Széljegyzet a semmibe

Épp az ebédidőmet töltöm egy üres irodában, a többiek elmentek enni kajárdákba, nekem erre sajnos nincs pénzem így forever alone-ba töltöm ezt az időt, amit annyira nem is bánok, jó néha egyedül lenni, most még fáradt se vagyok, de még hátra van 5 óra és addigra mindig el szoktam fáradni főleg hazafele a buszon, na ott már arra szoktam ébredni, hogy zuhan a fejem. Próbálom elterelni a gondolataimat arról a tényről, hogy fingom sincs mi lesz Dórival és Velem ez a túlzott kötődés talán már beteges, de én egyszerűen tényleg nem bírnám ki enélkül, nem látom értelmét semminek, eddig is csak a remény tartotta bennem a lelket, de tegnap megtörtem azt hiszem, illetve már előtte is párszor, de az volt a vége, próbálok türelemmel lenni, de nagyon nehéz, főképp, hogy az ember elsőként magát sajnálja meg és én most igazán sajnálom magamat, olyan szomorúnak és esetlennek érzem, hogy ezért képes vagyok megzavarni még akkor is, ha esetleg ő egyedül szeretne lenni. Én őszintén szólvai irigylem ezért, hogy ő önállóbb tud lenni vagy igazán elfelejteni engem abból a szempontból, hogy nem azon jár minden gondolata mi van épp a másikkal vagy miért nincs itt. De mindegy is nem is értem hogy keveredtem ebbe az eszmefuttatásba, most sírni támadt kedvem ismét, szerencse hogy senki nincs itt.. najó asszem el kell vonulnom a wcbe.