Ha ma nem élsz, holnap se fogsz?

Kibaszottul kurvára fáradt vagyok, visszasírom még a múlt hetet, amikor csak ülni kellett és hallgatni, ahogy beszéltek, ez az egész napos programozás és feszült koncentráció teljesen leszívja minden energiámat, a fejem dülöngél a metrón, a buszon hazafele. Mindeközben semmit nem tudok Dóriról már két napja, ma azért vittem neki egy kis csokit, hogy lássa nem felejtettem még el. Ha nem kaptad volna még meg, akkor most mondom lehet rossz postaládába dobtam, mert közben épp magyarázkodtam valami nőnek, hogy én nem egy rejtélyes betörő vagyok... vagy megették előled akik hamarabb megtalálták. Eközben azon gondolkozom vajon mennyire ciki ez hogy te zársz el magadtól és még én járok utánad meg kedveskedek, de igazából leszarom, egész eddigi életemben téged kerestelek, most hogy rád találtam  nem fogom hagyni hogy holmi kellemetlen önbecslési vagy cikinek érzett gondolatok az utamba álljanak. Tudom milyen voltam előtted, milyen volt az életem, sivár és üres és most is pont ilyennek érzem ha nem vagy itt, és őszintén szólva addig jó, amíg bízok benne, hogy visszatérsz, mert ez táplálja a reményt, nem tudnék újra úgy élni már, mint ezelőtt, egyszerűen nem menne, nem látom értelmét, üres és só nélküli lenne minden, fekete-fehér és szürke, mi értelme ennek az egésznek így? Reggel felkelek 6kor és este beesek az ajtón és alszom újra reggelig? És mindezt miért? Ez nem élet, nélküled már rég nem az. Mégis mi értelme lenne annak, hogy egy kibaszott zombiként éljek, hogy csak enni és szarni járjak haza, ja meg persze aludni, aztán dolgozzak és minden kezdődjön elölről, nekem kell, az, hogy veled beszéljek, kell az, hogy megnevettess, hogy én nevettesselek meg, hogy álmodozhassak a jövőről, olyan jövőről, ami közös és nem olyanról, amit magányosan tölthetek, soha nem találtam még hozzád fogható személyt igaz, hogy nem is kerestem, de nem is akarok a jövőben sem, mert belőled úgy is csak egy van, senki más nem lenne pont olyan, mint amilyen te vagy. Nem tehetek mást mint várok, és már megint papa te jutottál eszembe, miért most és miért pont te? Már olyan rég nem gondoltam rád, de a tegnapi után elgondolkoztam azon, hogy vajon engem is sirat majd valaki ha már nem lennék? Akár évekkel azután is hogy elmentem? Olyan jó ember voltál, én is az szeretnék lenni, te is sokat dolgoztál mégis felneveltél 4 gyereket és még feleséged is volt és velem is foglalkoztál és egyszerűen nem tudom felfogni se, hogy lehetett ennyi erő egy emberben, bennem is van erő, de úgy érzem felesleges megmutatni, ha nincs kiért, nem akarok újra egyedül lenni, olyan magányosan, mint ezelőtt. Többé már nem.