Tévedtem?

Eltörtem, elég szar érzés azt érezni, hogy csak a bajt hozom más nyakára, amikor tegnap még azzal nyugtatgattam magam naivan, hogy ugyan, talán lehet olyan valaki, aki nem csak a probléma forrást látja belőlem, de mostanra már ennek az ellenkezőjét látom csak, talán túl naiv voltam és vagyok is. "Egy kupac fos az egész" és teljesen igaz, mivel a bizalom még nyomokban sem található meg ebben a "barátságnak" nevezett nem tudom miben. Ha csak egy apró szikrája ott lenne a bizalomnak, akkor nem kéne hússzor átgondolni mégis mit és hogyan merjek leírni, hogy ne kelljen attól félnem, hogy majd mégis, mi módon lesz az amúgy ártalmatlannak ítélt dolog kiforgatva felnagyítva, a lehető legnegatívabbnak beállítva, az még csak fel se merül, hogy esetleg nem úgy gondolja az ember, amíg meg nem cáfolom, mert ha nem cáfolok az olyan, mintha elismerném a gondolataim megerőszakolását. Én próbáltam némi bizalommal élni és nem komolyan venni a sértegetéseket, a baszkodást, csak egy idő után, amikor ez már túl sűrűvé válik nem tudok másra gondolni csak arra, hogy igen is probléma vagyok és mint minden problémát, az ember nem szívesen lát a mindennapjaiban, és bárki bármit mondd, amikor már a másik is elismeri és utalásokat tesz erre, miért is gondolnék mást? Borzalmasan kurvára szar ez az érzés főleg, attól, aki értelmet ad a dolgoknak és tudom, hogy nélküle belőlem nem lenne szó szerint semmi se, de még ennél is rosszabbul esik, ha vele lehetek, de úgy, hogy közbe azt érzem és azt éreztetik csak egy eltűrt probléma vagyok.