméketlen a föld. Mohák tapadnak a fa oldalán és gombák szívják a vizet mellőlük, ledöntik a fát, szépen lassan, de ledöntik a fát. Helyére kettő nő és versenyeznek a lombkorona szintig és azon is túl, örökké csak versenyeznek, mindenki verseng az életbemaradásért. Szarvas vizel a fa tövébe, boldogan ugrál tovább, a virág elhervad, majd elszárad. A bokrokat se kímélik, bár menedéket adnak, mégis elsőként lesznek elsöpörve, felfedezők érkeznek az erdőbe, halálszagot éreznek, ők azok, már meghaltak, sose éltek, eltévedtek, visszamentek, örökké keringtek. Mocskos bakkancsuk alatt ropog a fű, szálanként sikítoznak életükért könyörögve, nem hallja őket senki, a fa kineveti, az emberállat megveti. Volt egy patak is ebben az erdőben, reménynek hívták, apró csermelyekből épült fel vize mégis zavaros volt, az ember, beszennyezte, ruhát mosott benne, szennyes ruhát, melyben saját fivére szívét tépte ki asszonya miatt. Másnap az asszony tért vissza a mosáshoz, véres orcáját könny cifrázta, elbántak vele, mindig elbánnak vele, ártatlan volt mégis bűnös, nem tett semmit. A kapzsiság átszelte a folyást, mely már folyammá duzzadt, de a gátak nem engedték tovább, energia kellett, hogy fát vágjanak, energia, hogy pusztítsanak, pusztítottak hát, először az életet, utána egymást, sosem volt elég, sosem volt megállj. A remény kiapadt, már nem voltak az életben, akik táplálják és így az élet maradék része is elpusztult. Az ember pusztította el, az ember, aki most éhezik, mert nincs már vad az életben, mit ehetne, az ember embert eszik vadat űz, és akkor jön a tűz, mindent feléget, hamuban egy kép marad, a nőről, aki szerette az életet.

Disgust

Soha többé nem szeretnék álmodni, annyira undorító érzés, egyszerűen fúj
Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy hatással lesz rám néhány rossz álom
Undor, ez az amit éreztem utána órákig, és még most is basszus
nem tudom szavakba önteni egyszerűen én ennyire még semmitől nem undorodtam
hiába mondogatom, hogy, de hiszen csak egy álom volt, úgy se fog megtörténni a valóságba
a legroszabb az egészbe, hogy bármikor megtörténhet, sőt, több, mint valószínű meg is fog
kizártnak tartom, hogy ne történne meg, és egyszerűen wááá bárcsak ne tudnék róla, bárcsak semmiről ne tudnék soha, ami ilyen hányingert vált ki belőlem
mivel érdemeltem ezt én ki? undorító undor, fúj
utálom a hétköznapokat, de ez se igaz, inkább csak azt utálom, amit az eszembe juttatnak

Jót vagy semmit?

Semmit, pont ennyit kap mindenki, aki bármit is várt akárkitől vagy csak tőlem.
És ez pont annyi, amennyit tőlem kaptak, de még mindig kevesebb, mint amennyit én kaptam
Csak az biztos, hogy sose fogok új hátteret találni, pedig szerettem volna,..
Áh túl sok lenne ez most már ide. Leszarom.

*vicces ez az "új hátteret"*

Törékeny a tojás

Fura olvasni, hogy valakinek milyen problémákat szül az életébe a WoWozás, legalábbis, amióta beléptem ebbe a facebookos kláncsoportba ezt látom és a vicces csak az, hogy anno én is ilyen lehettem, most meg annyira nem hat meg az egész, hogy semennyire, és ezt a gondolatot tovább vezetve pár év múlva az nem fog így érdekelni, ami miatt most parázok aztán így tovább, szépen lassan mindig változik az aktuális aggodalom. Visszalépni eléggé nehéz, ha nem lehetetlen, ha valami nem érdekel akkor többé azt hiszem már sose fog újra érdekelni és azt érzem ez talán igaz emberekre is. Tegnap megkeresett valami tag a kritikus blogom miatt, kíváncsi lennék azért mit akart, bár nem fűzök túl nagy reményeket hozzá valószínű valami teljesen piti dolog miatt írt csak vagy franc tudja. Tegnap arra jöttem rá, hogy nem tudok felhőtlenül örülni, legalábbis tegnap nem tudtam, megoldottam egy eddig lehetetlennek tűnő dolgot a szakdolgozatban erre nem épp úgy örültem neki, mint, ahogy vártam volna magamtól és egyből csak az ugrott be: "oké, és akkor mi van? Most jön a következő probléma, elég sok van még", nem könnyű megállni és szakítani a pörgéssel és fellélegezni, hogy elértél egy mérföldkövet, mindig mindenki csak rohan tovább egyből vagy csak én? Annyira apró dolgok tudják elbaszni a kedvem néha, pedig most is tökre jó minden, de már, ahogy elkezdem ezt írni csak beugranak a szarságok, holott ennél jobb életet talán álmodni se mertem volna még évekkel ezelőtt, bár.. bár azért persze lenne min alakítani még, de sok dologért nem én vagyok a felelős, úgy érzem nincs hatásom, pedig az én életemre hatással van, de akkor meg mégis mit lehet tenni? Blogolni. :D
Na asszem ideje ebédelni.

Az ember, akinek két árnyéka volt

Az egyik szürke a másik sanda
Közös léptük örökké együtt dobbant
Amikor az egyik elhalványult a másik összement
Ha a másik élesebb lett az egyik torzulva vonaglott utána
Egyik sem volt szabad sohasem igazán, egy volt a gyökerük
Bárhogy nyúlt az első követte a második majd elsőből második lett
Irigy táncuk örökké tart a sötétben, a fénytől nem látszanak, várniuk kell
Minden nap előbújnak, ha elég türelmesek, azt hiszik csak ők versengenek
Észre se veszik, hogy egyikük se nyerhet, mert nem is léteznek, csak engem követnek
Berobban a szükség, de eltöröl a sötétség, előttem a nyertes és mögöttem a kihívó
Fény cikázik rajtuk, riadtan futkosnak a bolondok, nem is tudják, hogy nem léteznek
A tudatlanság nélkül nem is léteznének, ez teszi őket egyedivé, árnyéknak árnyéka a földbe ég

Here comes the boom

Az a vágy, hogy ne elégedj meg azzal, ami vagy lételeme kell, hogy legyen a létezésnek, csak magamból tudok kiindulni, de ha ez nem mozgatna, akkor semmi más se mozgatna meg igazán, ahogy belenyugodnék valamibe megrekedne az életem, zátonyra futna. Mindig kell valami újat megtudnom, gyarapodnom kell, bármilyen apró darabka is, amit magamba építhetek jó érzéssel tölt el és értelmet nyer tőle a napom, még ettől is, hogy ezt leírom ettől is többnek érezhetem magam. Hiszen annyi minden csoda van, amit még nem értek, senki se érthet, de ez a gondolat, hogy van, amit én se érthetek meg el is szomorít, hiszen nem létezhet ember, aki minden kérdésre tudja a választ, de bárcsak tudhatnám, a lehető legtöbb kérdésemre választ szeretnék kapni, de senki nem fog válasszal szolgálni rajtam kívül  ha én nem keresem meg más nem fogja helyettem, mindenkinek megvannak a saját kérdései és már így sincs senkinek arra ideje, hogy akár a sajátjai közül is mindre választ kapjon. Hogy találhatnék így valaha is megnyugvást csak ez jár most a fejembe, ha örökké csak keresgélek sose tudok majd élni? Erre azt hiszem válasz se kell, hiszen tudok, a kérdések olyankor elhalkulnak valamikor pedig előtűnnek a homályból, de, amikor élni kell és élvezni, akkor sose zavarnak meg. Ma ismét láttam egy jó filmet, ami csak arra ébresztett rá, hogy bármit is csinálsz, azt teljes emberként csináld, szenvedéllyel és beleéléssel, néha erről még én is megfeledkezem, de, amint újra így teszek teljesen másképp látnak mások is, de még én is magamat. Szóval ha egy valamit tanácsot adhatok az talán ez lenne: Élj szenvedéllyel, és tűzzel, ha csinálsz valamit legyél is ott vagy ne legyél ott és csinálj olyat, amiben részt is kívánsz venni. Utálok klisé szövegeket ellőni, de soha ne adja fel senki. soha. soha. és soha. Nagy sületlenség ez az egész talán, legalábbis annak, aki olvassa bizonyára így tűnik, nem is értem mi ütött belőlem, nem szeretnék senki lelkipásztora lenni és valami szektát indítani és itt gyűjteni a híveimet. Egyszerűen a sírás kerülget, ha belemerengek, abba, hogy mennyi minden dolog van, amit soha nem fogok tudni megtenni, elérni vagy megélni. Az eszem tudja, hogy teljesen káros ilyenekre koncentrálni, hiszen inkább arra kéne, hogy miket fogok tudni megtenni, de nekem mégis olyan mintha ez tetszene bármilyen szomorú dolog is legyen, számomra ez is csak a világ korlátlan nagyságát mutatja és azt, hogy milyen kicsi is vagyok én, csak egy vagyok a sok millió ember közül, akik ugyan olyanok mint én, akik most is pont ezen gondolkodnak? Mégse érzem magam hasonlónak bárkihez is, és ez valamiért büszkeséggel és boldogsággal tölt el, persze ez nem jelenti azt, hogy én valamiféle felsőbbrendű különcként tekintek magamra, sőt azt se jelenti, hogy annyira elhatárolódnék másoktól, hogy senki se állna hozzám közel.. sőt.. bár talán ezt pont csak egy ember tudja a legjobban és már ez a tudat is megnyugtat egyszerűen biztonságba érzem magam és büszkének is, még akkor is ha egészen pontosan nem is tudom leírni miért és mennyire, annyira. Ez olyan, mint, hogy nem tudom leírni az álmomban látott ég szépségét, ami azóta is borzalmasan frusztráló, de még így is gyönyörű emlék.

Dorothyxoxo

Kéken izzó habzó felhők nyáladzanak
Szürke füst gomolyog a tükör hideg tükrében
Köztük apró madárkák sietnek a sárga falak közül
Vajon hány éves volt a fa, amelyikből az asztalom készült?
Ki siratta meg, ha ismerte-e valaki egyáltalán, voltak barátai? Érzései?
Hát ilyen az, ha elmereng az ember az ablakból bambulva :p

[Képet akartam csatolni, de rájöttem, hogy csak illúzióromboló hatása lenne ütköztetni ezt a valósággal, lehet én másképpen látom]

Bárcsak lenne időm írni ide is..

http://www.youtube.com/watch?v=PKjUlPLAcBc

Ott ahol a part szakad
Milliók teste zuhan a Mennybe
Lelkük sziklákba csapódik
Eső csipeg vállukon folyva
Szemükön fény csillan s elméjük kiszakad

haláli hullák hajnala

Hát akkor nem tudom mi lehet a baj - hát akkor kösz bazdmeg :D
10ezres látogatottság a másik blogomon, roxtár lettem...