A kéz nélküli manus

Nem tudom hogyan kéne beleszoknom ebbe a viharzó rutinba, ami övezi az összes hét-köznap/vége váltást, arra se emlékszem ez mikor kezdet ilyen szembeötlő lenni vagy mindig is ilyen volt csak nem figyeltem ennyire fel rá? Kifejezetten nekem semmi bajom ezzel az egésszel közvetlenül, közvetett módon viszont annál több, mert nekem kell végig néznem, ahogy a hozzám legközelebb álló személy átesik ezeken a gyötrelmes napokon és kínozza saját magát én pedig én magamat, mert tehetetlennek érzem magam és ez baromira rossz érzés, főképp ha a hétvége úgymond "tökéletes" hangulatú estéi után ilyen baromi éles váltás csapja képen az embert az iskola elkezdésével. Mind tudjuk mi a probléma, én tudom, Te is tudod, de megoldás nincs? Miért nincs? Mert nincs probléma, a probléma Te vagy akármilyen sértőnek is hangozhat elsőre, de Mindig maga az ember a probléma, mindenki legnagyobb ellensége: önmaga. Te zárod ketrecbe magad, Te nyomorítod meg önmagad, Te száműzöd a lelked a bánat mocsarába. Akkor leszel szabad, amikor szabaddá teszed magad én is akkor lettem az. Ne a részletekbe merengj el, nézd a nagyobb egészt, gondolj arra mit szeretnél holnap, holnapután, a jövő héten, a hétvégén, a suli után, évek múlva, gondold végig, tervezd meg, fókuszálj ez alapján arra, ami ahhoz kell, hogy ezt elérd és tanuld meg jutalmazni magad, mert jutalom nélkül nincs élet, és az nem lehet jutalom, hogy ha azt mondod boldog leszel, HA kapsz egy 5-öst, HA lesz egy jó érettségid, HA lesz egy saját szobád, HA lesz egy saját házad HA ez HA amaz, mert nem leszel az, ha már most se vagy az, vagy most fogod jól érezni magad a bőrödben vagy soha. A másik és talán a legfontosabb dolog: légy önálló - de ez még nekem se megy igazán szóval ezt közösen kell megtanulnunk, közösen tanuljuk meg, hogyan legyünk önállóak, vicces :D Én addig jutottam benne, hogy boldog tudok lenni, ha Rád gondolhatok, ha eszembe jutsz és ha eszembe jut, az aki lettem abból, ami voltam és az amiért és az aki által. És legvégül a legfontosabb, ami most jutott az eszembe: ez az egész egy bullshit ha nekem rossz napom van én se fogok tudni örülni semminek és rólam is lepattognak a szavak, ha meg jó napom van prédikálom itt a sok hülyeséget meg az élet nagy igazságait, közbe még Neked se tudok segíteni és ilyenkor kezdődik a jól megszokott nóta, amiben mindenért csak magamat kezdem hibáztatni és fuu nem is tudom, néha azt érzem mintha nem is ismernélek néha meg mintha eggyek lennénk, de akkor ilyenkor miért nem tudok csak az utóbbira gondolni? Hát én se vagyok jobb semmivel senkinél se...